Mit jelent az, hogy rá látunk ok, okozati tényezőkre?

Aki olvas, az végül is egy gondolatmenetet követ végig, egyfajta irányított gondolatsort fogad be. Ebben vannak összefüggések, a történetben vannak helyzetek, szituációk – okok –, és annak következményei. Pl. piroska kapott egy intelmet, hogy ne térjen le az útról. Oké. Piroska mégis letért az útról. Oké. De mi lesz ebből? Mi lesz a következménye? Ja, hogy ennek az lett a következménye, hogy a farkas megette a nagymamát? Hát ez így nincs jó. Akkor rossz döntést hozott Piroska. Ha az úton maradt volna, akkor mi lett volna a helyez? Ok és okozat… Sőt, mivel lassan olvasol, foglalkoztat a téma, többet is gondolkodsz – akár tudat alatt is – a lehetséges folytatásról, ami jó agytorna.

Mert hát miért olvasunk el el jó regényt, mondjuk példaként felhozva pár közkedveltebb példát, a Gyűrűk urát, vagy a Harry Pottert. Pontosabban mitől jók ezek a regények? Attól, hogy van valami tanulságuk. Különböző jellemű szereplők vannak benne, akik különböző helyzetbe kerülnek, és ezekből, mint okokból kialakul egy történet, mint következmény. Pl. a Gyűrűk urában Szarumánnak volt egy apró jellemhibája, nem válogatta meg az eszközeit a harcban, negatív célzatú eszközöket is felhasznált a jó ügy érdekében. A regény szépen rámutat, hogy ez bizony mennyire súlyos következményekkel is járhat adott esetben. Vagy Bilbó ugyan a gyűrű megtalálásával akár el is veszhetett volna, de mivel egy pozitív tulajdonság, erény – a sajnálat, szánalomérzet – nyilvánult meg a gyűrűvel való találkozásakor, ezért jobban ellenállt a negatív hatásaival szemben, a gyűrűnek nem volt akkora hatalma felette.

Meg ugye egy könyv szereplőjével az ember részben azonosul, ami a szereplővel történik, az kicsit olyan, mintha részben az olvasóval is megtörténne. Jobban beleéljük magunkat a helyzetbe, így jobban megértjük a jellemvonások hatásait, és miértjeit.

De hogy kissé kritikusan felhozzak egy kapcsolódó témát. Beülsz nyelvtanórára. Ott megtanítják, hogy hogyan kell írni az igekötős igéket.

Ha az igekötő (rá-) a hozzá kapcsolódó ige (lát) előtt áll, akkor egybe kell írni: rálát, rálátni.

Ha az igekötő az ige után áll, akkor természetesen külön kell írni: nem lát rá.

Ha az ige és a hozzá tartozó igekötő közé egy másik szó – akár egy másik ige – kerül, akkor külön kell írni: rá se lát, rá tud látni. (A tud is ige, de a rá- igekötő nem a tudni, hanem a látni igéhez kapcsolódik, tehát az igekötő nem a hozzá kapcsolódó ige előtt áll közvetlenül. Ezért pl. a „megvan” egybe írandó, ha a „meg-” igekötő valóban a „van” igéhez kapcsolódik. Pl.: Neki megvan az a könyv. De a „meg van lepődve” esetén külön írandó, hiszen a „meg-” a „lepődni” igéhez kapcsolódik, itt igazából a „meglepődésről” van szó, és nem arról, hogy neki „megvan” a „lepődése”.)

Persze ez csak egy nyelvtanóra, az ott tanultakat el lehet akár felejteni. De ha olvasol, akkor szavakat olvasol, egyszerűen a tudatalattid felfedezi a szabályosságokat. Lehet, hogy a szabályt már rég elfelejtetted, csak annyit érzékelsz, hogy a „rá látunk” számodra furcsa, szokatlan, diszharmonikus.

A haragtartó és kibékülésre képes, azaz megbocsátó ember jelleme nem hozható összefüggésbe azzal, hogy valaki hogyan fogalmaz, hogyan beszél.

Ezek lelki alkattól függő tulajdonságok. A beszéd, a fogalmazás részben adottság (kommunikációs készség, részben intelligencia függvénye.