Mit gondoltok a versemről? Hogy tetszik? Vélmény, hozzáértő emberektől?

Igazából magam sem tudom, hogy vers-e egyáltalán :D Aki esetleg ért hozzá, jobban mint jómagam, akkor attól/azoktól nagyon szívesen fogadnék kritikát :) :  

Remegve festő kéz  

Remegő kéz,  

remegve fest,  

könnyeket az arcomra.  

Dörzsöld csak!Bátran!Úgysem fog lekopni,  

ez az élet rendje, tovább kell haladni.  

Mert;  

Megszédült lelkemben, kisírtam a szemem,  

nem felejtem el, amit te tettél velem.  

Mögöttem álltál, árnyékom voltál,  

Bíztam benned, de végig hazudtál.  

Remegő kezemmel,  

remegve festek,  

könnyeket az arcomra.  

Gyönyörű kerek cseppek hullnak alá,  

s összegyűlnek egy hatalmas haddá!  

Majd elfolynak messze, kies helyekre,  

tudom is én, hogy mit láttam meg benne...  

Remegő testtel,  

remegve állok,  

könnyeim tavában!  

Meggyújtott gyertyaszál, egyedül ég el,  

sötét szobámban, hol lángja tép széjjel.  

Semmit nem látok, csak kisült szemem ártatlan szikráját  

mely arcomra festett száz meg száz színes szivárványt.  

De remegő kezemből,  

kiesett az ecset,  

vajon kész lesz az alkotás?  

Talán szökjek el, minél messzebb?  

Mondd!Kérlek!Mondd!Mit tegyek?!  

Miközben:  

Remegő kéz,  

remegve fest,  

könnyeket az arcomra?!  

Felesleges már, aggódnod értem,  

belátom, hogy én is csak féltem.  

Ne haragudjatok, csak értsetek meg,  

hogy miért haltam, s miért nem élek.  

Nem érzem/éreztem szükségét, annak hogy itt legyek,  

mert én boldog csak halottként lehetek.  

Akik tényleg szeretn/tek, sírnak most is értem,  

szerinted közöttük van az én szerelmem?  

Remegő kezek,  

remegve festenek,  

könnyeket az arcomra,  

s nincsen víz,  

nincsen víz,  

mely azt onnét lemossa...  

Elhiszem, hogy nem könnyű,  

hisz a boldogságom csak mű.  

Mert szerettem szeretni szenvedő szíveket,  

ahhoz, hogy hogy szeress, itt hagyom: Az életet!  

Ámde jegyezzétek meg, hogy különleges voltam,  

és, hogy szeressetek, egy életet is feladtam.  

A fájdalom szörnyű, ezt éreztem én is,  

hogy milyen volt nekem érezd hát Te is.  

Egy senki vagyok, talán az is maradok,  

de némely szívben örökre ott lakok!  

Hisz, szabad testben szabd lélek,  

szeress engem amíg csak élek,  

és én élek, addig míg szívedben őrzöl,  

míg vigyázod emlékem a sötétségtől.  

Remegő kéz,  

remegve rajzol,  

árnyakat a falra!  

és Remegő lélek,  

ijedten néz vissza,  

remegő kézre,  

mely Remegve Táncol  

Könnyeim Tavában!!!

Ìrta(m): Sophye