Nem tudom elviselni, ha valaki máshogy gondolkozik, mint én, mert arra gondolok, hogy nem látja át a helyzetet és ezért nem is akarok a társaságában maradni?

Egy darab unokatesóm van, akivel jóban vagyok, viszonylag normális. Erre ma posztolt egy 30as anyukákat istenítő cikket. Mintha csak ők léteznének, mikor ugyan ezen megy át egy 20as vagy egy negyvenes anyuka is. Eleve nem szeretem az ilyen de nehéz dolgunk van de küzdjünk buzdító hülyeségeket, de ebből is képes a legostobábbat kiválasztani. Mintha a föld másik felének nem lenne ezerszer nehezebb dolga. Semmilyen panaszkodást nem viselek el egyébként. A problémamegoldás már máskérdés. Olyan dolgokba, amikhez nem értek, nem szólok bele. Kérdezni viszont szeretek.

Akinek vannak pszichológus ismerősei, az tudja, hogy nem sokat ér a munkájuk, azoknak valók, akik közelében nincs olyan személy, aki meghallgatja őket, esetleg a nagyon butáknak.

Jártam már párnál, ismerek vagy egy tucatot, a saját életüket sem tudják helyrerakni. Pár pszichós tárgyam is volt az egyetemen, nem nagy cucc.