Nem tudok mit kezdeni az emberekkel. Lehet ezen változtatni?

Először is utálok magamról beszélni. Az örömeimet, sikereimet csak azokkal osztom meg, akiknek részük volt benne. Pl. munkahelyi sikert megünneplem a kollégákkal. A problémáimról csak annak beszélek, akiről feltételezem, hogy tud rajta segíteni. Másnak nem beszélek róla.

De így vagyok másokkal is. Elmondja nekem a problémáit, de minek, ha úgysem tudok rajta segíteni. Szerintem, ha valakinek elmondom, hogy mi a gondom, de nem tud rajta segíteni, attól nem lesz jobb nekem, tehát feleslegesen mondom el. Ebből következően a férfiakkal sem tudok mit kezdeni. Tulajdonképpen ha nem lenne szexuális vágy, nem is beszélnék velük. És hát nem tudok rájuk figyelni, ha beszélgetésre kerül sor, egyszerűen kikapcsol az agyam, fel sem fogom, hogy mit mondanak, és nem is emlékszem rá. De ez igaz mindenkire, nemcsak a férfiakra. Elvileg az ember társas lény, de én nagyon nem vagyok az. És nem tudom, hogy mi a bajom. Van erre valami magyarázat? Vagy rossz nevelést kaptam, vagy mi lehet ez?