Tetszik ez a történet? Én írtam

(valamelyik nevet nem magamtól találtam ki, de majd kijavítom)

A farkasfalka

Ez a történet a Yellowstone Nemzeti Parkban játszódik. Már kölyökkorom óta úgy ismerem ezt a területet, mint a mancsomat. Szinte az egész territóriumot bejártam. Ami most következik, az lesz a falka története.

Mint falkavezérnek, ügyelnem kell a falkatagok közti rendre és a vadászatra. Szerencsére nem kell ezt a terhet egyedül cipelnem, mivel a falka két vezérrel büszkélkedhet. A párom Kyros(„kirosz”) is nagyon sokat segít, elvégre ő az alfahím.

A falkánk szerény, hat farkasból áll, név szerint: Giro, Dero („déró”) , Lhupa(„lupa”), Mehu, a falka „számkivetett” tagja, és természetesen Kyros és én.

Az egyik reggel kigondoltuk Kyros-szal, hogy a többiekkel elmegyünk vadászni , mivel már négy napja nem ettünk semmit. Hangos vonyítással jeleztem az indulást.

Még a köd is csak most szállt fel, de észrevettünk egy szarvascsordát. Addig nézegettük őket, amíg nem találtunk köztük egy beteg őzet. Felvettük a szokásos stratégiai alakzatunkat, míg végül csak két hajtó kellett volna még. Lhupa és én voltunk a sorosak. A feladat egyszerű: kifárasztani, majd a többiek csapdájába csalni a prédát.

Lhupa rontott rá elsőként, én pedig mellette voltam és felügyeltem az első „őzhajtását”.

Kitartóan üldöztük a zsákmányt, de mikor az egy kisebb tóhoz ért, Lhupa hirtelen megállt a parton, mivel az őz a vízbe vetette magát és úszni kezdett. Mivel én már nagyon éhes voltam, utána ugrottam. Lhupa vonyítással jelt adott, hogy megváltozott a terv. Kyros hallhatta ezt a jelzést, mivel a túlparton már láttam őt Mehuval, Giroval és Deroval.

Innentől a patásnak már meg volt pecsételve a sorsa. A parton mindenki nagy meglepetésére, Kyros megengedte Mehunak, hogy ő végezzen az őzzel. Mehu (kicsit félénken is,) de sikeresen elharapta a préda torkát. Ekkor Kyros újabb döntést hozott: Mehu feljebb került a ranglétrán, így Lhupa maradt legalul, mivel ő hagyta volna elszökni az ebédet.

Épphogy elkezdtünk enni, megjelent a tó mellett Sebzett, a galád medve. Becenevét onnan kapta, hogy hiányzik az egyik füle, (mivelhogy állítólag egy farkasfalkával került harcba, ahol ez a medve egy csapással úgy ölt meg két felnőtt farkast, mintha csak papírból lettek volna).

Ám mi nem törődtünk Sebzettel, próbáltunk minél gyorsabban enni, de sajnos megérezte a nyers hús szagát és közeledett felénk. Giro, a falka legidősebb tagja, úgy gondolta, talán nem kéne harcba bocsátkozni az öreg, ám de sokat tapasztalt medvével. Ezt az ötletet mindenki támogatta, kivéve Derót, aki farkát vízszintesen tartva, morogva, vicsorogva várta Sebzettet, de amikor az felállt hátsó lábaira, magasságágól Deronak inába szállt a bátorsága.

Miután odébb mentünk, vissza-visszanézve csak azt láttuk, amint Sebzett mohón eszi a nehezen megszerzett őzünket.

Teltek a hónapok, az évszakok. A tavaszból nyár lett, a nyárból ősz, az őszből pedig tél. Nyáron levedlett, sűrű, dús téli bundánk most visszanőtt és nagy segítségünkre van a néha csontig hatoló hidegben. Ám ezen a télen új taggal bővült a falka…

Hideg reggel, hóvihar volt. A falkával épp portyázni voltunk, mikor Mehu meglátott valami a hóban mozogni. Egy farkaskölyköt talált. Mehu kíváncsian végigméricskélte az apró szőrgombócot, - majd mintha saját kölyke lett volna,- lenyalogatta a szőrére ráfagyott jégdarabokat. Mindenkit elbűvölt a látvány, de Kyrosban nem volt meg ez a fajta szeretet, így hát indulásra parancsolta a falkát. Mindenki követte a vezért, kivéve Mehu, aki csak állt és nézett minket. Nem akarta magára hagyni, hisz olyan sebezhető volt. A kis kölyök Mehu alá bújt a hóvihar elől. Kyrost ez nem hatotta meg és továbbindult, ám ekkor a kis „szőrgolyó” odafutott (nagy nehezen) a falkavezérhez és farkát behúzva, fülét hátracsapva odabújt hozzá. „Behódolását” látva Kyros úgy döntött, maradhat a falkával. Ennek a döntésnek mindenki örült, különösen Mehu, aki boldogságában ugatásszerű hangokat hallatott és össze-vissza nyalogatta az új falkatagot.

