Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Hihetetlenül utálom magamat...

Hihetetlenül utálom magamat (elsősorban a belső emberi tulajdonságaimat). Van ez másnál is így?

Figyelt kérdés

Soha nem jött össze semmi az életben, amit elterveztem. Ami pedig "össze is jött", az is csak balul. Mindig balszerencsés vagyok mindenben. Folyton hülyeségeket mondok és csinálok és mindig utólag eszmélek rá, hogy mekkora barom voltam.

Emellett hihetetlenül rossz a természetem is. Egyszer olyan vagyok, mint egy neurotikus, rigolyás, bogaras vénember, másszor pedig egy töketlen, nyúlszívű balfék, aki mindig mindent elpuskáz és nem képes még magáért sem kiállni. Ezek miatt a dolgok miatt az életem napról napra nagyobb szenvedés lesz.

26 évesen egyszerűen képtelen vagyok egyről a kettőre jutni. Egymás után vesztem el a munkahelyeimet, ráadásul az állandó depresszió miatt alkohol problémákkal is küzdök.

Jelenleg már annyira utálom magam, hogy még önsajnálatra is képtelen vagyok. Lassan már élvezettel tölt el az, hogyha szenvedést okozhatok saját magamnak és ha rossz dolog történik velem akkor úgy gondolom hogy teljes mértékben megérdemlem. Természetesen minden rossz dologért magamat hibáztatom, közben ha mondjuk hibázok a való életben, mindig igyekszem másra hárítani a felelősséget. Igazából megszoktam azt, hogy gyerekkoromban a szüleim is mindig mindenért engem hibáztattak és rám hárítottak mindent. Továbbá bármilyen rossz dolgot csináltam gyerekként és odaálltam őszintén hogy bevalljam, agyba-főbe vertek (mert hát meg kellett valahogy büntetniük). Emiatt rászoktam a hazudozásra, felnőttkoromra pedig egy sumák, hazug és jellemtelen emberré váltam. Még egyel több dolog, amit utálok magamban. Általában az ilyen emberek vezetik manapság az öngyilkosok toplistáját.


Érdekelne, hogy aki hasonló problémákkal küzd vagy küzdött (esetleg van ilyen személy az ismeretségi köreiben) akkor az képes volt valahogyan kilábalni ebből (egyáltalán tett-e érte valamit) és ha igen, hogyan? Ha nincs ilyen, az se gond, legalább tudni fogom hogy még csak véletlenül se legyenek illúzióim.


2017. febr. 9. 12:05
 1/2 anonim ***** válasza:
Hát, ez tényleg gáz. Ha valakit igazán szerethetnél, az saját magad. És ehhez nem kell feltétlenül sikeresnek lenni. Én is egy "nyomi" vagyok külső szemlélőnek, de magamat speciel nagyon szeretem. Ez a minimum ahhoz, hogy az ember jól érezze magát a bőrében. Az általad említett önutálat kb a 18-20 éves lányok szintje. Ezen túl kellene lépni. Persze, tudom, ez felszólításra nem működik, szóval nem is értem, hogyan tudnánk segíteni neked. Talán annyiban, hogy mint már mondtam, önmagad tiszteletét és szeretetét nem a külső sikerekből kell eredeztetni.
2017. febr. 9. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:

"18-20 éves lányok szintje. Ezen túl kellene lépni. Persze, tudom, ez felszólításra nem működik, szóval nem is értem, hogyan tudnánk segíteni neked. Talán annyiban, hogy mint már mondtam, önmagad tiszteletét és szeretetét nem a külső sikerekből kell eredeztetni."


Amit a 18-20 éves lányok művelnek az nem önutálat, hanem önsajnálat, ráadásul pusztán felszínes dolgokból adódik (pl. külső megjelenés) és az egész lényege a figyelemfelhívás.


Én tényleg utálom (sőt gyűlölöm) saját magam. Mondjuk vagdosni nem szoktam magamat, elég nekem hogy az alkohol kikészít (amit annak ellenére iszok, hogy egyáltalán nem bírom). Nálam az önutálat elsősorban a kudarcos életből és a saját magamban való számtalan csalódásból eredeztethető.


Sokat gondolok a halálra, szinte napi szinten (az alkohol erről is segít kicsit elterelni a figyelmemet). De az a helyzet hogy én még az öngyilkossághoz is túl gyáva vagyok, nem mint egy igazi ember. Mivel hülye vagyok és hiszek az olyasmiben mint a karma meg az újjászületés. Ha valaki megöli magát, az attól még ugyanúgy szenved továbbra is és lehet hogy örökre úgy is marad (csak a fizikai teste tűnik el, a tudata nem). Esetleg visszaszületik ugyanabba a szar életbe (ami 2x rosszabb lesz, mert viszi magával az előző élet rossz karmáját).

Az a pár évtized amit itt a Földön eltölt az ember, mi az örökkévalósághoz képest? Én ebbe hiszek. De ha keresztény lennék, akkor az örökké tartó pokoli kárhozatban hinnék, teljesen mindegy. Bár néha vannak olyan pillanataim, amikor még azt is bevállalnám, mert úgy gondolom hogy igazából tényleg ezt érdemelném, mert emberileg egy féreg vagyok.

Ezért inkább amiatt imádkozom, hogy minél előbb vigyen el az ördög.


Nem is kérném azt hogy legyen normális életem, mert tudom hogy ez lehetetlen. Én csak az öngyilkosságot nem szeretném elkövetni, a fent említett okok miatt. Viszont az idő múlásával egyre többet gondolok erre és lehet hogy egyszer szétzilált idegállapotban sort fogok rá keríteni. De ehelyett inkább letölteném azt a rövidebb ideig tartó büntetést, amit életnek neveznek. Nekem csak ezügybe kéne segítség.

2017. febr. 9. 16:13

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!