Ki fél a haláltól és miért?

Kitérő válasz. :)

az elet félelemkeltő dolgai a halálra mutatnak.

többféleképpen beszélhetünk persze életről.

tehát?

Kedves kommentelő.

köszönöm bő válaszod. Igen, én is sokféle félelmet ismerek, s bár bizonyos értelemben nem is mutat mind a halálra. Halál alatt az élet hiányát értem. Egy betegség részben az élet teljességének hiánya. Nyilván, én itt most az abszolüt halálról kérdezek, tehát ilyen értelemben én magam régebben nem gondoltam bele, mi van a halál után, vagy halálamkor, sőt némi megnyugvást talán természetesen vártam.

Közben ugy alakult az életem, hogy találkoztam egy lánnyal, aki részben hívő volt. A suliban, ahol befejezni készültem az elszalasztott éveim miatt az érettségit, a sok rendkívül unalmas es ostobának tartott diák között alkalmam nyílt beszélgetni délutánonként az ottani konyvtarossal. E hölgy 13 évvel idősebb volt nálam, kedves, segítőkész, s nemileg szórakoztató. Habár, egy teljesen másik, lelkileg es művészileg igen gazdag no után ahitoztam, bertem eme no módszeres kihasználásával. Ám míg teltek s hónapok, beszelgeteseink en egyre inkább előkerült Istrn személye. Állítólag érdeklődő voltam, bár en erre nem emlékszem. Ezzel párhuzamosan unokamoveremmel es barátnőjével is találkoztam, akik szinten hívok voltak, sőt haragudtak is Katára, amiért, mint idősebb, s mint hívő, velem él. A lényeg, hogy valamiért elkezdtem olvasni az Ujszovetseget, Amiben Jezus szavai ugy tűntek számomra, mint amilyet meg soha életemben nem olvastam; igaznak gondoltam. Közben elkezdtem látogatni egy gyülekezeti csoportot is, ahol azt láttam, egyszerű átlagemberek azért gyűlnek ossze( bűnözők, cigányok, diplomaták, társadalmi utolsók, munkasemberek) hogy szeretetuket, egymáshoz es Istenhez való tartozásukat, bizonysagaikat megosszák egymással. Szavaik hitelesek, szemük tiszta, hátuk egyenes, mégsem mesterkélt, egyszerű, kedves, ítélet nélküli. Mindezek hatására elindult bennem egy felimserés; az, amit olvasok a Bibliában vagy teljesen igaz, teljesen hazugság, kettő között nincs állomás, hiszen ez nyíltan ki van jelentve az. Igében. En ugy választottam, hiszek annak, amit látok, tapasztalok, amit Isten kijelent nekrem ezeken a körülményeket keresztul( persze akkor meg nem így fogalmaztam meg).Leginkabb félelem támadt bennem, hiszen megértettem, el vagyok veszve, életem Isten elott elítélendő, hamis. Sajnos túl sokáig ebben a félelmében cselekedtem, mindenestre elvettem feleségül kényszerből Katát, aki pocakjában mar első gyermekünket várta, (akit nem akartam megtartani,-azaz meg akartam ölni). Hála az Úrnak, megértettem aztán, hogy nem akar elítélni engem, engem is elfogad, es pontosan tudja, hogy bűnös vagyok, ezt mint diagnózist állította fel, hogy erre a betegségre segítséget kérjek. Megértettem, hogy miert beszélnek ezek a hivok(testvéreim) oly sokat a kereszten történt eseményekről. Hát azért mert Krisztus ott kétezer éve az en buneimért is meghalt, magára vette buntelenként, hogy én bűnösként elhessek, sőt, hogy bűntelen legyek es így vele közösségben éljek mar most es halálom után is. " Bizony mondom nektek, aki hisz énbennem, ha meghal is, él" - mondja Jézus, és ez most már valösag számomra. Ez nem azt jelenti, hogy ugy kell élnem a napjaimat, hogy bizonyos dolgokat meg kell csinálnom, hogy tetszek Neki. Hanem, mint gyermeke, ki elfogadta szeretét, hálából, örömmel megélhetés a vele kapcsolatot, ami sokszor nehéz ugyan, de megéri.

Ezert hát ki tudta munkálni bennem azt, hogy ne kényszerből, hanem valósággal szeressem feleségem, hogy vallaljak még gyermeket es neveljem fel őket, annak ellenére, hogy önzőségre miatt alkalmatlan lennék rá(de Ő alkalmassá tesz). Hogy szeressem azokat is, akik engem nem szeretnek.

Így hát nincs miért félnem a haláltól sem, mer tudom, Ki vár rám és milyen ítélettel. Nincs miért félnem a démonoktöl sem, az éhezestől, betegségtől, elutasítástól sem . Persze ne gondold, hogy mikor ott vagyok a helyzetben nem önt el a felelem. Dehogynem. De van kiben bízom, az Egyetlenben, akiben érdemes.