Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Beszóltam a tanáromnak. Most...

Beszóltam a tanáromnak. Most mi lesz? (lent)

Figyelt kérdés

Most fejeztem be a 9.-et. A föci tanáromról van szó. még júniusban az osztályozó konferencia előtt volt. 1-es és 2-es között álltam. Rend szerint leghátul ültem haverral és pecázásról beszéltünk mert másnap korán akartunk kelni és menni a Tiszára fenekezővel. Lényeg, hogy valami vicceset mondott és elnevettem magam, amire mindenki felfigyelt. A tanár is odaszólt, hogy fejezzem be, mert ha nem akkor megkapom az 5. 'órai munka elégtelen'-emet. mondtam, hogy úgyse bukok meg és beírta az 1-es. Mindenki röhögött egy darabig, de nem tom mért. Aztán elkezdett beszélni a tanár hozzám, hogy milyen neveletlen vagyok, stb.. meg mondta, hogy anyám biztos nem tud róla, hogy mit csinálok suliban (de azért nem olyan nagy dolog volt ez). Aztán azzal folytatta, hogy egyszer szívesen elmenne hozzám családlátogatásra és beszélne anyámmal arról, hogy milyen vagyok suliban. mondtam, hogy nincs bennem semmi különös. A tanár újra hangsúlyozta hogy egyszer eljön hozzám, én erre azt mondtam, hogy jó, de majd szólok anyának, hogy süssön palacsintát. Erre csöndbe maradt, rázta a fejét és valamit írt a naplóba, aztán folytatta a tanagyagot.

Végül is nem buktam meg, de nem tudom mire számíthatok szeptembertől.

Vélemények?:(((


2011. júl. 22. 11:22
1 2 3
 11/29 A kérdező kommentje:
az angol tanárom meg 'Macus'nak nevezi magát. ha magnót hallgatunk angolul akkor meg DJ Macust mond amíg bekapcsolja a magnót. üvölt mint az állat (bocsánat: álátká mert ő így mondja) de ha mi hangosan gondolkodunk akkor egyből mondja: NO VIRNYOLÁSZ!
2011. júl. 23. 15:47
 12/29 anonim válasza:
Velem csak annyi volt amikor legutóbb dumáltam a matek tanáral akkor sikerült úgy föl húznia órán hogy ki kellet mennem az udvara elszívni 1szál cigit -.- mert verekedhetnékem volt. Aztán regényt írt a naplóba hogy engedély nélkül mentem ki cigizni xD a többiek meg csak annyit fűztek hozzá hogy ha újból megyek ki óráról akkor kérjek engedélyt xD
2011. júl. 23. 23:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/29 A kérdező kommentje:

:D hány éves vagy előző??


12?:D

2011. júl. 23. 23:24
 14/29 anonim válasza:
nem 17
2011. júl. 27. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/29 anonim ***** válasza:
Semmi gond, a peca jo dolog :) beszélgessetek továbbra is arrol :)
2011. júl. 29. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/29 anonim válasza:
Hát egy baszott nagy verést megérdemelnél kisfiam!!
2011. júl. 29. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/29 A kérdező kommentje:

1. nem nem vagyok a fiad

2. már kaptam

2011. júl. 29. 20:41
 18/29 anonim ***** válasza:
igaza van a tanárnak, de ne legyél pfátlan, velem is volt pár ilyen de általában elfelejtik a tanárok, nem hagy nagy nyomot bennük, ha nem folyamatosan csinálod, de ne szokj rá erre.
2011. júl. 29. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/29 Tetszik a ***** válasza:

Nem tudod milyen rohadt nehéz egy tanárnak. Aki felvett egyetemen tanári képzést, és volt is tanár egy évet, mélységesen megveti és mindenkinek azt tanácsolja, hogy ne legyen tanár. Miért?


Az olyanok miatt, mint te. Nem tudod milyen borzasztóan nehéz úgy tanítani, hogy közben a diákok jelentős része baromkodik egész órán minden egyes osztályban és nem képesek otthon leülni 10 percet és megtanulni egy órai anyagot. Közben a diákok 90%át se érdekli az egész. Ezek tetejébe elvárod, hogy próbálja meg nem szubjektíven kezelni a tanítást, ha közben te magad rontasz a helyzeten?


Ha nem vagy képes megtanulni az anyagod, legalább fogd be a szád, hidd el, nagyon sokat teszel a tanároknak ezzel. De fordítva is jó lenne.

2011. júl. 30. 00:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/29 anonim ***** válasza:
0%
én a tanárnak olyanokat mondok hogy szopjá f*szt...oszt mittesz? semmit... szarok a nyakába...apámat meg hívhatja azis kiröhögi ennyivan, a tanárokat írtani kell, nekíméld nemtud csinálni semmit ha anyáddal fenyegetőzik mond meg neki hogy beszéljen vele nyugodtan mert ő is elküldi a pics.ába xD
2011. júl. 30. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!