Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Egy nagyon furcsa lánynak...

Egy nagyon furcsa lánynak hogyan lesz párja?

Figyelt kérdés

Valóban furcsa vagyok. Mások is ezt mondják.

Szóval nagyon sok dologhoz máshogy állok hozzá, mint az átlag. Nagyon máshogy. Sőt, az is jellemző, hogy például olyan kérdéskörök nem érdekelnek, amelyek mindenki mást igen. Mert szerintem felesleges, sőt, akár káros ezeken gondolkozni.

Sok dologban semleges a különcségem, viszont máshol pedig negatív.

Például sokszor "simán" megmondom a véleményemet vagy az elutasítást, nem kertelek; máskor félreérthetően fogalmazok, ezért megbántódnak.


Furcsák a mindennapi szokásaim is.

Ráadásul az érdeklődési köreim is. Vagy olyasmiről olvasgatok, amikről alapból szinte senki más, vagy csak szimplán fiús érdeklődési körök.


Olyan pasit szeretnék, aki elfogad. Olyat, aki megért, mert váltig állítom, hogy a megbántódások egy része félreértésből fakad (másik részében tényleg bántó vagyok, de ezen dolgozom!!!).

Egy pasi képében lelki társat keresek, akivel meg lehet beszélni a dolgokat.

Nem szeretném, hogy meg akarjon változtatni, hogy elemezgesse a viselkedésemet, hogy firtassa, hogy miért vagyok ilyen és miért rossz ez. Ellenkezőleg, szeretném, hogy növelje az önbizalmamat.


A gond az, hogy szerintem ilyen férfi egyszerűen nincs!!

De egyedül meg megőrülök... Pont mostanában, egy kb. két hónapja érzem azt, hogy csak haverjaim vannak, mert nem keresnek elégszer, nem vagyok elég fontos nekik, esetleg nem is kérdeznek rá, mi van velem -> nem barátok, csak haverok.


2013. nov. 24. 22:09
1 2 3
 1/28 anonim ***** válasza:

hány éves vagy?


és mondj még konkrét példákat a furcsaságokra, mert nekem eddig nemigazán jött át:)


és tudod mi nem létezik? normális lány!:D a lányokban az a szép, hogy nem teljesen százasok.. mindegyiknek van valami őrültsége, hóbortja, és ez teszi őket egyéniséggé:)

a divat és a "én más vagyok mint a többi" pont hogy ezt az egyéniséget veszi el:(


F20

2013. nov. 24. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/28 anonim ***** válasza:
Miben vagy más? Miben vagy különc? Mik az érdeklődési köreid? Őszintén érdekelne. Mindenki különc kicsit és mindenki magányos is. Valamilyen szinten. De tarts ki, hidd el mindenkit lehet szeretni!
2013. nov. 24. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/28 A kérdező kommentje:

Például: szerintem felesleges agyalni az élet értelmén. Ha nem születtünk volna meg, azaz semmik maradtunk volna, akkor nem tudnánk küzdeni (amiben sok szép van), célokat elérni, a sok szépet és a szeretet átélni. Ennyi, innentől nincs min agyalni tovább. Szerintem. Feladatunk: a szépségeket észrevenni, fejlődni, jó célokat kitűzni. Megint csak ennyi.

Nem szeretek elemezni. Nem mindegy, miért ilyen? A lényeg, hogy ilyen és kész. Ha baj, hogy ilyen, tegyen ellene, ha nem baj, főleg ne elemezzük.


Ezeket kevesen gondolják még ugyanígy, főleg lányok körében.

2013. nov. 24. 22:30
 4/28 anonim ***** válasza:

ja:D ez így van amúgy.. ki nem szarja le, hogy "mi az élet értelme?"? érezd jól magad és fejlődj, oszt annyi

abból a szempontból nincs igazad, hogy fölösleges elemezni az okot, hogy ha pl valakinek valami baja van (akár testileg, akár lelkileg) akkor a gyógyításban sokat segít az, ha tudjuk, hogy mi okozza a bajokat:)


és továbbra is érdekelne a korod.. nem mindegy, hogy egy ilyen gondolkodás kihez társul:)


mondj még példákat:) egyszerűbbeket

2013. nov. 24. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/28 A kérdező kommentje:

Szerintem pedig annak nincs igaza, aki elemez.

De inkább úgy kellene mondani, mindenkinek a saját szempontjából van igaza.


21 éves vagyok.



Vagy például a rohanó világról is más az elméletem.

Szerintem lustábbak és hisztisebbek vagyunk, de nem kevesebb a dolgunk, mint bárkinek bármikor. Esetleg annyi, hogy átrendeződött az időbeosztásunk, ez valóban lehet káros, bár ki tudja.. Én akkor merném ezt kijelenteni, ha megélném mindkettőt.

2013. nov. 24. 22:47
 6/28 anonim ***** válasza:

Na hallod én kb pont az ellentétét gondolom annak amit leírtál. Kevés olyan embert ismerek, aki annyit gondolkodik az élet értelmén, mint én. Gyakorlatilag folyamatosan ott van a kérdőjel a fejem felett, nem bírom kiverni a fejemből, hogy a világunk mennyire nevetségesen esetleges. De nem ez nem zavar, ettől még bőven tudom élvezni az életet. Ilyen vagyok, filozofikus alkat. Az élet szép, ebben egyetértünk. Boldog, szomorú, nehéz, gyötrelmes, intenzív és átláthatatlan. De kétségtelenül szép. Az egyész életünket a saját agyunkban éljük le. Csak egyetlen "point of view"-ünk van, épp ezért soha nem érthetjük Igazán, hogy hogyan érez a másik, mivel ahoz az ő életüket kéne leélnünk. Az élet nagyon magányos dolog, de létezik feltétel nélküli szeretet és ez már megvan bennem. Tudom, hogy a többieknek is nehéz, tudom, hogy ők sem tökéletesek, épp ezért szeretem őket. Mindenkit.

