Normális, hogy ha fél napig nem írok a haveromnak akkor már csörög a telefon, hogy el vagyok tűnve?

Na, az én "barátom" meg azt is lesz@rná magasról, ha egy félévtizedig nem jelentkeznék sehol. Eszébe nem jutna hívni, vagy többször írni, stb. xd

Szerintem egyik véglet sem normális.

Nem normális viszont én is voltam olyan mint a szóban forgó illető, nekem is volt két ismerősöm, akit nagyon sokat túlzottan kerestem.

Összességében arról van szó, hogy valami miatt az illető vagy úgy érzi, hogy nem adsz neki annyi figyelmet, amennyit ő ad neked vagy valami miatt magányosnak érzi magát és kell neki a figyelmed.

Én elmesélem a történeteimet, mert hátha segít, bár szerintem más a szituáció nálatok, de maga a megrögzöttség általában ugyanaz.

Mindkettőnél nagyon fiatal voltam.

Az elsőnél összebarátkoztam egy nővel aki 12 évvel idősebb volt nálam. Felnőtt fejjel már látom, hogy ez nem volt nagy barátság; én rajongtam érte, a nő meg egy depresszív időszakból próbált kikecmeregni és jó volt neki, hogy van egy feneketlen lelki szemetesládája. Általában azt aki azt javasolta hogy menjen pszichiáterhez, le is építette, mert úgy értelmezte, hogy le lett hülyézve.

A családommal mi elég sokat költöztünk, sokat kellett iskolát váltanom, ezért nem volt meg a kis baráti köröm, örültem, hogy végre valaki keresi a társaságomat, eljár velem erre-arra, ezért a természete nem zavart, sőt, megtisztelt, hogy megbízik bennem. Meg, ahogy mondtam, fiatal voltam, nem voltam érett, hogy egy hang a fejemben ordítsa, hogy "MENEKÜLJ!!!" :)

Eleinte vagy fél éven át panaszkodott arra, ami miatt ki volt borulva, amikor túljutott akkor mindenre panaszkodott, de cserébe engem is meghallgatott mindig.

Aztán eljött az időszak, hogy panaszkodott bizonyos ismerőseire, majd találkozgatott velük és utána a sírás határán panaszkodott nekem, hogy mennyire gonoszok voltak vele.

Nekem akkor kezdődött a megrögzött keresgetés, amikor ezeknek az embereknek nagyobb prioritást adott és, ha panaszkodtam, neki állt följebb. Nem jött el a ballagásomra egy barátnője miatt aki miatt amúgy mindig panaszkodott nekem. Nem hallgatott meg a rádióban engem egy barátja miatt, akire mindig panaszkodott nekem. Behívott Skypera, majd faképnél hagyott egy barátnője miatt, akire mindig panaszkodott nekem Etc. Aztán, amikor én szóvá tettem, hogy ez nem esik ám túl jól, akkor jött a lebaxás tőle, hogy ennyire fontosnak tartom magam, hogy a szülinapomat piros betűs ünnepnek kell tekinteni meg hogy nézni kell ahogy ballagok, stb.

Idővel a beszélgetéseink is olyanok lettek hogy panaszkodott valamire aztán tette is le a telefont vagy, ha meghallgatta azt ami velem van és épp valamit megosztottam, ami felzaklatott az iskolában vagy otthon, akkor lezárta azzal, hogy ez egy túldramatizált kamaszos hiszti.

Valahogy ez volt az időszak, amikor én néha többet kerestem őt, mert eléggé úgy éreztem, hogy én minden figyelmet megadok neki, de ő cserébe semmit.

Aztán úgy ért véget a barátságunk, hogy az egyetemen hétről hétre kellett készülnöm, mert minden héten voltak zhk és nagy mennyiségű anyagot kellett tanulnom, a 3 napos hétvégéken csak beadandókat írtam, örültem, hogy luk van a seggemen és nem volt arra kapacitásom, se időm, hogy eljárkálja vele, szóval már nem vette hasznomat és keresett mást a helyemre. Azt tudom, hogy aki tehette, menekült tőle és ő is folytatta azoknak az embereknek a leépítését akiknek nem vette a hasznát vagy akik szaksegítséget javasoltak neki.

Fél évvel rá egy nehéz időszakon mentem át és volt egy öngyilkossági kísérletem, ami után gyógyszereket kellett szednem.

A gyógyszerek 3 hét alatt állnak be, addig meg nagyon rosszul érzed magad, fizikailag is, lelkileg is.

Az elején csak aludtam meg eléggé be is zárkóztam, utána sokat sírtam, sokszor azt se tudtam, miért és ekkoriban jött elő az, hogy nagyon magányosnak éreztem magamat. Ott volt a családom de az egy tészta hogy a családdal beszélsz, a másik meg az hogy egy jóbaráttal, szóval gondoltam, írok ennek a nőnek, hogy próbáljuk rendbe tenni a dolgokat, még mindig fiatal voltam és naiv és gondoltam, ha már ennyi figyelmet adtam neki, akkor ő is fog nekem, de a nő hallani sem akart rólam, mert, hogy "megbántottam azzal, hogy előtte lekötött engem az egyetem".

Volt viszont valaki más, aki megértette, hogy mennyire fáj ez nekem meg tudott az öngyilkossági kísérletről, a gyógyszerekről és nagyon nyitott felém. Nem volt egyoldalú barátság, ő is nyitott felém hagyta, hogy segítsek, én is nyitottam felé, hagytam hogy segítsen - vagyis én ennek láttam, de az igazság az volt, hogy ő csak egy nehéz időszakomban megsajnált és segíteni szeretett volna, én meg ezt egy barátságnak éreztem.

Amikor az illető már úgy érezte, hogy biztonságban vagyok, akkor elkezdett eltávolodni, hogy visszatérhessünk a régi kerékvágásba, szóval, ha találkozót kértem vele, mindig tologatta, ha volt egy találkozónk megbeszélve, hajnalban írt a fb chaten hogy most ezért vagy azért lemondja, elolvasta az üzeneteimet, de nem reagált rájuk, én pedig nem értettem mire ez a változás és megint úgy éreztem, hogy nem vagyok fontos a másik félnek, amikor ő fontos nekem, ráadásul még nem is jöttem rendbe lelkileg ezért érzékenyebb is voltam és bennem volt ennek a régi barátnőmnek az emléke is, szóval, ha nem reagált pl egy üzenetemre, akkor felhívtam őt.

Ő nagyon jól kezelte, amikor látta, hogy félreértés van, akkor elmagyarázta nekem, hogy mi volt a szándéka és ne haragudjak ha félreértettem őt, de ő nem szeretett volna barátkozni velem csak segíteni akart. Ezért hálás vagyok hogy ezt megtette nekem hogy így elmondta és leállított.