Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Egyéb kérdések » Mit csináljak a lánnyal és az...

Mit csináljak a lánnyal és az igazgatóval?

Figyelt kérdés

Van egy lány aki úgy ránott meg hogya keresztcsontom meg a gerincem miatta megzúzódott. Tegnap leöntött tejjel, kiverte a kezemből a telefont, és ököllel gyönyörűen fejbe vágott, mindenzt azért mert rászóltam hogy ne húzza a táskámat mert recseg és el fog szakadni. Aggresszív a lány, örökbefogadott, és félig cigány származású. Semmi bajom nincsen velük, mert jól kijövök velük, de ez a lány valami elmebeteg. Szóltam az Ofőmnek aki annyit mondott hogy beír neki, és megbeszéljük honlap (ami ma van).

Nem csinált semmit, nem írt be neki, fel se hozta az ügyet. Utolsó órám után bementem az igazgatóhoz, és elmondtam neki, aki nem hitte el azt hogy 1,5 hónapja megzúzta 2 fő csontomat, sőt négyszer kérdezett vissza. Mondta hogy nem érti azt, hogy miért nem szólt neki az Osztályfőnököm erről, mondta nekem az igazgató hogy őneki minden balesetről kötelező lenne tudnia, és a tanároknak is kötelező lenne jelezni minden komolyabb problémát. Azt mondta az igazgató hogy menjek haza, ő most megy és beszél az Ofőmmel. A lány apja orvos, mindent megkap, mindent összetör, és a tanárok is mindent elnéznek neki.Múltkor például kapott az apjától egy Iphone 6 plus-t amit két nap alatt összetört apró darabokra, a suli folyósólyán. Mindenkinek a zsebébe, táskájába belenyúl, ha talál pénzt akkor elteszi, de két perc alatt vissza is rakja. Nekem eltépte már egy táskámat is, sőt az összes cuccomat elszokta vinni, fb-n azzal zaklatott egyfolytában hogy ő szerelmes belém, le is tiltottam. telefonon hívogatott, de számot nem váltottunk mert anyukám kártyája volt, ezért vett nekem apa szülinapomra egy picit jobb telcsit, ahol be lehetett már állítnai azt hogy kit tiltson le amikor hív. Folyton a kaputelefonon lógott, és egyszer lementem a báttyámmal aki elkergette. A lány SNI + BTMN-es. Azon volt kiakadva amikor sírva fakadtam a folyósón hogy miért sírok. Hozzávágtam hogy te mindent megtehetsz mert neked mindent elnéznek, de nekem nem. Nekem nem nézik el hogy rothadó tej szaggal menjek haza, nem tehetik meg a szüleim hogy havonta 4 telefont vesznek, Nekem nem nézik el hogy elszakad a táskám és havonta újat vesznek. Az előzőt se fizetted ki, és mindezt az egész folyósón teli torokból ordítottam, és elmentem órára.Ez a harmadik sulim. az első kettőből azért mentem el mert költöztünk, és a szüleim nem engedik meg hogy másik suliba menjek. Folyton kötekszik mindenkivel, és ezt már többször jeleztük az ofőmnek. Ezek szerint az igazgató tévhitben él a sulinkban?

Mit tegyünk? Anyukám nem tud bemenni a suliba, mert ő is suliban dolgozik, de szabit nem vehet ki, és mindig 7:04 kor elmegy dolgozni. Apukám meg hiába megy be, mert az ő véleménye az az, hogy ne foglalkozzak ilyennel, és inkább verjem meg a lányt. De nem lehet még csak megverni se mert az apja folyton kondizgatni meg edzésekre küldi a lányát, és a fiúkat simán megveri. 2 évvel idősebb nálam a lány, és 1 osztályba járunk. Az apja néha mivel orvos ír neki ORVOSI igazolást, ha jól hallottam a múltkor félfüllel, a lánytól. Jelentsük fel vagy mi? Állítólag már első óta baj volt vele hogy agresszív. Komolyan mondom olyan a lány mint valami elmebeteg áll@t. És leszakította már az osztálytermünk ajtaját is, de elnézték neki azt is. Bezárt egy fiút a fiúvécébe, és mind a ketten igazgatóit mondott neki a suli legszigorúbb tanárja, de nem kaptak semmit. Az órán visszapofázik a tanároknak is, de nem kicsit. És mondta nekem hogy mindegy hogy kap-e igazgatóit osztályfőnökit, vagy akármit, neki elnézik otthon. Skypeon a haverjaimmal szoktam beszélni, és akárhányszor megkérdeztem az ő szüleiket, vagy azt mondták hogy szóljunk az igazgatónak, vagy azt hogy jelentsük fel zaklatásért, illetve a haverjaimnak a szülei mondták még azt is hogy mittudomén milyen védelemnél jelentsük fel az Apukát, mert özvegyként nem tudja ellátni a lány nevelési feladatát. Hogy tudnám elérni azt hogy MINIMUM kicsapják a suliból?


2015. máj. 13. 16:56
 1/2 anonim ***** válasza:
A sérüléssel járó támadást a rendőrségen kellett volna jelenteni. Ha a szüleid nem állnak ki érted, úgy nehéz. Próbáld rávenni anyukád, hogy bemenjen a suliba, és megerősítse a történteket.
2015. máj. 13. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
Rednben. megvárom a holnapot, megnézzük hogy kapott-e valamit a lány, de valószínűleg nem. Akkor most megyek anyukámmal beszélni hogy menjen be. A szüleim melettem állnak, eddig is mellettem álltak, szülőire beszokott menni, akkor volt már az igazgatónál hogy telefonon+fb-n zaklat és nem áll le, akkor azt abbahgyta a lány, Hmm... mindegy, akkor holnap valahogyan elhívom anyukámat a suliba. Köszi.
2015. máj. 13. 18:02

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!