Csak szerintem totál hanyatló ez az ország?

Melyik országról beszélsz?

Én olyan országokról tudok, ahol többszörös túlnépesedés és mélyszegénység van. A földek minősége borzalmas és alkalmatlan nagy mennyiségű élelem kitermelésére, ezért általános jelenség az éhezés és az éhhalál. Az ivóvizet nincs lehetőség megfelelő módon tisztítani. Képzett orvosok és pénz hiányában rengetegen halnak bele olyan fertőzésbe vagy betegségbe, amiből megfelelő gyógyszerekkel pár nap alatt ki lehetne gyógyulni. Szinte mindenki olyan házban él, ahol nincs fűtés, meleg víz, áramról és internetről meg ne is beszéljünk.

Olyan országról is hallottam már, ahol valahányszor csak kimész az utcára, azt kockáztatod, hogy lelőnek vagy lebombáznak, mivel odakint folyamatosan háború dúl. Sőt, ki se kell mozdulnod ahhoz, hogy meghalj vagy legalább súlyosan megsérülj, elég, ha pont a házad mellett robbantanak fel egy bombát. Örülhetsz, ha van kenyér a boltban, és még jobban örülhetsz, ha van is elég pénzed kifizetni. Éhezés, betegségek, szegénység, terror.

Nem csak te látod így. Mi, többszázezren, akik külföldre költöztünk a jobb életkörülmények végett, szintén így látjuk.

Persze mi is dolgozhatnánk Magyarisztánban, mi is fizethetnénk ott az adónkat, csak mi nem szeretjük, ha hülyének néznek minket, ha kilopják a szemünket és közben még nyiltan a pofánkba is röhögnek, hazudnak nekünk éjjel-nappal, ha egymnás ellen uszítanak a saját honfitársaimmal - hisz ismerik a mondást, oszd meg és uralkodj.

#1

És ezt hallottad már?

"Ha behunyod a szemed, attól még látnak Téged"

Egyesnek: az, hogy van ennél rosszabb, nem jelenti azt, hogy nem tehetnénk a sajátunkat jobbá.

Nem azt kéne példának tekinteni, ami rosszabb, hanem ami jobb, szebb, hasznosabb, boldogabb, élhetőbb.

Borzasztóan buta, szemellenzős ez a gondolkodásmód, amit te mutatsz - bár gyanítom, nem saját gondolatok, hanem valakik sulykolják a fejedbe, tán még fizetést is kapsz érte...

> Az az érdekes réteg, akik 3-400 ezret keresnek - passz hogy hogyan, de keresnek - ők gondolom nem

De, nagyjából hasonlóan. Itt-ott árnyalnám, tompítanám a képet, itt-ott meg aláhúznék dolgokat. Nekem a havi bevételem 300 000 Ft felett van. Autóm nincs, jó nekem a gyaloglás, vagy a tömegközlekedés, ha gyorsan akarok eljutni valahova, vagy extrém időpontban, akkor meg még mindig olcsóbb taxizni, mint fenntartani egy autót. Egy 60-as években épült társasház 47 m²-es lakásában élek kedvesemmel, és ez bőven elég az igényeinknek. A munkahelyem most már jól fizet, de volt idő, mikor nekem is komoly anyagi problémáim voltak. Talán ezért is alacsonyak az igényeim.

Lehet, hogy akár megengedhetnék magamnak egy autót. Vagy egy magánklinikai ellátást, vagy egy új építésű családi házat. De a hármat együtt már aligha. Igen, „szerencsés” helyzetben vagyok (bár ehhez kellett azért tanulnom, dolgoznom és várnom, tehát ez nem szerencse kérdése). Ha az egyik cipő 8 000 Ft-ba, a másik 14 000 Ft-ba kerül, akkor simán megveszem a 14 000 Ft-osat, ha az annyival kényelmesebb, nem kell ilyen jellegű kompromisszumokat kötnöm. El tudok menni nyaralni, anélkül, hogy veszélyeztetné az egzisztenciámat, stb…

