Aki 30+ évesen még mindig nem tudja, hova tart az élete, mivel szeretne foglalkozni, azzal mi a baj? Vagy baj ez egyáltalán?

Alapvetően nem olyan nagy gond szerintem, és manapság nem is túl ritka.

Én 35 évesn jöttem rá, hogy mivel szeretnék foglalkozni, addig több mindent kipróbáltam, végül maradtam egy olyan területen, amit tényleg szeretek, és meg is tudok belőle élni.

Kicsit figyelj jobban magadra, mi az amit szeretsz csinálni, mi az ami tényleg örömet okoz. Ez lehet például sütés, emberekkel foglalkozni, programozás, stb.

Vagy írj valamit magadról, hátha tudunk segíteni. Pl. fiú vagy lány vagy? 🙂

Az egyik volt osztálytársam ilyen, van 10 osztálya. Ma 30 éves. Sosem tanult és sosem dolgozott. Több millió ft TB adóssága van. A 70 éves anyjánál lakik és ő tartja el.

A nős rész mondjuk annyiban nem is érdekes, mert meleg a srác.

Bár hitelkártya csalásért és apróbb lopásokért már van aktája a rendőrségnél.

Ezt pont ma találtam 🙂

"A főiskola első napján a professzorunk bemutatta magát, majd megkért minket, hogy mutatkozzunk be valakinek, akit eddig nem ismertünk. Felálltam, körülnéztem, amikor valaki enyhén megérintette a vállam. Hátrafordultam, és egy ráncos, öreg hölgy nézett rám mosolyogva, beragyogva ezzel az egész osztályt. Így szólt: - Szia jóképű. A nevem Rose. 87 éves vagyok. Megölelhetlek?

Nevettem, és lelkesen válaszoltam:

- Még szép, hogy meg!

Erre ő barátságosan megszorongatott.

- Miért van ön a főiskolán, már ilyen fiatal, ártatlan korban?- kérdeztem. Viccesen azt válaszolta:

- Azért vagyok itt, hogy találjak egy gazdag férjet, megházasodjak, és gyerekeket csináljak.

- De most komolyan- mondtam. Kíváncsi voltam, mi motiválta őt, hogy egy ekkora kihívást vállaljon ennyi idősen.

- Mindig arról álmodtam, hogy befejezem a főiskolát és végre eljött az ideje!- mondta.

Az órák után elsétáltunk a társalgóba, és megosztottunk egy csokiturmixot. Gyorsan összebarátkoztunk. A következő három hónapban, minden nap együtt mentünk haza és rengeteget beszélgettünk. Mindig azt képzeltem, hogy egy időutazáson veszek részt, amikor az életbölcseleteiről mesélt. Az év során Rose az egyetem egyik szimbólumává vált, és bárkivel, akivel találkozott, gyorsan összebarátkozott. Szeretett kiöltözni, és szórakoztatta, hogy a többiek felfigyeltek rá. A szemeszter végén elhívtuk Rose-t a foci bankettre. Sosem felejtem el, amit akkor tanított nekünk. Felkonferálták és a színpadra lépett. Ahogy elkezdett beszélni, leejtette a három kártyáját a földre. Egy kicsit zavarban volt és a mikrofonra támaszkodva azt mondta:

- Elnézést, egy kicsit ideges vagyok. Feladtam a sört a böjt miatt és ez a whisky kicsinál! Sosem fogom rendbe szedni ezeket a lapokat, szóval hadd mondjam el fejből amit tudok!

Ahogy nevettünk, megköszörülte a torkát és így folytatta:

- Nem azért hagyjuk abba a játékot, mert öregszünk. Azért öregszünk meg, mert abbahagyjuk a játékot. A fiatalságnak, boldogságnak és sikernek összesen négy titka van. Nevess sokat és minden nap találj humort az életedben! Kell, hogy legyen egy álmod! Ha elveszted az álmaid, meghaltál. Annyi olyan embert ismerünk, akik úgy járnak-kelnek a földön, hogy halottak és még csak nem is tudnak róla! Hatalmas különbség van aközött, hogy felnősz és aközött, hogy megöregszel. Ha 19 éves vagy, és egész évben csak fekszel az ágyban, anélkül, hogy valami hasznosat csinálnál, akkor is húsz éves leszel. Jelenleg 87 éves vagyok, és ha egész évben az ágyban fekszem, én is 88 leszek. Mindenki megöregedhet. Nem kell hozzá tehetség vagy képesség. Ahhoz, hogy felnőj, mindig meg kell találni a lehetőséget a változásban. Ne sajnálj semmit! A felnőttek általában nem sajnálnak semmit, amit megtettek, inkább azt, amit nem tettek meg. Csak azok félnek a haláltól, akik azt sajnálják, hogy nem is éltek.

A beszédét azzal zárta, hogy bátran elénekelte „ A rózsa” című dalt.

Mindannyiunkat megkért, hogy tanuljuk meg a szövegét és éljük át a mindennapjainkban.

Év végén Rose befejezte a főiskolát, amit már olyan régen elkezdett. Egy héttel a diplomaosztó után meghalt. Békésen, álmában. Több mint kétezer főiskolás tanuló érkezett a temetésére, hogy tisztelegjen a csodálatos hölgynek, aki példát mutatott, hogy sose késő azzá válni, aki lenni akartál.

Ezek a szavak terjesztik Rose emlékét.

EMLÉKEZZ: MEGÖREGEDNI KÖTELEZŐ,

FELNŐNI VISZONT VÁLASZTÁS KÉRDÉSE!

Abból élünk, amit kapunk, úgy élük, ahogy adunk."

Petter Edina Patricia