Egy barátnak tényleg nincsen joga számonkérni?

Normál esetben erre nem kéne kérni. Egyértelműen ejtve vagy, most a pasija fontosabb neki. Az ilyen barátságot én hanyagolnám. Ha a pasija dobja majd megint elővesz téged és neked sírja el a bánatát. Biztos megéri ez neked?

Sajnos vannak, akik elhanyagolják a baráti kapcsolatokat, ha képbe kerül valaki. Az egyes jól mondja. Hagyd szerintem is, aztán hátha észbe kap. Ha meg nem, nem is volt igazi barát.

A barátságok túlnyomó hányada így működik, - amikor képbe kerül a testileg is ápolt kapcsolat, akkor a legtöbb barátot parlagra teszik az emberek. Magától értetődő, hogy ez nem esik jól senkinek, akit parlagra tesznek és lehet is azon elmélkedni, vitatkozni, hogy helyes-e így viselkedni bárkivel is, de ez ettől még nem fog megváltozni. Sok esetben szimpla - tehát testileg nem megerősített - barátságokban is előfordul a jelenség. Azonban az általam leírtak és a jelenség kellemetlen mivolta ellenére is azt gondolom, hogy van egy szint, amelynél mélyebben megkísérelni a beavatkozást tapintatlan dolognak tartom, - sokszor lép egy barátság a kisajátítás (érzésének) irányába - és ez lássuk be, nem tesz jót egyetlen barátságnak sem. Ilyen kor nem sok mindent tehet a parlagra tett ember, - maximum kilép a barátságból vagy az erre kínálkozó alkalomkor érzékelteti az átélteket, ill. visszaadja az élmény átélését. Vannak kínossá fejlődő barátságok is, - amikor az embernek már sem éjjele, sem nappala a túlzottan ragaszkodó barát miatt, - ezért tartom egészségesebbnek a tapintatosabb vonalat, amikor nem csak megkérdezzük adott esetben (udvariasságból) a másik embertől, hogy zavarjuk-e adott esetben, hanem figyelembe is vesszük - azt feltételezve, hogy őszinte a barátunk - a kifejtett álláspontját is.