De nekem is vannak barátaim. Vannak rokonaim. Mindenkit nem tudok eltartani természetesen. Illetve én is függök a többi embertől, a bolti eladótól, a buszvezetőtől, az utcaseprőtől. Nekem sem lényegtelen, hogy az egyik rokon az egészségügy jelenlegi állapotai miatt mondjuk egy komolyabb betegséget szed össze, mint amivel eredetileg befeküdt a kórházba. Nekem sem mindegy, ha valaki meghalna a környezetemben egy a hosszú várólisták miatt későn diagnosztizált betegségben. Nekem sem lényegtelen, hogy a boltban fáradt, elfásult, néha ingerült eladókkal találkozom. Nekem sem lényegtelen, ha a buszvezető az orrom előtt csukja be az ajtót. Persze ezek apróságok ahhoz képest, amilyen problémával mások néznek szembe. De azt az oldalt is átéltem, tudom miről van szó. Bár magasról tehetnék mások problémáira, de én velük alkotok egy társadalmat, mások problémája a társadalom problémája, aminek tagja vagyok, tehát az én problémám is. Attól, hogy egy-egy probléma személy szerint engem nem érint, attól még én is láthatom úgy, hogy az adott állapot elfogadhatatlan, vérlázító, dühítő.

~ ~ ~

Az első válaszolót is tudom akceptálni. Hajlamosak vagyunk egy nyugat-európai szemüvegen át látni a világot. Pedig egy szegényebb magyar bőven benne van a világ felső 10%-ban, ami a lehetőségeket illeti. Ha van a fejed felett tető, ha nem kell megfagynod télen, ha minden nap van mit enned, az ivóvíz nem probléma, akkor bőven a világ felső 10%-os elitjébe tartozol.

És nota bene mi pont azért engedhetjük meg ezt a „luxust”, mert kvázi az alsó 90%-on élősködünk, ha tetszik, ha nem. (Persze néha kellően közvetett módon, így nem érezzük ezt, nincs bűntudatunk, de ettől még így van.)

Igen, akceptálom azt is, hogy az ember jobbá akarja tenni az állapotokat, hogy nem a rosszabbhoz, hanem a jobbhoz méri magát. Csak azt is kell látni, hogy ezt kvázi mások kizsákmányolásával, a Föld erőforrásainak felélésével tudjuk csak elérni.

~ ~ ~

> Nem nekünk kéne konkrétan, azért van az állam, az állambácsi és a kormány, hogy KORMÁNYOZZON, de ne hülyén, a saját érdekeiket nézve

Igen, csak a kormányt a nép választja. Nem lehet egy rendszeren kívülről változtatni. Minden forradalom ezért bukott meg a történelem során, mert más rendszer alakult ki, de még ha más formában is, ugyanazok a problémák jöttek elő. Nem lehet a társadalmat megváltoztatni az egyén megváltozása nélkül, mert a társadalom az egyénekből áll. Ha van valami, amin képes vagy változtatni, az saját magad, a te hozzáállásod, viszonyulásod, céljaid, tetteid, döntéseid. Pont ez az egyik problémánk, hogy mindig kívülről várjuk a segítséget, mi – mint egyének – viszont nem nagyon szeretnénk kikerülni a komfortzónánkból. Igen, az állam csökkentse a CO₂ kibocsátást, de hogy én lekapcsoljam a villanyt, ha nincs rá szükség, hogy nem veszek légkondit, hogy autó helyett gyalog megyek, még ha kicsivel tovább is tart, az már túl nagy áldozat.

> elvileg demokrácia van, azaz a népnek van illetve kéne hogy legyen beleszólása, hogy hogy is akar vagy kéne élnie

És pont ez a demokrácia hibája. Pont ezért a legtöbb valamit csináló kis közösségben nincs demokrácia. Gondolj bele, mi lenne, ha nem a főorvos határozná meg, hogy milyen beavatkozás szükséges a tüneteid alapján, hanem megszavazná a nővérke, a többi beteg, meg a takarítónő, és ebben a főorvos szava ugyanannyit ér, mint a takarítónőé.

A másik az, hogy igen, mindenki bele akar szólni. De beleszólni akar, tenni valamit már kevésbé, az már túl fárasztó.

És itt nem téged kritizállak, mert lehet te teszel is valamit. Illetve nem magas lóról beszélek, mert bizonyos téren lehet én sem vagyok jobb. De ettől a fentiek szerintem helyes megállapítások, és ennek tükrében én kevesebbet nyavalygok, inkább próbálok hozzátenni a társadalomhoz, amennyire szerény képességeim és lehetőségeim szerint tudok.

