Mit csináljak a félelemmel?

"Nem szabad félnem.

A félelem az elme gyilkosa.

A félelem a kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet.

Szembenézek félelmemmel.

Hagyom, hogy áthaladjon rajtam, fölöttem.

És amikor mögöttem van, utánafordítom belső tekintetemet, követem útját.

Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam."

(Bene Gesserit - Félelem elleni litánia)

Először is arra kell rájönnöd, hogy mi váltotta ezt ki nálad. Gondold végig az életedet: mindig így volt ez? Vagy csak történt valami komoly trauma, esetleg több trauma? Egy pszichológus mindenesetre hasznos lehet-tudom, lerágott csont, meg az olyan ciki... Nem ciki. Igenis el kell fogadni a tényt, hogy az emberi elme egy bonyolult valami és néha, ha valami összegubancolódik benne, nem árt a segítség. Nincs két egyforma ember, mindenkinek más a tűrésküszöbe, van, akit egy szénné égett hulla látványa sem hoz ki a sodrából, van, aki attól is elérzékenyül, ha nem köszönnek vissza neki. Bár ezek kifejezetten szélsőséges példák, és mindkét eset kezelésre szorulna, de érted a lényeget: neked valamiért alacsonyabban van az a küszöb, nincs abban semmi. Az autóhoz sem ért egyformán mindenki, egy beköpött gyertyát még ki tudsz cserélni, de ha becsapódik a motorházba egy meteor, oda már szerviz kell. Kivéve, ha te vagy a szerelő. Megjegyzem: a pszichológusok is járnak időnként úgynevezett szupervízióra másik pszichológusokhoz, hogy lecsekkolják, nem csavarodtak-e be, tehát még nekik is szükségük van időnként segítségre, akiknek pedig az emberi lélek a munkájuk. Hát még nekünk, átlag embereknek, akik vagy konyítanak valamit a témához, vagy nem.

Második lépésként nem árt végiggondolni egyesével, hogy érdemes-e félni az adott dologtól. Itt van a halál: kemény dió, kétségtelen. Mi az, ami félelmet kelt benne? Hogy fájni fog? Hogy mi van utána? Gondolj bele: az élet is fáj. Tele van küzdelemmel, csalódással, meg ilyenekkel. Hogy mi van utána? Nem lehet tudni, még senki nem jött vissza, hogy elmesélje. Én legalábbis még nem találkoztam ilyen emberrel. De nem lenne érdemesebb azzal foglalkozni, hogy mi van ELŐTTE? Az életben? Mert az élet, a már említett fájdalmaival együtt is, tele van jó dolgokkal. Ott vannak az orrod előtt, de annál többet nem veszel észre belőlük, minél több energiádat pazarlod az árnyoldalra. Na, ezért nem érdemes foglalkozni vele.

A világvége nagyjából ugyanez, mivel ha a világnak vége van, akkor neked is... Pláne, ha gyors lefolyású, például ha eltrafálja a földet egy kvazárkitörés gammasugárzása, bár az emberiség valószínűleg előbb fogja kiirtani magát, de ez ellen még lehet tenni, ha máshogy nem is, példamutató életvitellel... Ki-ki a maga lehetőségeihez mérten.

Ami a sötétséget illeti... Hát ezzel megfogtál. Ezen a téren marad a doki. És! Az önismeret. Amit nem győzök sulykolni az embereknek. A delphoi jósda bejárata fölé írták anno: "Ismerd meg önmagad!". Ha megismered önmagad, megtalálod a miérteket is.