Az önismereti munkát el kell végezni? Nem érdemes megspórolni?

Érdemes elvégezni. Ezen nem érdemes spórolni.

Ha megspórolod a munkát, amit az önismeretbe fektetnél, akkor ne csodálkozz, amikor bizonyos bekövetkező eseményekre nem úgy reagálsz, mint ahogy azt elvárnád magadtól. Vannak élethelyzetek, amire azt mondjuk gondolkodás nélkül, hogy ezt meg tudom csinálni, azt nem fogom soha sem megtenni, amazt nem tudom megbocsátani, megint másra képtelen vagyok, egy nem várt eseményt könnyen fel tudnám dolgozni. Aztán ha a valóságban szembesülünk ezekkel az élethelyzetekkel, kihívásokkal, meg sem próbálja a legtöbb ember azt, amire képtelennek látja magát. Ám, ha alaposan felmérjük magunkat, a reakcióinkat a már bekövetkezett élethelyzetekre, azt, hogy bizonyos helyzetek milyen érzéseket, érzelmeket mozgattak meg bennünk, akkor meglehet, hogy rájövünk arra, hogy helyenként kicsit túl- vagy éppen alábecsüljük magunkat. Nem vágunk bele dolgokba, mert nekünk az úgysem menne, holott, igen is képesek lennénk megtenni azt, amit meg kell tenni, csak félreismertük önmagunkat. Vagy bele vágunk nagyobb volumenü történetekbe, aztán csodálkozunk rajta, hogy a felmerülő akadályokat, nehézségeket mégsem tudjuk megfelelően kezelni. merünk-e egyáltalán segítséget kérni a feladatokhoz, vagy inkább csendben hallgatva leplezzük gyengeségeinket és a szégyent, ami bennünk kialakult a túlzott elbizakodottságunk miatt.

Volt egy kolléganőm, akinek született egy gyereke. Amint lehetett, munkát válalt, beleállt egy 2 éves tanfolyamba, sőt mellette még máshol is besegített, hogy mindent ki tudjon finanszírozni, ráadásúl mindezt egy vállás közben. Azt hitte, hogy bírni fogja. Sajnos nem rendelkezett kellő önismerettel és nem kalkulálta bele, hogy azért vannak visszatartó erői, jellemhibái, amik konkrétan lehetetlenné tették, hogy mindezt véghez tudja vinni. Elvesztette a munkáját és bukta a tanfolyamba belefeccölt pénzét is. Na most, ha ő a kellő önismerettel rendelkezett volna és mert volna visszajelzéseket kérni vagy egyáltalán az óvatosságra intő egyöntetű építő jellegű tanácsokra halgatott volna, akkor már bele sem vág egyszerre eggyi mindenbe és megspórolta volna a pénzét, sőt állítom, helyre tette volna a családi életét is.

De saját példámal szemléltetve a dolgokat:

Volt egy családom, gyerekek, ház, kocsi és minden, de sajnos a vállás elkerűlhetetlen volt. Éppen idejében kezdtem el önismerettel foglalkozni és átláttam a saját működésem korlátait és veszélyeit. Ennek fényében lemondtam mindenről, mert be kellett látnom, hogy senkinek, de főleg nekem nem lenne jó, ha hírtelen saját belátásom szerint kellene döntenem a családi vagyon feléről. Gyakorlatilag abban az élethelyzetben, amiben voltam elvertem volna minden pénzemet, nem is beszélve arról, hogy a gyermekeim mindenképp örökre elvesztették volna az egyik szülőjüket. Képes voltam hozni egy önzetlenebb, alázatosabb döntést, ami után igaz pénzem nem maradt, csak amennyire szükségem van, de viszont biztosíthattam, hogy a gyermekeimnek ne kelljen hiányt szenvedniük semmiben sem és még a szüleik is megmaradhassanak egymásban baráti viszonyban a történtek ellenére, amik a válláshoz vezettek.

Na és itt az önismeret! Olyan dolgokat vagyok képes megtenni, amiket korábban nem is néztem volna ki magamból és nem megyek bele olyan dolgokba, amelyekről tudom, hogy nem tudnám a helyükön kezelni őket. Enélkül ma már halott lennék. Pedig csak 34 éves vagyok.

Viszont igazi építő jellegű önismereti munkát odahaza a komfortzónában képtelenség csinálni. Ki kell lépni a komfortzónából, olyan helyekre kell menni, olyan környezetbe, ami távol áll a megszokottól és abszolút nem komfort zóna. Na ott ismeri meg az ember igazán önmagát és válik képessé a fejlődés egy új szintjére lépni. ezek a tapasztalatok pedig mindenképpen kifizetődőek. Minél fiatalabb valaki, annál jobban profitálhat élete során abból, hogy rendelkezik a kellő önismerettel.