Fú ez aztán valósággal kiömlött belőlem! :D Na de minden jót.

2013. nov. 24. 22:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/28 anonim válasza:

Szerintem ez nem igazán különc dolog. Én például a múltban "élek", ott ahol nem is voltam jelen, oda vágyom egyszerűen és képtelen vagyok komolyan venni a jelent, nem tudom miért... Még egyetlen egy ilyen emberre sem találkoztam sajnos, így kimondhatom hogy én felettébb más vagyok. A furcsa szót nem szeretem, szebb a más kifejezés szerintem :) Őszinte leszek, én egyáltalán nem talállak furcsának az alapján, amit leírtál. Az hogy megmondod a véleményedet az őszinteségedre vall, de az hogy ezt hogyan teszed, az a modorodra. Ha az őszinteségeddel megbántasz embereket, lehet hogy okkal bántódik meg, de lehet hogy csak kénytelen elfogadni az illető a negatív kritikát.

17/F

2013. nov. 24. 23:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/28 Srapnel ***** válasza:

"Például: szerintem felesleges agyalni az élet értelmén."


Majd eljön az idő, amikor égető kérdés lesz ez számodra is. Általában ez akkor történik, amikor valami komolyabb életesemény történik. Meg ahogy az ember idősödik, az öncélú buliknak vége, a döntéseknek egyre nagyobb súlyuk van, a szabadidő egyre kevesebb, az évek telnek, a bajok jönnek, akkor az embernek kissé mélyebb világképet kell kialakítania magában, hogy ezeket mind megfelelően fel tudja dolgozni. Pláne, amikor csak nem magadnak élsz, hanem gyerekeid lesznek és felelősséggel tartozol onnantól más sorsáért (addig is). Persze, addig szép az élet, az elején vagy és minden frankó, addig persze, hogy az. De ez mind csak időleges, ezt garantálom neked.


"Szerintem pedig annak nincs igaza, aki elemez."


Addig működik ez, amíg a dolgoknak nincs tétje. Amíg nem kell komoly döntéseket hozni. Az elemzés az okos emberek eszköze. Az információ hatalom, az információ előny. Persze elemzés nélkül is fel lehet venni 30 évre a devizahitelt, csak nem árt elemezni. Vagy pl. mondhatnám azt is, hogy komoly belső elemzés és munka nélkül nehéz lesz tudatosan pályát választani (találomra mindig lehet). Azt nekem meg ne mondja senki, hogy mindegy, hogy mit fogsz csinálni 40 éven keresztül napi 8 órában!


A pszichológia szerint a gyerekek úgy élnek, hogy soha nem halnak meg. De hát hiába, mindenki megöregszik, mindenki meghal. Aztán a vége felé egyre inkább hasonló mindenki. A különcködés fölösleges, unalmas luxussá válik. Mert a gázszolgáltató csekkje nálad is pont olyan színű lesz, mint a szomszédé, a bérpapírok hasonlóak lesznek, ugyanazt veszed a boltban, a lázadó kamaszok problémái is hasonlóak lesznek, amikor majd te leszel szülő.

2013. nov. 25. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/28 A kérdező kommentje:

Egy feszült, szomorú, stresszes ember vagyok, nem állítottam, hogy szép lenne az élet.

Viszont az apró szépségeket - amiért nem CSAK rossz - igyekezni kell megtalálni, és a küzdelemben megtalálni azt, ami szép. Szerintem ezért élünk, ennyi.



Egyébként szeretném, hogy az eredeti kérdésre válaszoljatok!

Ezért nem akartam példákat írni!!!

Mindenki el tudja képzelni, milyen egy olyan ember, aki elviselhetetlen, akiről azt gondoljátok: hogyan szeretheti pont ezt, hogy NEM szeretheti ezt, hogy gondolkozhat így. Nos, ilyen vagyok.

Ha példát írok, akkor arról kezdetek beszélgetni, és próbáltok meggyőzni, miért nincs igazam szerintetek.

2013. nov. 25. 17:14
 10/28 Srapnel ***** válasza:

Nem azt mondtam, hogy nincs igazad. Hanem egyetlen egy dolgot: hogy te is változni fogsz. Nehogy azt hidd, hogy 10 év múlva ugyanolyan leszel, mint ma. Ennyi a lényeg.


"Egy feszült, szomorú, stresszes ember vagyok, nem állítottam, hogy szép lenne az élet."


A fő állításod nem ez volt, hanem hogy minek "elemezni". Minek az élet értelmén meditálni. Erre mondtam a választ, hogy egyszer eljön az idő, amikor nem lesz mindegy, hogy ezekről a kérdésekről mit gondolsz, mert ennek fényében fogsz cselekedni, majd aztán ezzekel a cselekedetekkel kell élned utána. Igenis kell elemezni, kell meditálni. Ha ezt nem teszed, akkor csak élsz a vakvilágba, mint egy állat. Az embert a gondolkodás, a modellalkotás, az elemzés teszi emberré.

2013. nov. 25. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!