Barátnak nevezhető az ilyen ember?

Nagyjából 1,5 éve ismerek egy fiút, akit az egyetemen ismertem meg. Csoporttársak lettünk egy beadandó feladat elkészítésénél, így elkezdtünk egymással beszélgetni. Napról napra többet beszéltünk és nagyon jóban lettünk. Évek óta nem volt barátom és barátnőim sincsenek, így ő volt az egyetlen, akivel nap mint nap beszéltem. Egyszer azt írta, hogy a barátjának tart és mivel nem állok szóba rajta kívül senkivel, én is annak hívom őt. Introvertált vagyok, úgy mint ő, így csoda, hogy szóba álltunk anno egymással. (Ő amúgy azóta sem tartja a kapcsolatot egyik csoporttársunkkal sem.) Amikor az online oktatásra átálltunk, párszor átjött hozzám és együtt néztük az órákat.

Nagyon sokat segítettem neki az elmúlt félévek során. Majdnem minden online vizsgán ott voltam, átnéztem több beadandóját, igyekeztem egy csoportba kerülni vele és természetesen olyankor mindig megírtam az ő részét is. “Természetesen” soha nem kaptam semmit a segítségért cserébe, csak egy köszönömöt, bár nem is a “valamiért” csináltam, hanem azért, hogy segítsek neki.

Szó szerint a csillagokat is lehoznám neki az égről, mert annyira hálás vagyok neki, hogy szóba állt velem. Kapott már tőlem több drága ajándékot, minden sulis nap viszek neki valami apróságot, amikor ott volt nálam, akkor pedig mindig olyan ennivaló volt, amit ő szeret.

Cserébe viszont “nem kapok semmit”. Ha ünnep volt, sokáig pár csokival megoldotta a dolgot. Nőnapra, névnapra egy szál virágot sem kaptam. Ő alkalom nélkül soha nem hoz/hozott nekem semmit, még egy szelet csokit sem. Megígérte, hogy majd elmegyünk ünnepelni az egyik félév végén, azóta már több mint egy év eltelt, de nem voltunk sehol. Ő kár volt nálam többször, én viszont nála soha. Mindig a munkájára hivatkozik, ezért nem tudunk elmenni sehova. Ez részben indokolja az elfoglaltságát, mert való igaz, hogy hétfőtől vasárnapig reggeltől estig dolgozik. (Néha még azért is veszekednek vele a kollégái, hogy miért jött el az egyetemre és óra közben hívják.) A családjával is ritkán találkozik, múlt évben például fél évig nem látta a szüleit, így nemcsak engem, őket is hanyagolja a munka miatt.

Többször jeleztem neki, hogy bánt és zavar, hogy nem foglalkozik velem eleget és ez ami köztünk van, nem barátság. Megígérte, hogy jobb barát lesz, de ugyanolyan maradt. Tudja, hogy tetszik nekem, ezt megoldotta annyival, hogy leült velem beszélgetni és azt mondta, hogy ne várjak rá, keressek magamnak valakit. Kérdeztem, hogy mi a probléma velem, nem mondott semmi konkrétat, annyit válaszolt, hogy nincs velem hiba.

Azelőtt szakított a barátnőjével, mielőtt megismerkedtünk. Közel 10 éves kapcsolat volt, de ahogy a lány közösségi oldalit láttam, folyamatosan csak veszekedtek. Kérdeztem a fiútól, hogy miért szakítottak, de nem akarta megmondani. Nem értem, hogy az, aki a barátjának tart engem, miért nem oszt meg velem ilyen információt. Annyit elmondott egyszer, hogy már tervezte a szakítást és tudta, hogy majd minden házimunka a nyakába fog szakadni, tehát valószínűleg ő dobta a lányt. A volt barátnőnek azóta már másik pasija van, a barátom viszont még mindig lájkolja az összes képét. Nem értem, hogy miért csinálja ezt.

Amikor mondtam neki, hogy nekem nem elég a napi 3-4 üzenetváltás és hiába “beszélünk” napi szinten, mégsem ismerem őt, azt válaszolta, hogy szeretne távolságot tartani, ez nem ellenem irányul, de senkit nem enged magához nagyon közel. Így 1,5 év után semmit nem tudok a testvéréről, a szüleiről vagy a barátairól. Ez gondolom nem normális dolog, de ha szóba merem hozni neki, akkor mindig úgy reagálja le a dolgot, hogy hisztis vagyok.

Teljesen úgy tűnhet, hogy csak kihasznál, viszont ha nem csinálnék neki semmi sulival kapcsolatos dolgot, úgy is jó lenne neki. Ha napokig nem írok, magától jelentkezik. Tervezi a “közös jövőt”, másik iskolába is szeretne jelentkezni, természetesen velem. Ott már tuti, hogy nem fogok tudni neki segíteni, mégis velem szeretne menni.

A szüleim nagyon sokat veszekednek velem miatta. Szerintük nincs fiú és lány között barátság és velem ordítoznak nap mint nap, hogy csak kihasznál engem. Külön lakom tőlük, de mindennapi téma ez a fiú és folyamatosan idegesítenek, hogy átver. Anya úgy figyeli a közösségi oldalakon mint az FBI és ha elmegy mondjuk egy eseményre, akkor engem szid le, hogy “bezzeg XY-hoz el tudott menni, téged meg nem vállal fel”. Hónapokig kaptam azért, mert egy foci meccsre a legjobb barátjával ment el, nem pedig velem, pedig megérdemeltem volna. Igen, lehet, hogy megérdemeltem volna, de a barátja már 20 éve a barátja, úgyhogy ő is megérdemelte… Nem tudok mit tenni. Ha nem tetszem a fiúnak, akkor nem tetszem. Szerintem ezért nem kellene engem bántani. Elengedni pedig nem szeretném a fiút, mert akkor megint csak a magány lenne, abból pedig éveken keresztül volt részem, úgyhogy a napi 3-4 üzenetváltás is több a semminél + az egyetemen mindig mellém ül és a szünetekben is szoktunk beszélgetni. Már végig csináltam egy egyetemet teljesen egyedül, úgyhogy nagyon jól esik, hogy végre van valaki, aki a “társam” a mostani egyetem során.

Ma például egész nap nem jelentkezett a fiú, a volt barátnő képét viszont belájkolta. A lány az új barátjával együtt rakott ki egy képet, úgyhogy nem nagyon értem, hogy mit lájkol rajtuk a barátom. Elképzelhető, hogy két év után sem tudott túllépni a lányon? Viszont ha ez lehet, akkor miért nem hívta vissza? Létezik, hogy valaki ilyen rideg és kőszívű legyen? Normális az, ha valaki nem enged közel magához egy olyan embert, aki anyagi és szellemi értelemben is sokat adott neki, vagy én vagyok tényleg hülye gondolkodású és a baráti kapcsolatok valóban ennyire felszínesek?

24/L 29/F