Az emberek miért akkarnak többnek tünni, mint a másik? Titteket zavar ez? Ki számit sznobnak nektek?

Bizonyára státuszszimbólumnak éli meg, neki ez a felsőbbrendűség kinyilvánulása a többi felé!

Szerencsére én ilyen kicsinyes, gyerekes dolgokat nem kellett meg élnem, vagyis nem alacsonyodtam le, ilyen mély szintre, mint a legtöbbje. Idővel majd kinövik ezt a kórságot!

négyes vagyok (8:52)

Ez nem magamutogatás. Olvass kulturális antropológiai, csoportlélektani és humánetológiai műűveket, hogy jobban értsd őket.

Egyrészt van olyan evolúciós drive-unk, ami erre késztet minket. Egy állat esetén egy hímet lehet, hogy előnyben részesít egy nőstény, ha az valamilyen módon bizonyítja, hogy nagyobb az esély az utód túlélésére. Pl. a hím madár nagyobb, szebb fészket rak, stb… Nyilván ezek az ösztönök bennünk vannak, sőt bizonyos egyedeknél még csak nem is működésképtelenek, vannak emberek, akik szemében egy gazdagabb potenciális jelöltnek nagyobb esélye van, van, aki meg épít is erre.

A kultúránk is előnybe helyezi a versenyt. Az iskola – a tanárok, a szülők, de a többi diák is – folyamatosan arra kondicionál, hogy mérettesd meg magad, vesd össze a tudásod a másikkal, legyél jobb a többieknél. Egy felvételi, egy állásinterjú is arról szól, hogy te nyerd meg a versenyt. Persze, hogy az emberek aztán összeméregetik magukat egymással, kinek van nagyobb háza, jobb autója, nagyobb képátlójú tévéje, jobb telefonja, márkásabb – értsd feleslegesen drágább – ruhája. Egy szintig az ember szeret jó üzletet csinálni, ugyanazt a terméket olcsóbban megvenni, ugyanannyiért egy értékesebb dolgot venni. Viszont bizonyos szint felett pont az ellenkezője az igaz, pont az jelzi, hogy „ezt is megengedhetem magamnak”, hogy láttatod, hogy bár az adott termék csak másfélszer jobb, te mégis kifizettél érte tízszer akkora árat, „mert megteheted”. Bizonyos szint felett pont az a nyerő, ha a legrosszabb ár/érték arányú terméket választod.

Ez természetes folyamat, és pont az jelzi, hogy ez benned is működik, hogy roppant mód zavar.

~ ~ ~

Másik oldalról a magamutogatás nem biztos, hogy helyes megítélés. Pl. volt egy eléggé régi telefonom. Ideje volt lecserélni, én meg úgy voltam vele, hogy akkor inkább fizetek több tízezerrel többet egy új telefonért – hiszen évekig azt fogom használni –, de akkor az legyen olyan, ami két év múlva is kompromisszumok nélküli. (iPhone-t nem akartam venni, mert azt nem nekem találták ki, én infromatikus vagyok, az iPhone meg amennyire kényelmes egy átlag felhasználónak, pont annyira rugalmatlan speciális dolgokra. Szóval ott és akkor választottam egy Galaxy S7 edge telefont, ami akkor a legjobb volt a Samsung telefonjai közül.)

Meg is vettem a telefont. És örültem neki, hogy végre van egy olyan telefonom, amiben nem kellett kompromisszumokat kötnöm. Nem azért örültem neki, mert az enyém drágább lenne, vagy jobb lenne másokénál, hanem annak, hogy ez egy jó telefon, és végre erre és arra is tudom használni. Önmagáért örültem neki, és nyilván megvolt bennem az az indíttatás, hogy ezt az örömömet másoknak is elújságoljam, megosszam velük az örömömet, hátha átragad belőle másokra is, együtt tudnak velem örülni. Nyilván ez valakinél bejött, van, aki meg lehet, hogy magamutogatásnak tartotta. (Ez utóbbit cáfolandó, hogy a telefon másfél év után (valamikor most tavasszal) tönkrement – ez , és bár belefért volna a költségvetésbe egy jobb telefon is, egy újabb modellje az adott gyártónak, mivel a régivel is teljesen elégedett voltam – attól eltekintve, hogy elromlott – életemben először ugyanazt a telefont vettem meg újra, ami nyilván már nem ütött akkorát. Most sem olcsó persze, bár én jelentős kedvezménnyel tudtam beszerezni, de azért ha egy évre leosztom az árát, az egy hónapra eső rész vállalható.)

~ ~ ~

Van még egy aspektusa a kérdésnek. Ha a legjobb barátod veszi elő a telefonját, hogy „ezt nézd, milyen telefonom van”, akkor együtt tudsz vele örülni: „Kipróbálhatom? Azta', de jó! Ezt is tudja, stb…”. Nem érzed azt, hogy a barátod föléd akarna ezzel kerekedni, mert nincs benne ilyen szándék. Lehet, hogy picit irigykedsz, hogy de jó neki, de nem rosszindulattal, hanem valahogy együtt örülve a másik örömének, szerencsés helyzetének. Viszont ha valaki pontosan ezt csinálja, akit nem kedvelsz, azt sokkal negatívabban ítéled meg, rögtön magamutogatásnak, dicsekvésnek fogod tartani.

~ ~ ~

Nota bene, abban is van némi magamutogatás jelleg – de természetesnek veszem, és nem érzek mögötte rossz szándékot –, ha valaki pont azzal emeli magát mások felé, hogy ő más, sőt nem csak más, de jobb. Demonstratív jelleggel nem vesz csak azért sem Nike cipőt, még akkor sem, ha mondjuk az lenne akár az olcsóbb, és/vagy kényelmesebb. A legjobb viszonyulás szerintem, ha a divat valóban nem befolyásol. De nem csak ilyen, hanem olyan irányban sem, azaz te mondjuk az alapján választod meg az öltözékedet, hogy mi az, ami kényelmes, mi az, ami jobban tükrözi a személyiségedet, ízlésedet, stílusodat, és ez alapján választasz ki egy ruhadarabot, teljesen függetlenül attól, hogy az most éppen divatos-e, vagy sem. Mert mostanság divat nem divatosan öltözni, ami viszont ugyanúgy kvázi fordított módon a divat által diktált, és nem belülről fakadó viszonyulás, mint nem kevésbé, mint divatosan öltözködni. Hogy mi divat, mi nem az? Lényegtelen, ez ne legyen mérce, ha az embernek van egy személyisége. Ha valakinek úgy kényelmes, akkor vegyen fel egy kínai farmert egy márkás, divatos cipővel, ha azt úgy találja harmonikusnak, és az ízléséhez közel állónak.