Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Miért veszítem el a barátaimat...

Miért veszítem el a barátaimat rendszeresen?

Figyelt kérdés
Amióta élek, sok barát kilépet az életemből. Vagy csak én hittem azt, hogy barát, közben nem volt az, de volt igazán igazi barát is. Megváltoztunk? Volt egy lány( én is az vagyok), neki elég mélyen elmondtam a problémáimat, de ettől elmenekült, mert ő sikeres és nem tudta elnézni, hogy mennyit bénázom az életemben és nem tudom úgy betartani a tanácsait, ahogyan javasolta és ezért úgy érezte, hogy falrahányt borsó, amit mond, ezért "elhagyott". Többször csalódtam már. Nem zúdítom a gondjaim a barátaim nyakába, sokszor és sokat érdeklődöm felőlük is, inkább róluk kérdezek és kevésbbé magamról beszélek, hogy ne legyek túl sok. Őszinte vagyok, érdeklődő, nyílt és segítő. DE sokat csalódok. Már félek a csalódástól és az elhagyástól. És nem értem, hogy gyerekkorom óta miért történik mégis ez velem meg rendszeresen. Van 2 barátném a középsuliból, de régebbről vagy középsuli utáni életből ismert emberekkel nem tudok biztonságos kapcsolatot kialakítani, bárhogy is szeretném.Hogyan deríthetném ki ennek az okát? Mert nagyon fáj és hiányoznak nagyon. És félek.
2009. márc. 17. 16:58
1 2
 1/11 A kérdező kommentje:
A kérdezd meg módszer nem működik, mert nem beszélünk...sms-re, mailre nem válaszolnak, nem tudok olyan intim közeget kialakítani a régi volt barátaimmal, hogy át lehessen beszélni akár szóban, akár írásban a történteket...már próbáltam, de elzárkóznak vagy nem is reagálnak ( pld mailre, iwiw üzire, telefont nem vezsik fel vagy nem hívnak vissza, azaz teljes elutasítás...nem csináltam nekik rosszat, csak olyan, mintha meguntak volna vagy már kiürültem volna számukra és nem lennék annyira se érdekes, hogy beszéljünk mélyebben :(
2009. márc. 17. 17:08
 2/11 anonim ***** válasza:
100%

Most majdnem elsírtam magam. Mintha magamat olvastam volna. De engem már annyira kiborított ez az egyedüllét, hogy alaposan depresszióba estem, ami miatt most pszichológushoz kell járnom. Idáig nem jó eljutni.

Van szerető családod? Ez az "elhagyás" derült égből villámcsapás módjára történt, vagy előtte is mutatták jelét, hogy már nem érdekled őket annyira?

Szerintem próbálj ne törődni velük. Tudom, könnyű mondani. És azt is tudom, hogy nehéz megtenni. De mégis ez lenne a legcélravezetőbb! Járj el sportolni, bulizni, ismerkedj, barátkozz. Próbálj bízni az emberekben, de ne várj tőlük sokat, így ha mégis ugyanez történne, nem ér olyan nagy csalódás.

Esetleg ha nem találsz igaz barátokat, egy kutyus nagy segítség lehet. :) Igazi hűséges barátok, és komolyan mondom, jobban megértenek, mint az emberek nagy többsége.

Remélem, tudtam segíteni valamennyit, és fel a fejjel!

2009. márc. 17. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
100%

Én is úgy vagyok, ahogy Ti... Tőlem is mindig elfordulnak és valamikor mindig magamat okolom valamikor annyira elegem van, hogy " utálom " őket... Teljesen egyedül érzem magam nagyon sokszor és annyira szeretnék boldog lenni... de nem megy :(

Ti hány évesek vagytok ?

2009. márc. 17. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
100%
Nagyon-nagyon ismerős.De én már túl vagyok ezen a problémán.Egyszerűen nem kell függeni más emberektől.Nem kell ragaszkodni hozzájuk.Én ha kell egyedül is föltalálom magamat.Mostmár.Régen nekem is rengeteg ilyen problémám volt.
2009. márc. 17. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:

Én 33 vagyok. :) Ti?

És hogyan sikerült az emberektől úgymond függetleníteni magad? Nekem olyan, minta a barátaim lettek volna a hobbim. Ezért is nehéz.


Igen, a Család, az szuper. Van férjecském és nemsokára egy éves lesz a babánk. Nektek?

