A gyerekkori élmények tényleg ennyire meghatározóak? Miért nincs önbizalmam?

Általános iskolában alig voltak barátaim, csúnya voltam, csúfoltak, nagyon gátlásos voltam. Jól tanultam, de soha nem voltam a legjobb semmiben.

Aztán jött a középiskola. A gátlások megmaradtak, nehezen barátkoztam, a 30 fős osztályból 3 lány van akivel szoktam beszélgetni és a barátaimnak nevezhetem őket. A többiekkel nem is vagyok igazán jóban.

A külsőmmel kapcsolatban most már szinte csak pozitív visszajelzéseket kapok. A fordítási versenyeket megnyertem, legrosszabb helyezésem a 2. volt 4 év alatt. Érettségi vizsgám a 3. legjobb osztályszinten. Két nyelvvizsgát letettem.

... És mégis azt mondom, hogy nincs elég önbizalmam. A fordító versenyeken úgy indultam mindig hogy szeretek fordítani de úgysem lesz az enyém a legjobb. Nyelvvizsgára a pénzt megkaptam egy alapítványtól így úgy gondoltam hogy nincs mit veszítenem, de úgysem fog sikerülni. Érettségire úgy számoltam, hogy 3-as 4eseket kapok legfeljebb.

De osztályfőnököm nagyon támogatott és ő beszélt rá mindig mindenre hogy vágjak bele, mindig biztatott. Most viszont leérettségiztem, nem támaszkodhatok rá többet.

Szerintetek jó ez a hozzáállás? Igazából még hátrányom nem igazán lett belőle, hogy pesszimistán láttam a dolgokat. Csak az a gond, hogy nincs elég önbizalmam, és ez mégiscsak zavar, miközben tudom én is, hogy bízhatnék magamban jobban, mert nem rendelkezem rossz képességekkel. Főiskolán viszont biztos, hogy megint elbújhatok, mert lesznek nálam sokkal okosabbak, ami persze természetes, csak akkor megint az lesz, hogy nem "merek" és másokhoz fogom hasonlítgatni magam. Nem tudom magamat értékelni. Szerintetek tehetek valamit ezellen?