Szerintetek mit csináljak? Hogyan hozzam egyenesbe az életemet?

18 éves gimnáziumi diák vagyok,11.es.Februárban töltöttem be a felnőttkort.A problémám az,hogy úgy érzem kezd szétesni az életem.Alapból egy olyan személyiség vagyok aki nagyon könnyen feltudja kapni a vizet és olyankor káromkodok,meg kicsit aggresszív vagyok (még soha nem vertem meg senkit,tudom kontrollálni a tetteimet,mindig tudatában vagyok annak amit csinálok,egyszerűen csak csapkodok olyankor,meg kidülled a szemem meg ropogtatom az ujjaimat,mert így könnyebb nekem levezetni az egészet...ez kb.előfordult havonta egyszer az elmúlt egy hónapban pedig picit gyakrabban.)Például volt egy töri órám kb.egy hónappal ezelőtt a tanár kötözködött velem én meg belekerültem ebbe a stádiumba.Ő pedig megijedt..de nem csináltam semmit a fentebb leírtakon kívül..nem ártottam senkinek.Osztálytársaim ismernek,tudják milyen vagyok szóval nem féltek meg meg se ijedtek..sőt még poénkodnak is kicsit néha ezzel a dologgal.Az igazgatóság viszont úgy határozott,hogy engem ki kell vonni abból a közegből,így magántanuló lettem és csak néhány órára járhatok be a héten..úgy érzem el vagyok szeparálva az emberektől..úgy érzem már magam,mint egy szellem..hogy én tulajdonképpen sehová nem illek be,nem tartozok.Ha valakit érdekel ez a folyamat,hogy mit csináltak velem és oszt.társaimmal a tanárok részletesen annak leírom priviben.

Alapból én egy nehezen beilleszkedő gyerek voltam mindig..főleg kiskoromban.Óvodában mindig szörnyen éreztem magam,óvónő is mindig baszogatott(pl.volt,hogy amíg a többiek kint játszottak az óvoda udvarán addig engem bent tartott a termünkben egyedül).Az általános iskola első 4 éve is szívfájdalom volt számomra.Oda se illettem be,mondjuk nem is akartam...már 7 éves koromra annyira nem bíztam senkiben,annyira elvesztettem az emberekben való bizalmam,hogy állandóan betegnek tettem magamat pl,.hogy ne kelljen bemennem közéjük...számomra akkor is a legnagyobb boldogságot az otthon csendje jelentette..otthon a sarokban játszottam mindig a játékfiguráimmal vagy TVt néztem.Akkoriban ennyi öröm volt az életemben.Amikor meg bent voltam akkor furcsán viselkedtem mindig..cirkuszoltam,sírtam egy rosszabb jegy miatt,bár akkor ezt még elnézték nekem a tanárok hisz kicsi voltam(igazából nálunk mindig volt egy elvárás,hogy milyen jegyeket kell hozzak és ez belém ivódott rendesen).5.ben iskolát váltottam ,akkor kerültem ide.Az első évben bennem maradt ez a szorongás,itt viszont már nem nagyon tolerálták a dolgot,pszichiáterhez küldtek aki végül nem állapított meg semmit habár nem nagyon tudtam megnyílni neki se.Végül abbamaradtak a problémák és egészen 9.ik semmi baj nem volt velem..aztán megint kezdődtek a gondok...depressziós vagyok,állapították meg ők,a tanárok.Szintén szakemberhez küldtek ,megint nem állapított meg semmit.....és ez megismétlődött tavaly csak sokkal intenzívebben..úgy érzem ők örültek annak,hogy cseszegethetnek engem.Ki vagyok azóta,egyszerűen megutáltam az embereket magam körül.

Azt elismerem,hogy nem vagyok átlagos gyerek,sőt vannak elég furcsa dolgaim,mármint bizarr a humorérzékem,elvont témákról beszélek,és van egy világról alkotott összképem ami másoknak furán jön le,meg néha ezek a stresszhelyzetek.Különc vagyok,az biztos.Bár én állítom,hogy ez nem betegség.De mégis annyira elegem van abból,hogy sokan úgy kezelnek engem,mintha most jöttem volna ki az elvonóról.Én mindig tudom,hogy mit miért csinálok,és soha nem ártottam és nem is fogok senkinek...nem olyan a természetem.Egyszerűen csak más ,mint az átlagé.Viszont a pedagógusok nem hagynak békén,sőt már a szüleim se...állandóan vinni akarnak szakemberhez akik nem állítanak meg utána semmit...és ahhj..elegem van a helyzetből... én tök nyugodt ember lennék,ha nem öntenék az olajat a tűzre állandóan.Tanulnom is kéne,mivel magas pontszámra lenne szükségem,de egyszerűen nem tudok a tanulásra se koncentrálni már,hisz annyira tönkretettek engem lelkileg,hogy egyfolytában erre gondolok.Erre a hülyeségre.Egyszerűen úgy érzem nincs kivel beszélgetnem,nincs senki akiben annyira megtudnék bízni,hogy kiteregessem a lelkemet előtte.A szakembereknek nem tudok megnyílni,érzem,hog csak azért beszélgetnek velem ,hogy hátha tudnak vlmi kórt analizálni,szüleim már ki vannak készülve ezektől a dolgoktól,pedagógusokat hagyjuk,barátnőm még nem volt,a barátaim meg..hát van 3-4 közelebbi barátom,de velük nem tudok ilyenekről beszélgetni,mert alapból nem vagyok az a szentimentális típus. Szóval úgy érzem egyedül maradtam ebben a fertőben és nem tudom,hogyan másszak ki...hogyan koncentráljak úgy a tanulmányaimra ,mint eddig?..hogyan ne érezzem magam számkivetettnek,ha egyszerűen már osztályom sincsen meg egyedüli magántanulóként bolyongok osztályról osztályra,mint egy szellem?..hogyan alakítsak ki új emberi kapcsolatokat(hisz írtam,hogy nem volt még senkim,illetve több baráti támogatás is jól jönne most nekem)?Indulatkezeléssel mit tudok csinálni(persze nagyon ritkán fordul elő velem alapból,de ha így fognak csesztetni akkor lehet,hogy több kitartásra esz szükségem)?18/F (bocsi az életrajzért meg azért ha néhol érthetetlen vagy nem összefüggő csak annyira belemerültem és jó volt kiadni magamból részleteiben a dolgokat)