Elégedettek vagytok az Életetekkel? Annyit értetek el, mint ami célba volt véve? A 30,35,40,45 korosztályt kérdezném elsősorban. Nyilván mindenkinek más a prioritás: család, vagy lakás/saját ház, esetleg egyéb anyagiak, munkahely/karrier

A családot nem fogom elérni. Egy családi házat örököltem, de a tetőn még kellene cserepet cserélni, de nem ám kölcsönből, nem ám! Mivel a felújításra már felvettem kölcsönt, és azt is fizetnem kell.

204 cserepet rendelne az ács, hogy legyen tartalék.

Semmi.

0 az egész.

No család, no munka, no karrier.

Csak a pia tud segíteni, hogy túl éljem a napokat.

Az én prioritásom a nyugalom volt. Az anyagiak nem annyira, mivel kevéssel is beérem.

Néha sikerül elérnem, néha nem.

10/5

Család van- mert a férjem kettőnk helyet is igyekszik.

1 lakást örököltem

1 házat a férjem vett

2 gyerek akik szeretnek - de csak nincs összehasonlításra lehetőségük, mert vannak sokkal jobb anyák

Karrier- az nincs, de volt 4 évvel ezelőttig

Diploma - az van

39 vagyok.

Amikor karrierem volt akkor nem volt családom. Most van család de nincs szabadság.

Sose voltam boldog

"Hol tartotok jelenleg 10es skálán?"

-5 nél, de szerintem lesz még lejjebb.

Az élet nem egy akadályverseny és nem is egy pontgyűjtő akció.

Aki ezekkel a fassagokkal tölti az idejet ahelyett, hogy azokat a lehetőséget hasznalna ki, amit az élet természetes áramlása hoz, az úgy hal meg, hogy kipipalt egy csomó tennivalot, megszerezte az elérhető "kincsek" valahány szazalekat, de eközben egyetlen percig se élt a szó valódi értelmében.

Sokáig el voltam akadva. Ismertem önmagam teljes működését, előnyöktől a hátrányokig. Tudtam miben "szabotálom önmagam", ám találkoztam kezdetben egy fogalommal, majd idővel még másik 2-vel, ami jelentősen megváltoztatta az életemet és minden belendült, amint diagnózis után megkaptam egyikre a gyógyszert és szárnyra kaptam.

Akik mélyen ismertek, azoknak nem volt meglepő a "hirtelen" változás, mert ők tudtak minden apróságtól a nagy tervekig.

Akik viszont felszínesen ismertek, megbélyegeztek, mint pl család... nekik hatalmas pofon volt. A hirtelen emberszámba vétel pedig nem tetszett, így azoktól búcsuztam is. Kitettem szűrüket az életemből.

Ugyanis én mindig is én voltam és vagyok is. Csak ugye, ha "nem felelsz meg az ő társadalmi elvárásainak, normáiknak" , akkor semmibe vesznek.

Nekem az ilyen emberek olyanok, mint amikor kitolod a barna medvét és hirtelen megjelenik vagy 100 légy a macin. Ezek a legyek azok a fajta emberek, akik nem képesek önmagában az embert látni függetlenül attól, hogy van-e munkája vagy nincs, van-e pénz és csillogás vagy nincs.

A gyógyszer előtt vergődtem, túléltem, önmagamhoz mérten tudtam, hogy kifejezetten alul teljesítettem. Pl. karrier: nem tudtam terveim szerint haladni. Így maradt anno jó ideig az alkalmazotti meló. Átlag embernek az maximumnak számított, amit csináltam, nekem viszont lagymatag 10-20%-os működés. De mivel olyan munkákat kaptam, találtam, amikben se előre, se hátra nem lehetett haladni, így stagnáltam. Nem tudtam azokban körökben megélni azt aki vagyok s nem kapott teret a képességhalmazom.

Gyógyszer után: képességhalmazomat befektettem a terveimbe, céljaimba solo úton. A kezdet nem volt egyszerű, elemeznem kellett mikor hogyan vegyem be a gyógyszert (meg ugye gyógyszerbeállításkor több fajtát kipróbáltam). Felszabadultam, fellélegeztem, amint ráéreztem mit hogyan kezeljek önműködésemben a gyógyszerrel. 1év alatt 180°-os fordulatot vett életem minden területén.

Sok féle embert ismerek. Mindenkinek megvannak a maga előnyei, hátrányai, élettörténetei.

S nem tudom ki pontozgat le mindenkit, akik saját aspektusukból teljesen korrekt választ adtak, de annak javaslom, hogy a lelki frusztrációját ne ártalmatlan kommentelők leértékelésén élje ki.

Ugyanis attól nem lesz jobb az élete, hogy fókuszát a depi, rosszindulat, kellemetlen érzések marcangolják.

Az egy dolog, hogy meg kell élni, teret adni a rossz érzéseknek is, de tanulja meg átcsatornázni azt. Élje meg, sírja ki magát, üssön párnába izomból, ha kell, sportoljon. (Mielőtt ezt zokon venné az illető, megsúgom, hogy én is voltam abban a helyzetben, de soha nem másokon éltem ki a dolgokat, hanem megfelelően kezeltem pl a leírtakkal. Éhezéstől a szexuális zaklatásig sok mindenben volt részem...)

Idővel a fókuszt vissza kell terelni a depi helyett a problémamegoldásba.

Milyen opciókat építhetek ki menekülő útként a xarból. Mit merre hogyan.

Ez a hozzáállás, a fókusz átcsatornázása az, ami a haladni képes embereket kirántja a gödörből.

A stagnálóknál sajnos a fókusz megreked a depinél, rossszindulatnál. S hogy tereljék gondolataikat avagy meneküljenek önmaguk elől nem magukkal foglalkoznak, hanem érzelmeik rosszindulat formát öltenek és felemészti lelküket. Ők azok, akik mindig mással foglalkoznak, pletyiznek, csak ne kelljen szembe nézni önmagukkal és életükkel.

Így viszont nem igen fog változni az, ami elől menekülnek vagy amiben éppen fulladoznak.