Kis termetű lányok! Ti is úgy érzitek, hogy gyakran próbálnak belétek kötni és kóstolgatni? Ti hogy kezelitek ezt?

Sziasztok!

Mindig is kis termetű voltam egész tinédzserkorom óta. Vagyok vagy 160 cm és karcsú voltam mindig is. Ahogy bekerültem a munka világába, valahogy mindig megtalál valaki, aki butusnak néz, igyekszik belém kötni akár csak “poénkodva”. Én ezt sajnos sokszor magamra is vettem - ha ott ki sem mutattam - mivel én nem vagyok egy bunkó ember, nem bántok meg másokat. A gond főleg ott van, hogy félreismernek. Aki valóban ismer engem tudja, hogy egy karakán, makacs, nagypofájú lány vagyok, csak a formalitás kedvéért ilyenkor visszafogom magam, fejben meg elküldöm úgy melegebb éghajlatra az illetőt, hogy azt is megbánná, megszületett. De olyan, mintha ilyenkor szájzárat kapnék, csak illedelmesen és kellemetlenül mosolygok, meg próbálok kedvesen hárítani. Mikor az egyik régi kolléga megtudta, hogy ilyen fiatalon hányadik céget taposom, ráadásul milyen helyeken fordultam már meg, egyből visszavett. Valamiért azt érzem, hogy a megjelenésemnek lehet köze ehhez.(?) Nagyon adok magamra, igyekszem mindig csinosan megjelenni, és egy törékeny kis csajnak nézhetek ki. Úgy érzem magam néha, mint egy báránybőrbe bújt farkas, de sok hülye kis piszkálódás után mégis meginog bennem valami, és elhitetem magammal, hogy gyenge láncszem vagyok. Pedig sokat dolgoztam olyan közegekben - média, zeneipar, sales pozik stb - ahol muszáj az életben maradásért küzdeni, mert szétkapnak. Most már néha attól is tartok, hogy mi lesz, ha egy érzéketlen frigid jégszívű szipirtyót fog belőlem faragni az üzleti élet. Olyan, mintha az eddig jól nevelt, pozitív, kedves kis énem küzdene azzal, aki fellökne mindenkit, aki útba kerül.

Nagyon fel tudnak húzni az ilyen emberek. Én ilyenre valahogy soha nem érzek késztetést. Egy példa: munkahelyünkön a büfés nőnek bármit mondok, bármit kérdezek, kioktat, de olyan hangnemben, mintha Dr. Szöszi állna előtte, tehát buta libának nézne. Ebből már kb. szokást csinált. Ja és ez nem tudom véletlen-e, de mindig a nők! Én eskü semmit nem teszek velük szemben, mosolygok, kedvesen szólok, hiába.

Ez már jóó ideje b@ssza a csőröm amúgy, meg gyűlik bennem, most rávett valami, hogy ide kiírtam, de érdekelne, hogy aki szintén tapasztal ilyeneket főként nőként: mi a legjobb megoldás számotokra ilyenkor? Tényleg maradjak inkább kedves és csendes, aztán engedjem el a pcsába? Nem hiányzik a dráma, de azért úgy helyre billentenék néha 1-2 embert, hogy csak mert nagyobb falat nálam, vagy tudom is én mi a baja, nem biztos, hogy ő szarta a spanyolviaszt..