Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Egyéb kérdések » Szerintetek igaz hogy az...

Szerintetek igaz hogy az erőszak nem megoldás?

Figyelt kérdés

Sokat hallottam már ezt eddigi életem során, de kizárólag olyan emberektől akiknek mindenük megvan, a szüleik jól ki vannak tömve és mindent alájuk tesznek, vagy tipikus szépfiúk/jó csajok. Ezekbe az emberekbe nem kötnek bele szinte sose, nem is terrorizálják a suliba.

Én nem ilyen voltam. Talán nem voltam csúnya, de szegény családból származtam, így pl. nekem annak idején csak 7. osztályos koromtól volt mobilom, meg ilyesmim. Ezért is szekállt egy bizonyos osztálytársam.

Először csak szavakkal. A tanárok is mindig azt mondták az erőszak nem megoldás. Amikor ez a bizonyos gyerek már testi erőszakot is alkalmazott nálam először (Adott egy úgynevezett "csicska pofont" jó erősen) én visszaütöttem, lekerültünk a földre és addig vertem amíg nem kezdett el csúnyán vérezni az orra környékén. Utánna szinte hozzám sem szólt, vége lett a kb 5 évig tartó lelki bántalmazásnak, terrornak. Ekkor jöttem rá hogy az erőszak igenis megoldás. Sokkal hamarabb kelett volna ezt megtennem. Ott megváltoztam, eltelt egy év, senki nem kötözködött velem, jött a gimi. Egy hasonló eset volt, bár az "új" gyerek nem ütött meg engem, csak szavakkal kritizált. Én ütöttem meg őt elsőnek. Ennek a történetnek a végén is lett egy pont, és a gimis éveimbe nem lettem depressziós a lelki bántalmazások miatt. Rájöttem hogy az ilyenek ellen nem tehetünk mást, a tanárok meg csak azért mondják ezt a sablon "Erőszak nem megoldás" szöveget hogy ne legyenek ilyen verekedős esetek, mert ha egyszer egy gyerek nagyon súlyosan megsérül vagy meghal ilyen sulis verekedésbe, az az iskolára, meg az egész településre nagy pecsétet tesz, hisz azt fogja adni éjjel nappal a híradó.


Hosszú lett, de remélem van aki elolvassa.

Már nem vagyok gimis sem, de ma ez az egész átfutott bennem, hogy most hol lennék ha nem ütöttem volna anno vissza ált. suliba? Talán pár nappal az eset után kötélen a nyakamon, most meg koporsóban a föld mélyén.


Szerintetek az erőszak nem megoldás?


2015. márc. 28. 13:22
 1/1 anonim ***** válasza:
Ki kell próbálni és ha bevállik akkor az.
2015. márc. 28. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!