2009. márc. 17. 19:36
 6/11 anonim ***** válasza:
100%
En is valahogy igy vagyok.Regen en voltam a "kis baratsagos,rendes csajszika" nem veszekedtem ugy igazan es szinte mindenkivel joba voltam es pont ezzel szurtam el.Mindig mindenkivel rendi voltam pedig ezt mindig nem kaptam vissza es ez az egesz lassan kihasznalassa valt,mindig mindenki adta a jopofit de igazabol csak akkor voltam jo a vegre mikor nem volt mas.Lassan kimaradtam csomo mindenbol egyszeruen nem hivtak sehova.Aztan egy ido mulva az igazi baratok nem voltak sehol.Mostmar csak eppen hogy szolunk nehany szot es ennyi.Azert a legeslegjobb barataim megvannak de megse olyan mint regen.Sokszor szembe jut hogy milyen volt amikor olyan joba voltunk,de ha ugy igazan nem is banom annyira,mert ahogy megvaltoztak hat arra nincs szo es ezert reszben jo is mert ha meg jo baratnok lennenk akkor en is ilyen lennek es en ebbol nem kerek.Szerintem szerezz mas baratokat,menj el taborokba szakkorokre es ismerkedj ha ugy otthagytak a regi barataid akkor nem erdemlik meg hogy bankodj miattuk.En is sokat bankodtm probaltam beszelni de semmi,aztan rajodtem ha nem akkor nem nem kell eroltetni,azota vannak mas barataim es ok nem erdekelnek.
2009. márc. 17. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
100%
Jaj bocsi,de nem lettam a korod,szoval akkor tabor szakkor nem jo otlat,de ha hamarosan lesz gyereked meny ijen kismama talalkozokra vagy ilyesmikre.A ferjednek vannak baratai?ha igen mert nem illeszkedsz be hozzajuk?
2009. márc. 17. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:

Én a második vagyok, azt hiszem... 18éves vagyok!

Neked jó! Van egy szép babád és férjed... :))

2009. márc. 17. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
87%

Változol, és a barátaid is, és ezért érdektelenné váltok egymás számára. Ez természetes, bár tudom, hogy nehéz elfogadni.


Pont a 20-as évek vége, 30-asok eleje az az időszak, amikor mindenki nagyon befelé fordul, csak önmagával törődik. A barátságok is formálissá válhatnak (azért jönnek össze a barátok, hogy szigetelőanyagokról vagy pelenkákról cseréljenek tapasztalatot, de más téma már nincs, közös tevékenység meg főleg nincs). Ez törvényszerűen együtt jár a családalapítással.


Társadalmunk amúgy is családcentrikus, egyedül ez tompítja a szintén nagymértékű individualizmust. Elég általános, hogy mihelyt valakinek családja van, 10-20 évre megszűnik számára a család határain kívüli világ. Szóval lehet, hogy a barátaid azért hagynak/hagytak el, mert a család vagy az arra való készülés teljesen beszippantotta őket. Ez ellen aktívan úgy tudsz védekezni, hogy te is családot alapítasz, és ezzel be lesz töltve minden szabad időd reggeltől estig. Ha te nem vagy családos, de a barátaid igen, vagy afelé tartanak, akkor számítanod kell arra, hogy eltávolodtok, mert semmi közös nem lesz az életetekben.


Az emberek harmadának egy barátja sincs. Ez van - nem számítasz extrém esetnek, a magányosság nagyon általános.

2009. márc. 18. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

naa...Nálam ugyanez van:(

Sok barátom van,de mégsincs:(

Velem is ez a baj,hogy túl nagy szívem van:(

És mindenkivel jóba vagyok/voltam és ez lett a kára az egésznek:(

És kezdem elvesziteni azokat az embereket,akikért bármit képes vagyok megtenni:(

És ez fájdalmas:(

Általános iskolába én voltam a csúf csaj akiből hülyét lehetett csinálni:(mindig kibeszélés tárgya voltam...de úgy éreztem ki kell törnöm ebből...sikerült is..középsuliba szereztem rengeteg barátot...még mindig középsuliba járok...mégis kevés az olyan ember körülöttem akiket tényleg a barátaimnak mernék nevezni...És ezen is változtani kell...Fejembe vettem hogy márpedig én megfogom mutatni,hogy nem függök senkitől,senki nem fogja nekem megmondani hogy épp mikor mit és hol...eljárok szórakozni,bulizni,vagy csak simán elmegyek plázákba körülnézni,mert ott is sok embert meg ismerhetsz:)És nekem sikerült:) nagyon sok embert megismertem...mégse mondom őket barátaimnak nehogy fájdalom és sírás legyen belőle:S:)


Neked meg van egy csodálatos családod:)

Egy pici baba és egy szerető férj:)

És ez az alap boldogsághoz igen is elég:)

Ott vannak a veled egykorú kismamák,akikhez bátran közeledhetsz:)Ne aggódj,hamarosan nagyon szoros barátságot mondhatsz a magadénak(Tesómmal ugyanez a szitu volt,amióta szült azóta nagyon jó barátnők lettek egy anyukával)

Sok sikert Nektek:)!

És ha valami változás van szóljatok:)

Puszi(K)

2009. ápr. 25. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!