Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Elöntöttek az érzelmek, a...

Elöntöttek az érzelmek, a szörnyű titkom kezdetét veszi feltárulásának, mihez kezdjek?

Figyelt kérdés

Nos hát nagyon hosszú sztori az enyém, megpróbálom rövidre fogni. Az a helyzet, hogy nem bírom elmondani a szüleimnek, hogy eltitkoltam azt, hogy átsoroltak az egyetemen fizetős-re. Ez már lassan 1éve van, és én ezt titokban próbáltam tartani, de mindeközben úgy tettem, mintha bejártam volna, fizették a bkv bérletem stb-stb. A mai nap történt egy dolog, ami könnyen fel tudhatja tárni az igazságot, és az eddigi hazugságom ami felgyűlt, egyszerre akar mutatkozni és ez nagyon nem lesz jó :S Elöntött a bűntudat, és nem tudom kitalálni, hogy mégis hogyan mondhatnám el az igazat amíg még nem késő, mert már kezdek lassan én is magamba fordulni és depressziós lenni. A helyzet az, hogy nagyon szeretem a szüleimet, ők picit szigorúak ugyan de attól még szeretem. A legfőbb dolog amiért eltitkoltam ezt, mert mi nem igazán vagyunk az a szerencsés család és csak úgy jönnek a rossz dolgok egymás után, én meg nem akartam hogy ezzel is rátegyek egy lapáttal. Apám azt mondta még amikor elkezdtem az egyetemet, ha nem sikerül akkor vissza költözünk oda ahonnét származunk, ezt meg nagyon nem szeretném mert ott pláne nem tudnék érvényesülni úgy mint itt Magyarországon, ezért félek is elmondani az igazságot többnyire (nem tudom eddigre elfelejtette-e ezt a feltételét). Viszont titkolni nem sokáig fogom tudni, az igazság már a nyakamon van. Mit javasoltok mit tegyek? :S

Tudom azt, hogy mondjam el az igazat, de mégis hogyan kezdjek neki, hogy ne keserítsem el őket annyira? :(



2014. jún. 22. 16:16
 1/6 anonim válasza:

Elég bonyolult az ügy, és mivel nem ismerünk se téged se a szüleidet, így nehéz tanácsot adni. A fő, hogy minél hamarabb megtörténjen, mert elmondásod szerint úgyis lebuksz, és, hogy teljesen őszinte legyél.(azok a dolgok amiket ide írtál szerintem megfelelők csak át kellene fogalmaznod). Nem ajánlok semmiféle anyagi dolog vételét (pl.:elviszed őket vacsorázni vagy hasonló) mivel valószínűleg megvesztegetésnek vennék. Viselkedj természetesen, ne hangoztasd állandóan, hogy szeretlek benneteket meg hasonló mert akkor kopik az értéke a szemükben.

Ezek az én véleményeim de biztos lehetne még rajtad valamiféleképp segíteni. Remélem megértőek lesznek és nem kell oda menned ahol nem érzed magad jól.

2014. jún. 22. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:
Köszönöm, igen igyekszem elmondani minél előbb, csak még nem tudom készen állok-e rá =( De hát előbb utóbb úgy is el kell mondani, egy biztos az a nap amikor elmondom ezt, soha többet nem felejtem el és többet sosem fogok titkolózni. Jó tanács azoknak akik esetleg hasonló dolgoktól szenvednek, hogy ne titkolják el, hanem egyből mondják el, mert ha késleltetjük a végén olyan nagy lesz ez az "adag", hogy már nagyon nehezen lehet majd kezelni :S
2014. jún. 22. 16:58
 3/6 anonim válasza:
Igaza van az első hozzászólónak, én annyival egészíteném ki, hogy minél hamarabb mond el szüleidnek, mert ha időközben kiderül és nem általad akkor abból sokkal nagyobb galiba lenne! Tényleg te tudod hogy szüleid mit, hogy reagálnak le, viszont ha mindenben őszinte vagy, (ebben a helyzetben végül is érthető, hogy féltél elmondani) akkor biztosan minden rendbe jön majd! Fel a fejjel és bátorság!! ;)(Meg tudnád majd írni, hogy, hogy alakult a dolog? Köszi!)
2014. jún. 22. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:
igen persze elmondom, hogy mik a fejlemények :)
2014. jún. 22. 22:25
 5/6 anonim ***** válasza:

Hát ez elég gáz dolog...Fél éve hová jársz be? Uhh bakker ha azt a pénzt úgy kuporgatták össze akkor nem csoda ha ki lesznek rád hogy Te meg elherdálod.

Nem értem hogy miért gondoltad hogy jobb lesz elkussolni az ügyet? Na mindegy a baj az megvan,ülj le velük,mond el,és vállald a következményét! Ha már felnőttél a hazugságokhoz akkor a következmény vállalása is menni fog ne izgulj! Lesz ami lesz,jobb úgy sem lehet szóval ne várj egy napot sem,mert tudod te sem alszol emiatt nyugton,nem ér annyit szerintem.És nem biztos hogy haza fogtok költözni,de ha ügyes vagy maradhatsz is,vállalhatsz munkát,ismerősökkel elmehetnél közös albiba ha megtudod oldani.Iskolaidőben mit csináltál ha szabad tudni? Szerintem a szüleidnek is ez lesz az első kérdése miután jól elképedtek .Javaslom fényképezőgéppel gyorsan csinálj egy fotót mert ilyen fejet ritkán vágnak a szülők :)

2014. jún. 23. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim válasza:

Szerintem megoldás lehetne, hogy mellé még körítésként mondasz valami "enyhítő" körülményt, persze olyat, ami valószínűleg össze is jön. Pl. a pénzzel kapcsolatban: hogyan szedted össze a két félévnyi tandíjat? Hiszen a szüleid nem tudták. Erre biztos ők is kiváncsiak lesznek.

Ha az én lányom/fiam elmondaná ezt a históriát, és hozzátenné, hogy a pénzt ő maga kereste meg és dolgozott, stb., akkor talán jobb színben tűnne fel, és akár még önállónak is tartanám, hogy a problémáját magától megoldotta (azaz nem a szülei nyakába szakadt a tandíj fizetése).

Nem tudom, mit csináltál te a tanulás helyett, meg honnan szedted elő azt a pénzt, de erre tényleg kiváncsiak lesznek, és csak értelmes dolgot néznek el a legtöbben szerintem.

Viszont el kell mondanod, ez nem kérdés. Ha mást csináltál, vagy nem legális úton szerezted a pénzt, akkor is. Ez már a te hibád marad, de leginkább az, hogy nem mondtad el nekik időben. Szóval nyeld le a békát, és próbálj meg kikászálódni ebből. Ha látják rajtad, hogy jóvá akarod tenni (és tényleg így érzel), akkor jobb esélyed van a megértésükre.

2014. jún. 24. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!