Vannak itt olyanok akik a saját világukban élnek?

mondták már rám, igen

a politikusok?

Eddig a saját világomban éltem, szerencsétlen barátok nélküli rocker fiú vagyok. Nemrég egy rocker lánnyal megismerkedtem és azt mondta majd segít.... aztán otthagyott mert a valóságra túl pesszimistán nézek, és olyan vagyok mint egy élőholt. (heh, WoW-ban is pont élőholt voltam) Eléggé hideg elhagyatott érzés, lehet újra föl kellene építenem saját világom hogy ez legyen az én "falam" mint a Pink Floydban, hasonlóan a falam hogy nem engedem senkinek hogy hozzám érjen, ha meg hozzámérnek letörlöm. A lány azt mondta segít, egy ideig boldog voltam és a valóságot tekintettem fontosabbnak, viszont már le akar koptatni, közbe még meg is mondja hibáimat, de segíteni nem segít. Ez olyan mintha egy haldoklót megmentett volna, meggyógyította, majd mikor már majdnem egészséges volt megölte. Még ő mondta hogy ne bízzak senkiben korán, legalább ezt megtanultam tőle.

...kisgyerek koromban sem voltak barátaim, akkor a teljesen általam elképzeld világban éltem, és néha csak elkezdtem föl-alá sétálgatni miközben "utaztam benne".

...viszont a természetet és az állatvilágot szeretem, oda gyakran elvonulok. (előző kettő válaszoló vagyok)

Tele vagyok barátokkal,nőkkel,van életem,eljárok szórakozni de mégis a saját világomban élek.Az én világomban mindenki bábú,legfőképpen én,és csak annyival vagyok különb másoktól,hogy ezt felismerem.Megvetek bármi nemű manipulációt amit rám akar gyakorolni a század,közben beteges módon élvezem,ha másokat manipulálhatok.Sokszor remegve megyek haza,vagy álomból kelek fel,hogy leírhassak egy-egy verset mert nyomja a lelkem,és undorodom tőle.Hazug mosollyal bírok ki 2 órát egy nővel,hogy utána semmitmondó testi pillanatokra az alárendeltemmé tegyem.Ha tükörbe nézek nevetek,mert nem tudom,hogy mások kit/mit látnak ha rámnéznek.Innom kell,mert csúnya a valóság.Kihasználok embereket,mert erre kötelez az élet.Nem adom ki magam senkinek,álarcot húzok és eljátszom mennyire szép az élet és milyen fontos a pozitív hozzáállás.Tele vagyok haraggal,gyűlölettel,megvetéssel,szánalommal,szégyennel...és mégis IMÁDOK ÉLNI!

számomra a világom olyan amit én építek és azt teszek amihez épp kedvem van, vannak dolgok amiket teszek és nem értenek emberek de számomra olyan mint ha levegőt vennék. olyan egyszerű tűnik számomra másoknak meg felfoghatatlan, az utóbbi időben egy személy azt mondta hogy a stílus maga az ember de én ezt nem így látom, úgy gondolom hogy ha már ott tart valaki hogy stílus irányt keres akkor onnantól megszűnik a saját dolgainak az élvezete. röviden beintegrálódik a társadalomba, hogy ez jó vagy rossz az számomra igazából közömbös, hadd tegye ha kedve van hozzá de ugyanezt sajnos én nem kapom meg ami kicsit szontyolít :/