Mit tegyek? Kaphatnék tanácsokat?

Sziasztok. 19 éves lány vagyok. Létszíves, hülyeségeket ne írjatok.

Úgy érzem, hogy tönkretettem az egész életemet. Oké, még fiatal vagyok, még tudok változtatni, de úgy érzem, nem megy.

Van egy legjobb barátom, de ő messze lakik, szóval ő nem igazán tud nekem segíteni. Tulajdonképpen egyedül vagyok.

Amióta élek, a szüleim folyamatosan veszekednek. Minden nap ezt kellett hallanom, hogy ki milyen szemét stb., meg apám anyámat is megütötte, de amikor apa elment (rendőrök segítségével), anya még is visszafogadta később.

Körülbelül 4-5 éve vagyok depressziós egy hülye szakítás miatt (1. szerelem, fogjuk rá). Ezalatt a 4-5 év alatt elveszítettem a barátaimat. Bár nem voltak igazi barátok, de én úgy gondoltam rájuk.

Iskola. Ott sincsenek barátaim. Tudom, hogy ez a saját hibám, de már nem tudok mit tenni.

Érettségi előtt állok. Úgy érzem, nem fog menni. Úgy érzem, semmit sem tudok. Szüleim igazából semmiben nem segítenek. Kérek apától pénzt, hogy kitudjam nyomtatni a tételeimet, mert leírni sokáig tartana. Nem adott. De bezzeg a tesómnak adott erre pénzt, mikor ő csak jövőre fog vizsgázni.

Van az iskolámban egy fiú, akinek nem szoktam köszönni, mert egyszerűen nem kedvelem. Én csak szeretném elkerülni, szeretném nem látni, mert rossz emlékeket ébreszt fel bennem, a volt osztályomról (9. osztály), ahol egy lány (még általánosban is az osztálytársam volt) szavakkal bántott. Többször is megaláztak, megaláztattam magam. 14 éves lehettem. De szerencsére átkerültem egy másik osztályba, erre mi történik? Most, a 2014/2015-ös tanévben pont az enyém, meg a volt 9-es osztályomat kellett összevonni üzleti gazd.tan órán. Szóval az a fiú, pont ő is ott van. Óra közben hozzám vágott mindenféle csúnya szavakat, összegyűrt papírral dobált. Gondolhatjátok, mennyire rettegek bemenni arra az órára. Szüleim semmit sem tudnak, nem mondom el nekik. Semmivel nem lenne jobb, ha tudnának róla. Talán csak szánalmas pillantásokat kapnék... ezt nem bírnám ki. És majd kis előadást kell tartanom az osztálynak, hogy megkapjam a 2-est. De ha bemenni félek abba a terembe, akkor még is hogy fogok kiállni a két osztály elé? Persze, az osztályomat nem érdekli, már nem is próbálok barátkozni velük. Még tavaly is próbálkoztam, de nem ment. Amúgy meg az üzleti tanárom meg nem is érdekelte, hogy majdnem elbőgöm magam, nem szólt a fiúra.

Gyűlölöm az iskolámat, el akarok menni onnan, nem akarok érettségizni. Azt se tudom mi akarok lenni, nem hogy mit dolgozzak majd.

Fogalmam sincs mit tegyek. Meg akarok halni. Van, amikor küzdeni akarok, de így nekem nem megy. Már az utcára is félek kimenni egyedül.

Voltam már iskolai pszichológusnál is, de el lettem küldve, mert hogy "nem volt semmi bajom". Bár az tavaly volt, akkor még nem éreztem magam ennyire rosszul, mint most.

Ja és a szakítás után pár hónappal később meghalt a kutyám.

Éjjel nehezen tudok elaludni, mert az üzleti gazdaságtan óra jut az eszembe, hogy bánt, hogy ki kell majd állnom az osztály elé. Hogy még jobban meg fog alázni. Azon gondolkodtam, hogy majd akkor ellógom azt az órát. Úgy vagyok vele, hogy ha a kiselőadást vagy a halált kéne választanom, akkor meghalnék.

Amúgy, én próbálok tanulni az érettségire, de van, hogy annyira rosszul leszek lelkileg, hogy nem tudok rá koncentrálni.

Tudnátok adni pár tanácsot? Válaszokat előre is köszönöm.