Megértem például, ha valaki külföldre menekül az itteni állapotok miatt. De én nem tudok, mert ide köt minden kulturális szál, nem érezném magam teljes embernek egy másik országban. Meg az a véleményem, hogy ez nem problémamegoldás, hanem elmenekülés a problémák elől. Ha pedig a problémát az emberek maguk okozzák, tulajdonképpen az, aki külföldre menekül, viszi magával azt az attitűdöt, ami forrása, gyökere a problémának. Én inkább itt próbálok meg boldogulni, megtalálni a lehetőségeket, hozzátenni a társadalomhoz azt, amit tudok.

"Megértem például, ha valaki külföldre menekül az itteni állapotok miatt."

Ha itt lezártad volna, pont korrekt lett volna - mint általában a hozzászólásaid.

"De én nem tudok, mert ide köt minden kulturális szál, nem érezném magam teljes embernek egy másik országban."

Na jó, ez még oké. Magánügy, mondhatnánk.

"Meg az a véleményem, hogy ez nem problémamegoldás, hanem elmenekülés a problémák elől."

Remélem azért valahol a szíved mélyén érzed, hogy ez kibazsottul rosszul érint egy csomó embert. Olyan embereket, akik nem tehetnek arról, hogy ott tart az ország, ahol. Akik nem tudnak - külön-külön legalábbis - semmit változtatni. Hiába szavazok erre vagy arra, hiába tüntetek, hiába demonstrálok, egy fecske nem csinál nyarat.

"Ha pedig a problémát az emberek maguk okozzák, tulajdonképpen az, aki külföldre menekül, viszi magával azt az attitűdöt, ami forrása, gyökere a problémának."

Na ez pedig szemenszedett otrombaság. Az emberek? Úgy ánblokk mind? Mindenki egyformán, egytől egyig okozza ezt a problémát? Na de kérem! Ne vegyünk már mindenkit egy kalap alá, ne legyen már mindenki egyforma, ne legyen már mindenki egyformán felelős azért, amit mások tesznek! Hisz' én - és még sokan, akiket ismerek - pont azért "menekültünk" külföldre, mert nem bírjuk azt az attitűdöt, amit sokaktól - DE NEM MINDENKITŐL! - látunk, érzünk, elszenvedünk. Megszoktam én már, hogy lehazaárulóznak, de ezt általában olyanok szokták tenni, akik a saját nevüket sem tudják helyesen leírni.

"Én inkább itt próbálok meg boldogulni, megtalálni a lehetőségeket, hozzátenni a társadalomhoz azt, amit tudok."

Ez megint szíved joga, de azért leszólni másokat, mert ők máshol jobban érzik magukat, hát, nem túl szép.

Meg aztán van egy másik oldala is az éremnek, egy másik olvasata is a problémának.

Hogy nevezik magyarul azt az embert, aki beleesik egy gödör szarba, és ahelyett, hogy kimászna és keresne egy kellemesebb helyet, inkább ott marad a gödörben és azzal bíztatja magát, hogy neki legalább csak a nyakáig ér? Biztos van rá jó szó. Nekem speciel az ostoba ugrik be.

> "De én nem tudok, mert ide köt minden kulturális szál, nem érezném magam teljes embernek egy másik országban."

> Na jó, ez még oké. Magánügy, mondhatnánk.

Nem feltétlenül. Ez szerintem alapvetően inkább társadalmi probléma, mint magánügy. Az emberek különböző körülmények között éltek mindig is, hiszen más az időjárás, más a domborzat, mások erőforrások állnak rendelkezésre. A technikai fejlődés előtt az ember alkalmazkodott a környezethez. Ezért rendelkezik minden ország más szokásokkal, más szemlélettel, ami aztán kihat mindenféle kulturális részletre, hogy milyen a nyelv, amin beszél, mit tart értéknek, milyen ételt eszik, milyen természeti erőkkel kell megküzdenie, a környező országok kultúrája milyen, azok hogy hatnak a mi kultúránkra, milyenek a kapcsolatok.

