Elszúrom az életemet, ha kitűnő vagy jeles vagyok? Abba kéne hagynom a tanulást?
Elsőre kissé szokatlan lehet a kérdés, viszont valóban elgondolkodtam rajta. Miután megpillantottam egy reklámot netezés közben (mégpedig ezt: [link] ), nem hagyott nyugodni a dolog – „Avagy miért nem a kitűnő tanulókból lesznek topmenedzserek?” –, így utánanéztem kicsit a témának, és elszörnyedtem az olvasottakon .
Természetesen nem csak ez a két cikk állítja ezt, és komolyan megijedtem. Igaz, nem mindig vagyok kitűnő, de 4,7-es év végi átlagnál rosszabb eredményem még sosem volt, és leginkább az ilyen kis semmilyen tárgyak húzták le, mint például a testnevelés.
Jelenleg gimnazista vagyok és rengeteget tanulok, sokkal többet, mint az osztálytársaim. Minden egyes napom a tankönyveim fölött telik, örülök, ha csodás véletlen folytán jut egy kis időm netezni vagy olvasni hétvköznaponként. A hétvégékre is ambivalens érzelmekkel tekintek, ugyanis örülök, hogy alhatok végre, viszont tudom, amint felkeltem, már megint tanulnom kell, mire pedig mindennel végzek – bár van, hogy ez nem is sikerül –, már vasárnap este van, egy szóval ismét el lett szúrva az egész hétvégém. Utálom ezt az egész soha véget nem érő körforgást, s majd' elepedve várom a szüneteket. Akkor is tanulnom kell ugyan, de legalább marad időm másra is.
A cikkekben leírtakkal ellentétben nem vagyok sem unalmas, sem a tanárok kedvence, sőt barátaim is vannak, nem utálnak az osztálytársaim, viszont aggódom, hogy teljesen feleslegesen küzködök ezek szerint. Nem kényszerít senki, megfelelni sem kívánok senkinek, csak magamnak. Ha nem tanulok meg valamit, egyszerűen pocsékul érzem magamat, másfelől igazából szeretek is tanulni annak ellenére, hogy gyűlölöm. Jó érzés egyre többet tudni, és imádom, hogy okos vagyok, ám már a tulajdon anyám szólt rám látható szenvedéseim végett a minap, hogy hagyjam a fenébe a fizikát, így is túl sokat tanulok, és a világon semmi nem fog történni, ha nem ötös lesz a dolgozatom. Én természetesen nem akartam hagyni, így mire mindennel végeztem, már majdnem hajnali egy óra volt, reggel pedig keltem nulladik órára hatkor, és a hasonló éjszakai elfoglaltságok nem is rendhagyóan ritkák. Előfordult már, hogy még a kádban is tanultam, mert nem engedhettem, hogy ázással vesztegessem a perceimet.
Szóval akkor mindez teljes mértékben fölösleges? Azért küzdök ennyit, hogy utána soha az életben ne legyek sikeres, ne legyen jó munkahelyem, és azoknak dolgozzak lassacskán nevetségesen alacsony bérért, akiknek ki tudja, hányszor magyaráztam az órán vett anyagot, hogy végre felfogjanak belőle valamicskét? Azok lesznek sikeresek, akik tesznek az egészre?
Nem is tudom, vajon miért érzem kellemetlenül magam...
Valóban nem járkálok nagyon el szórakozgatni és valóban alig van gyerekkorom, a kamaszkori lázadás is megfeledkezett rólam, de eddig az lebegett a szemem előtt, hogy egy szép, boldog jövőért mondok le azokról, amiket mások megengednek maguknak, aminek én is örülnék, ám most minden értelmét vesztette, és fogalmam sincs, mit tegyek. Kérlek titeket, segítsetek!
15 éves lány vagyok, karrierista, ha mondhatom így ebben a korban. Nincs szükségem a jövőben sem férjre, sem gyerekekre, csak a munkámnak élnék, no de így?
válasza:
válasza:Egy életünk van és jól kell érezzük magunkat benne. Próbálj úgy élni, hogy ne bánj meg dolgokat. Ha magadnak tanulsz, akkor rendben van, de az 5-ért nem éri meg azon kívül ha kapsz anyagi ösztöndíjat. Nekem kb 1-2 évig volt egy időszakom a te korodban, hogy tökéletes akartam lenni, ám rádöbbentem, hogy nincs időm mindenre: plusz tevékenységek, segítés otthon, sok barát, tökéletes tanulmányi eredmények. Én a nettes cikkeknek nem hiszek, mert csupa általánosítás és marketing, buissness az egész sajtó és média. Az igaszságot velünk, átlagos polgárokkal nem közlik.
18/ L
Kedves 3-as!
Ez aztán igen lényegre törő válasz volt. :)
Mindnyájatoknak köszönöm, hogy szántatok rám egy kis időt, természetesen mentek a zöld kezek.
válasza:Azok, akik nem voltak jó tanulók és utána sikeresek lettek, szerintem azért lettek azok, mert nem arra fordították az idejüket, hogy mindent megtanuljanak, hanem egy dologra koncentráltak, amiben nagyon jók lettek.
Valamint akik mindenből jó tanulók, azok általában meg akarnak felelni mindenkinek, minden elvárásnak, ami az életben nem működik. A saját út megkeresése és azon való végigmenés a célravezető...
