Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Mi legyek "ha nagy leszek"?

Mi legyek "ha nagy leszek"?

Figyelt kérdés

15 lány éves vagyok, és tanácstalan a 'mi legyek?' kérdésben. Eddig nem zavart, de kilencedikes lettem, ahol szinte mindenki tudja, hogy milyen szakmában szeretne dolgozni. Az ezzel kapcsolatos tesztek mindig csak egy plátói megoldást adtak, mint pl: "helyezkedj el a kereskedelemben"(igazából a válasz nem ez volt, de körülbelül ennyire konkrét). Ezért fordultam hát ide, hátha valakinek van ötlete számomra. Rólam: alapvetően szorgalmas vagyok, az általános iskolában végig kitűnő tanuló voltam (nem mintha ez a gimiben számítana, bár nagyon nem panaszkodok, mert a félévi átlagom 4,5 felett van/lesz)

Nagyon szeretek olvasni, bár két ujjamon meg tudom számolni, hogy hány kötelezőt olvastam (eddig), inkább a romantikus/fantasy/kaland könyveket kedvelem.

Nagyon érdekel a pszichológia, főleg a testbeszéd (annyira, hogy képes voltam a versmondó versenyen nyert utalványomat egy 5000 Ft-os könyvre költeni, aminek a címe: A testbeszéd enciklopédiája, és amit mellesleg imádok. Bár nem tudom, hogy elég erős lennék-e lelkileg, ha a pszichológusi pályát választanám. Ha már megemlítettem a versmondást: sokat beszélek, és szeretek is beszélni, de emellett nagyon nagyon konfliktuskerülő vagyok (amit nem szeretek magamban). Szeretek még mindent ami rendszerezés/rendszerezett/rendszerezhető, és egy picit maximalista is vagyok. Jelenleg angolt és németet tanulok, németből nagyjából 1 év múlva nyelvvizsgázom, angolból egy kicsivel utána. Olyan szakmát/munkát szeretnék amiben van lehetőség a fejlődésre.

Minden építő jellegű válasznak nagyon örülök, de a "még rengeteg időd van" szöveget már megkaptam anyukámtól, szóval arra igazán nincs szükségem. Előre is köszönöm! :D



2018. jan. 23. 11:16
 1/2 anonim ***** válasza:
Esetleg nem gondolkodtál valamilyen nyelvvel kapcsolatos dolgon? Esetleg valamilyen fordító/tolmács/idegenvezető féle munkára? Szerintem a pszichológia is érdekes, és abban is lehet mindig újat tanulni. Esetleg könyvelői vagy valami irodai munka nem érdekel?
2018. jan. 23. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim válasza:

Az egy pozitívum, ha szeretsz társalogni az emberekkel és meg is hallgatod őket. Lehetnél gyermekorvos/pszichiáter.

De azt hozzáfűzném, hogy egy mentőautón is örülnének egy ilyen lánynak. Empátia. A legpozitívabb dolog. Azt gondolom.

2018. jan. 23. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!