Rossz az új mikró?

Figyelt kérdés

Rendeltünk egy mikrót, tegnap jött meg, konkrétan ilyet [link]

Melegíteni melegít, azzal nincs baj, csak mindennek fura íze van benne. Először tejnél vettük észre, de az ételeknek is megváltozik az ízük. Az előzőnk nem mikrohullámú volt, hanem egy forró levegős sütő, csak az tönkrement. Mindennek más az íze ebben a mikróban. Ma pizzát melegítettem délben ami tegnapról maradt, ehetetlen volt. Ilyen korábban a forró levegősben sosem volt. Áthívtam tesómat is, aki pár házzal lejjebb lakik az utcában. Csináltam neki 2 kávét közvetlen mielőtt megérkezett volna, egyiket tűzhelyen melegített vízzel, a másikat a mikróban melegítettel, és megkértem hogy hasonlítsa össze. A mikrósra azt mondta, hogy műíze van. Szóval nem csak mi érezzük, hanem tényleg rosszabb lesz az ízük ebben a mikróban melegítve. Kis fokozaton kevésbé érződik, de akkor is megváltozik az ízük. A legerősebb fokozaton melegített tej teljesen elvesztette az ízét, olyan mintha fel lett volna hígítva vízzel. Miután visszahűlt is ugyanolyan maradt, tehát nem csak melegen volt más íze, hanem maradandóan megváltozott a mikrózástól.

Ez garanciális probléma? Vissza veszik ha így vissza visszük? Tudnátok másikat ajánlani helyette, ami nem változtatja meg az ízeket?



2022. ápr. 15. 20:04
1 2 3
 21/26 anonim ***** válasza:
83%
Első pár alkalommal lehet ilyen a mikrónál, ki kell jól mosni és többször inkább csak tegyél bele vizet melegíteni pár percre, van aki szerint citromos víz kell, az az új kellemetlen szagot eltünteti a mikróból és jó lesz. Maga a mikro az étel ízét nem változtatja meg.
2022. máj. 5. 05:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/26 anonim ***** válasza:

ugyan annál a cégnél vetted, ugyanabból a raktárból küldték.


miért nem egy áruházból vásárolsz, személyesen, ki vannak pakolva a polcokra a kínálat.

viszel egy pohár vizet, kipróbálod a mikrókat és azt viszed haza amelyik megfelelő.

2022. máj. 5. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/26 A kérdező kommentje:

#21: Kimostuk kapásból ezt is utána, nem koszos vagy büdös belül.

Vettünk ilyen szelepes mikrózható edényt is, hátha tényleg a levegővel megy bele valami nem odavaló dolog az ételekbe/italokba. Ebben lezárt tetővel is lehet melegíteni, mert felül kiengedi a nyomást az edény. Semmi sem változott, pont ugyanúgy kiérezni az ízváltozást (babfőzelékkel próbáltam, mert azt könnyen lehet melegíteni tűzhelyen is lábosban).

Írtam eredetileg, hogy áthívtam tesómat ízpróbára az első mikrónál. Hétvégén mondta, hogy ugyan azt kipróbálta az ő kb. 10 éves mikrójukkal. Annál is kiérezte a kávénál, hogy műbb íze lett. Szóval valószínűleg az van, hogy mindegyik mikró megváltoztatja az ízeket, csak akik rendszeresen használják már vagy annyira hozzászoktak, hogy nem is érzik ki, vagy csak mikróba melegítenek, hővel/lánggal sose, így nem tapasztalják meg a különbséget. Vagy nekünk ez a szuperképességünk, hogy kiérezzük. Bár ezt kétlem.

#22: Ez jó ötlet, erre nem gondoltam. Majd ha egyszer megint lesz lelkesedésem ezzel foglalkozni, akkor ki fogom próbálni. Nekem mostanra ennyi elég volt. Ma rendeltem egy hasonló forró levegős kis sütőt, mint amilyen volt.

2022. máj. 5. 23:34
 24/26 anonim ***** válasza:

Különben nem értem mikro-forro levegős sütő, két teljesen eltérő dolog, nem is lehet semmiben se ugyanarra használni a kettőt.


Mintha pizzakemenceben akarnal kávét főzni és grillen pizzát csinálni.


Teljes a káosz

2022. máj. 6. 06:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/26 A kérdező kommentje:
Forró levegősben is lehet szinte mindent melegíteni, erre való fém edényben. Tovább tart, egy adag kaját nem 1,5-3 perc megmelegíteni, hanem 5-10, de megéri. Ami kis felületen ér hozzá az edényhez (pl. mákostészta) azt nehezebb melegíteni, pontosabban ahhoz jóval több idő kell. De meg lehet. Eredetileg nem erre van kitalálva az tény, de jól működik. Sütőben túl sok energia veszteség lenne és sokáig tart felfűteni, felül a rózsákon meg túl sok hőt kap az edény, ha nem ér hozzá teljes felületen az edényhez belül, akkor hiccöl benne a kaja és megpirul ahol épp hozzáér.
2022. máj. 6. 09:09
 26/26 anonim ***** válasza:
ezért jó a mikró, 1 perc alatt meleg a tészta.
2022. máj. 6. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!