És azt gondolom, hogy ezek a kulturális különbségek jók. Jók, mert a megváltozott körülményekből fakadó problémákhoz mindig lesz honnan meríteni. A mai világban ezek a kulturális különbségek elmosódnak. Egy mai magyar kvázi ugyanazt a munkát végzi, mint egy német, angol, olasz. Kvázi ugyanazt nézi a tévében, részben ugyanazt olvassa, ugyanazt a filmet néz, ugyanazt a zenét hallgatja, lassan ugyanazt az ételt eszi. Vannak persze nemzeti sajátosságok, de lassan ebből lesz a kevesebb.

Régen is átvettünk kulturális elemeket, de ezek mind valamiféle kulturális szűrőn jöttek keresztül. A nagyon archaikusnak tűnő moldvai táncok simán nyugati reneszánsz táncok. De mire ezen a szűrőn átjöttek, úgy formálódtak át, hogy speciálisan magyarrá váltak, össze nem téveszthető saját kultúrává. Sok nemzeti ételünk alapanyaga Amerikából származik. Hol lett volna itt krumpli, paprika, paradicsom mondjuk a XII. században? Ezek is bejöttek. De paprikás krumpli lett belőlük, lecsó, csirkepaprikás, olyan ételek, amik máshol nem, vagy nagyon más formában léteznek.

A kulturális globalizmusnak vannak előnyei. De a fentiek a hátrányai. Ha a kultúra globalizálódik, akkor az értékrend, világkép, a tudás is globalizálódik, egy nagyobb – mondjuk környezeti – változás esetén már sokkal kisebb az a tudás, amit egy-egy az adott körülményeknek megfelelő viszonyok között élő néptől át lehetne venni.

Félre ne érts, én is megnézem a hollywoodi filmeket, vagy pl. szeretem a pizzát. De ettől még fontos kellene lennie, hogy a saját gyökereidből nőjenek benned hajtások. (Hű de költőire sikeredett ez a mondat. :-) ) Én a néptánc révén megkaptam ezt. És itt nem a régi, avítt dolgok görcsös őrizgetéséről van szó, hanem azoknak a jelenbe ültetéséről, élővé télteléről. Ma a néptánc nem úgy működik, mint 100 éve. De működik más formában, pl. ott vannak a táncházak. Ahol megint csak nem népviseletbe megy az ember, hanem akár kínai farmerban, és német sört iszik. De magyar táncot táncol.

> "Meg az a véleményem, hogy ez nem problémamegoldás, hanem elmenekülés a problémák elől."

> Remélem azért valahol a szíved mélyén érzed, hogy ez kibazsottul rosszul érint egy csomó embert.

Érzem. És pont ezért írtam. Voltak korok, mikor az emberek az életüket adták a hazáért. Na persze akkor sem mind, voltak árulók, voltak, akik elmenekültek. De nem is őket tekintjük példaértékűnek, hanem azokat, akik itt maradtak, harcoltak, és alkalmasint életüket adták azért, hogy itt – és nem máshol – egy szebb jövő következhessen.

Rossz anyagi lehetőségeid vannak? (Mondjuk annyira nem lehet rossz, ha van számítógéped, internet előfizetésed.) Oké, akkor pakoljunk, és menjünk ki dolgozni mondjuk Németországba. Ha ott esetleg a migráns válság miatt problémák adódnak? Semmi gond, megyünk tovább Angliában. Ha ott gond van, akkor meg irány az USA. Ez definitíve nem megoldása a problémának, hanem menekülés azok elől. Akkor visszavágván, a lelked mélyén te is érzed, hogy nem teljesen kritizálhatatlan ez a fajta szemlélet.

Volt, hogy alig kerestem többet, mint a minimálbér. Volt időszak, mikor komolyabb adósságba keveredtem, a hó végére nem maradt pénzem. De nem hogy az országot, de még a céget sem hagytam cserbe, bár nem tudtak jobb fizetést adni, szükségük volt rám. Össze is dugtuk a fejünket, megpróbáltuk megoldani a problémát, a munkámat úgy irányítani, hogy az gyarapítsa a céget. Ma az átlaghoz képest tényleg jól keresek, a cég hálás, épül, fejlődik. Mert megoldottuk a problémákat, és nem megkerültük azt.

