Miért csak akkor lehetek boldog, ha iszom?

Tegyük fel,hogy józan vagyok.Ülök itthon egyedül,unatkozom,rossz a kedvem.Tegyük fel,hogy iszok.Írogatok mindenkinek,jó a kedvem,jól elbeszélgetek mindenkivel,boldog vagyok,kb 2,5 órán keresztül.Van,hogy ide-oda megyek (persze egyedül),és biciklizek,elmegyek vásárolni,stb...De ha semmit nem iszok,nem tudom jól érezni magam.Hiába megyek emberek/családtagok közelébe,nem tudok velük szót érteni,sem beszélgetni,max összeveszek velük.Pedig próbálok beszélgetni,de nem megy,nincs mondanivalóm,sem témám.Viszont az alkohol MINDENT megváltoztat.Teljesen más ember leszek,nagyon boldog vagyok,mint pl most.Ezt a kérdést sem tettem volna fel,ha ma délben nem kezdek el alkoholiználni.Viszont tudom,hogy ez nem jó megoldás,legalábbis csak átmeneti...Miért nem tudok ilyen jófej és életvidám lenni alkohol nélkül is? Mielőtt inni kezdtem,ugyanilyen életképtelen voltam.Mióta rájöttem erre a ,,gyönyörre'' azóta heti 3-4x berúgok és élvezem az élet apró örömeit.Félre értés ne essék,nem vagyok rászokva az alkoholra,legalábbis testileg nem.De ez az egy módja van annak,hogy értékeljek bármit is.És nem tudom,hogy melyik az igazi énem.Az,amelyik be van b. szva,és vidám,vagy az,amelyiknek mindig rossz kedve van? Pszichológus sem tudott segíteni,magamnak kell rájönnöm,hogy mit tegyek...Valami ötlet?