Telt múlt az idő, és már ősz volt. A majdnem egy éve talált kis szürke farkaskölyök gyorsan felcseperedett, de még mindig ugyanaz a játékos természete volt, mint azon a téli napon, amikor befogadtuk őt. Gebo (a farkaskölyök) és Mehu elválaszthatatlanok voltak, de azért a többiek is kivették a részüket a játékból. Néha még azt is láttam, amint Kyros okította Gebót. (Talán csak nem akarja a többiek előtt kimutatni a kamasz farkas iránt érzett szeretetét.)

Mint a legtöbb csoportokban élő állat, mi farkasok is vándorlunk. Ám ezen a „túrán” egy egész falka omlott össze…

Kellemes napra ébredtünk. A fák ezer színben pompáztak. A Yellowstone parkban épp a slough creek-i folyó mellett jártunk, mikor a semmiből feltűnt Sebzett! Furcsamód a medve sántított. Elképzelni se tudtam, mi történhetett vele. Igyekeztünk elkerülni, ezért továbbmentünk.

Hirtelen egy drótkerítéshez értünk. A kíváncsi és tapasztalatlan Gebo egy pillanat alatt „átásta magát” a kerítés alatt, majd utána ment Giro, Dero, Lhupa, Mehu én és végül Kyros. Mindenkiben eluralkodott a nyomás. Kyros figyelte a fákkal borított területet. Fülét előredöntötte és csak nézett. Beleszimatoltam a levegőbe és nagyon erős szag csapta meg az orrom. A szag onnan jött, ahová a vezér is nézett. Kyros úgy döntött, megnézi, vajon mi is lehet ez a furcsa szag. Ő elindult, majd később mi is utána indultunk. Felmentünk egy domb tetejére, de amit láttunk, az hátborzongató volt: bundaüzem! Kötélen lógtak a már meggyilkolt hegyi oroszlánok, hódok, farkasok! Körbenézve megláttuk Kyros-t, aki ott szaglászta, nézegette a ketrecben tartott prérifarkasokat, nyulakat.

Éppen odarohantam volna hozzá, hogy kivigyem onnan, de ekkor nagy durranást hallottam: egy ember megtámadta őt, de én nem tudtam tenni semmit, csak annyit, hogy a többiekkel kiszaladtunk a biztonságot nyújtó parkba. Átbújtunk a kerítés alatt és csak vártuk, Kyros mikor ér ide hozzánk.

Már este volt, de még mindig hiányzott valaki. Nem mertem vonyítással jelet adni a hollétünkről, mert féltem, hogy esetleg egy ember meghallja és idejön.

Reggel lett. Egy szemhunyásnyit sem aludtam egész éjjel. Úgy gondoltam, talán már soha nem jön vissza. A falkával elindultunk az északi-dombhoz. Alig tettünk pár lépést, észrevettünk a fenyőerdőben egy fehér valamit. Kyros volt az! Odarohantunk hozzá. Tele volt mély vágásokkal, lőtt sebekkel. Száján vér buggyant ki, majd összeesett. Fájdalmában még nyüszített egyet, majd végleg elment. A falka és én hosszú, szomorú vonyítással búcsúztunk el Kyros-tól.

Hetekig mentünk, céltalanul. Több hónapba is beletelt, mire beleéltük magunkat a vezér halálába.

Azóta már minden rendbe jött. Most már Gebo a másik falkavezér. Mehu és Lhupa egymásra talált és most van három kölykük. Dero úgy döntött Kyros halálát követően, hogy inkább a maga útját járja és elhagyta a falkát. Néha halljuk a vonyítását, tehát már egy másik falkában él.

Sebzettet pedig már évek óta nem láttuk. Vajon rá is ugyanaz a sors jutott, mint Kyros-ra?