Én valami ilyet tanácsolnék neked is. Igaz, hogy még csak középiskolás vagy, de azért biztosan kezd már kialakulni valamennyire az érdeklődési köröd. Szerintem csökkentsd le a többi tárgy tanulására szánt időt és azzal foglalkozz, ami valóban érdekel és amilyen irányban majd tovább fogsz tanulni.
Én pl. gimiben nem tanultam a bioszt, csak annyira, hogy a hármasom meglegyen, mert nem érdekelt és tudtam, hogy nem kell a továbbtanuláshoz sem. (Amúgy jó tanuló voltam, egyből felvettek egyetemre)
Van egy 80/20-as szabálynak nevezett jelenség: az eredmények 80%-áért az erőfeszítések 20%-a felelős...
Én a helyedben elmennék pszichológushoz is, hogy segítsen picit kiegyensúlyozni az életedet, mert a maximalizmus egyenes út a boldogtalansághoz. Most még "képlékeny" a személyiséged, könnyebben lehetne kicsit "visszavenni" a megfelelési kényszeredből, de 30-40 évesen már sokkal nehezebb lesz.
Ja és a sport, a testmozgás! Ha ilyen fiatalon egész nap a könyveid fölött görnyedsz, akkor hamar hátfájással, elhízással és egyéb hasonló egészségügyi problémákkal kell szembenézned. Hagyj időt a mozgásra is - ha csak egy kis séta a parkban, a levegőn, akkor is! Ne zsigereld ki magad!
És ha csak tanulsz, egy csomó, a személyiségedet építő élményt kihagysz: könyvek (szépirodalom, romantikus, kalandregények), filmek, koncertek, meccsek, utazások, csavargások a haverokkal, barátokkal, táborok, hülyéskedések - erre mind idő kell és érdemes is rászánni az időt...
válasza:továbbtanulásnál, ezeket nézik tuti:
matek, magyar, töri, egy idegen nyelv. + amilyen irányba mész. szóval ha pl infora, akkor az infot..
fizika tényleg felesleges
Kedves 5-ös!
Az élet más területein nemigen jellemző rám ez a hajtás, valójában elég lusta egy ember vagyok. Lehet, kissé ellentmondásosnak tűnik, hogy ezt mondom, ám tényleg; csak azt csinálom meg az iskolával kapcsolatban is, persze a tanuláson kívül, amit nagyon muszáj, itthon pedig még talán azt sem.
6-os!
EQ... Nos, valóban lenne mit fejleszteni rajta, bár túlságosan vészesnek nem érzem a helyzetemet szentimentális téren. Igaz, hogy nem szoktam szerelmes lenni (mondjuk ennek örülök, csak problémákat okozna, ha leereszkedne a rózsaszínű köd), és gyakran kicsit sem érzek együtt az emberekkel, ha nem különlegesek számomra.
Most, hogy mindezt leírom, kezdem úgy érezni, valami tényleg nincs rendben.
Judit!
Éppen ezen információk végett estem kétségbe, ugyanis egyre inkább kezdem azt hinni, igazak a linkelt cikkek, illetve igazad van neked is. Valóban kimaradnak vagy csak nagyon kis mennyiségben fordulnak elő nálam azok a személyiségfejlesztő dolgok, melyeket megemlítettél. Olvasni mondjuk szeretek, mindeddig rengeteg időt is töltöttem a könyveimmel, ám nyár eleje óta egyszerűen nincs alkalmam hosszabb időre leülni egy regénnyel. Az egész szünetet áttanultam egy nyelvvizsgára készülendő, annak viszont meg is lett a gyümölcse.
Barátokkal valóban csak ritkán járok el, másfelől szeretem a magányt is, hiába nem kellene túlságosan.
8-as!
Sors fintora, vagy bármi másé, hogy a történelmet kivételesen hagynám, mert utálom és átfolyik rajtam, viszont kötelező érettségi tárgy, mint te is írtad.
válasza:Mióta a boldogság függvénye az, hogy milyen szintű állást fogsz találni magadnak? A karrierista, top menedzser nőknél nincsenek frusztráltabb emberek. (azért írom, hogy nők, mert ma rájuk jellemzőbb a törtetés, mert ott loholnak a férfiak nyomában dupla akkora gőzzel, és nem értik, hogy miért nem érik utol őket)
Te pedig már most frusztrált vagy.
Az a baj a karrieristákkal, hogy sosem boldogok, mert mindig felettük fog állni valaki, sosem leszel te a legjobb, és ebbe fogsz belebetegedni.
Amikor lenne időd élvezni azt, amit összeszedtél a megállás nélküli munkáddal, túl öreg leszel és kiégett, aztán ugyanúgy halsz meg, mint az, aki nem ért el semmit az életében, aki nem a munkájának élt, hanem magának, és élvezte az életet. Persze mondhatjuk azt, hogy legalább elismernek és emlékezni fognak rád, hogy igen, te elértél valamit. Na de kik? és meddig? A halálod után senki sem fog gondolni rád, mintha nem is léteztél volna. Gyerekeid nem lesznek ugye. Szóval nem marad semmi belőled. Nem mondom azt, hogy másból marad valami, de ők legalább élvezik az életet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!