A galaxy a70 jobb telefon, mint egy galaxy note 4?
Nekem a70-esem van már több mint egy hónapja és nagyon meg vagyok vele elégedve.
Note 4 pedig egy, a maga idejében záslóshajóként üzemelt telefon volt, ami manapság sajnos már NEM kap szoftverfrissítést, illetve nehéz jó állapotút találni.
Hát pl. a Bixby AOD-n nem működik, a Samsung szerint meg kellene mindenképpen és szervizbe is kellett vinni emiatt, de továbbra sem működik.
Ha a kettős érintéssel való kijelző felébresztés be van kapcsolva, akkor telefonálás közben állandóan kiold a kijelző, Samsung elismerte a hibát, a proximity szenzor működését felülírja és az arc mozgását kettős érintésnek veszi.
A clear view toknál az előlap nagyon nehezen érzékel érintést, karcolja a kijelzőt.
Persze ezek olyan hibák, amik felett el lehet menni, attól még jó telefon szerintem, csak ezekkel nem árt tisztában lenni.
Köszönöm a válaszokat! 5 évig használtam a note 4-emet amit nagyon megszerettem. Viszont idén nincs pénzem megvenni a note 10 plus-t és igazából szerintem fölösleges lenne számomra úgysem használnám ki a tulajdonságait. A note 4-ről annyit csak, hogy sosem hagyott cserben és még 5 év után is a gyári akkumulátorral működik, igaz nagyon sűrűn kellett az utóbbi időben tölteni. Az a70-et azért is választottam, mert óriási akkumulátora ezáltal pedig hosszú készenléti ideje van. Pár napja megvásároltam és nem csalódtam eddig. Hogy 5 évig bírja-e majd, mint a note 4-em? Kétlem. De ha már 3 évig segít a mindennapokban akkor emelem kalapom, mert mégsem egy közel 400.000 forintos árcédula lógott rajta és a social media appokon kívül és egyéb jegyzetelések stb. nem használom másra kivéve filmek nézésére ugyanis a hatalmas gyönyörű kijelző magával ragadó. Bár erre nem feküdnék vagy ülnék rá véletlenül mint anno a note 4-re. Az biztos, hogy ez pikkpakk összetörne, mert hiába a prémium illúzió, a kijelzőt védő üveget leszámítva az egész műanyag.
Az antutuban 89000 ponttal vizsgázott a note 4 ami egy 5 éves telefontól szerintem nem annyira vészes, az a70 pedig első neki futásra 168.000 körül.
Mégegyszer köszönöm a válaszokat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!