> Na ez pedig szemenszedett otrombaság. Az emberek? Úgy ánblokk mind? Mindenki egyformán, egytől egyig okozza ezt a problémát?

Nem mind. De úgy tűnik a többség igen. Ma ha politikáról van szó, akkor mindenki valamilyenes, fideszes, jobbikos, MSZP-s, DK-s, LMP-s, stb… Nem arról van szó, hogy az emberek elgondolkodnak, hogy szerintük milyen lenne egy jobb állam, ez hogyan fordítható le mondjuk az egészségügyre, oktatásra, gazdaságra, adórendszerre, nemzetközi kapcsolatokra, majd megkeresi azt a pártot, aminek a !programja! ezt ha nem is teljesen, de a legjobban lefedi. Nem így politizálunk, hanem fanatikusan. Ha felteszem valakinek azt a kérdést, hogy nevezze meg a saját választott pártja három negatívumát, vagy bármelyik párt három pozitívumát, akkor már a kérdést sem értik.

Fanatizálva lettünk. De csak azt lehet fanatizálni, akinek nincs kellően széles és mély rálátásra a világ dolgaira. Ez pedig alapvetően az embereken múlik. Széchenyi mondta, hogy amilyen az ország, olyan a vezetője is. És ebben azért van egy csipetnyi igazság, lássuk be.

Az más kérdés, hogy miért lettünk ilyenek. Itt azért vannak rajtunk kívülálló okok is részben, a világháborúk traumatizálták az országot – nem csak a miénket –, a kommunizmus elhallgattatott minden közbeszédet, először erőszakkal, majd a Kádár-rendszerben inkább a népnek vetett csontokkal. De ennek ellenére még mindig azt mondom, hogy az emberek úgy általában túlságosan el vannak foglalva önmagukkal, inkább néznek meg egy hollywoodi vígjátékot, mint egy gazdasági kérdésekkel foglalkozó vitaműsort, inkább tapsolnak az aktuális tehetségkutató „tehetségeinek”, minthogy meghallgassanak egy külpolitikai témájú előadást.

A választáskor színekre, logókra voksolunk, egymondatos szlogenekre, és nem a többi választási programmal összevetett programra. A közbeszédben sem az a téma, hogy vajon milyen mértékben kell az oktatásba invesztálni, miért jó vagy miért rossz az egykulcsos adórendszer, hanem a politika is átment bulvárba: helikopterezés, szemöldökcsipesz, rolex óra, elk…rtuk, stb… Nem mondom, hogy teljesen érdektelen témák, de ez azért a bulvár szintje. Az igazi politizálás veszett ki a közéletből. A politizálás, ami a politikáról – azaz a mi közös ügyeinkről – magáról, és nem a politikusokról szól.

> ne legyen már mindenki egyformán felelős azért, amit mások tesznek!

De hát mi hatalmazzuk fel őket. Oké, nem személyesen te vagy én, de úgy mi emberek. És ha mi ebben különbek vagyunk, akkor a mi felelősségünk, hogy emeljük azokat, akiket lehet.

> Megszoktam én már, hogy lehazaárulóznak

Nota bene ilyet egy szóval nem mondtam. Nem az a gond a mai nagyfokú kivándorlással, hogy akik kimennek azok hazaárulók. Nem arról van szó, hogy nem érzik a hazaszeretetet, hanem az, hogy annak a szónak, hogy haza, mára sokkal kevesebb tartalma van, mint régen. Nem hazaáruló, aki kiköltözik Angliába, mert valójában ő már nem magyar, hanem sokkal inkább európai, és tulajdonképpen nem hagyta el a hazáját. Ahogy írtam ennek van pozitív aspektusa is, de negatívuma is.

> Hogy nevezik magyarul azt az embert, aki beleesik egy gödör szarba, és ahelyett, hogy kimászna és keresne egy kellemesebb helyet, inkább ott marad a gödörben és azzal bíztatja magát, hogy neki legalább csak a nyakáig ér?

Igen, csak ez a hasonlat sántít. Az okos ember megpróbálja feltölteni azt a gödröt, és úgy kikerülni belőle. Ha ki is mászik, nem hagyja csak úgy ott, hogy más is beleessen, mondván az nem az ő problémája, ha más is beleesik, más is másszon ki belőle, aki meg nem tud, az meg így járt.