Magányos vagyok, de nem akarok barátokat. Más is van így?

Dettó így vagyok vele sajnos. Úgy érzem, hogy ezért hibás vagyok, pedig mindig én voltam az, aki keresi a másikat, hogy ráérne-e valamikor egy kávéra, koktélra, csak úgy csacsogni stb. Nem tartom magam antiszociálisnak, szeretek beszélgetni kb. mindenről, szeretek eljárni kirándulni, shoppingolni, sütizni bármi, de sokszor gondolkodok, hogy mégis bennem lenne a hiba, hogy mindig így járok?

Egy idő után én is megunom, hogy én vagyok az örök érdeklődő, és őszintén nagyon is rosszul esik, hogy a másik fél rám sem bagózik.

Nekem általánosban volt 2-3 jó barátnőm, 2-vel néha-néha beszélünk, de nem az az igazi nagy barátság. Középiskolában is volt 1-2 olyan személy, akikkel közelebb kerültünk egymáshoz, jó barátnők voltunk, de aztán az érettségi után ez is megkopott. :( Egyetemen szintén, míg tartott ez a 4 év, addig összeültünk, buliztunk, aztán mint amit elvágtak. Hiába próbálkoztam megbeszélni a találkozókat, nem jött össze. A lány sem keresett azóta sem, pedig idén nyáron végeztünk. :(

A barátommal beszélgettem erről, szerinte eddig nem a megfelelő embereket találtam meg. Kedves kérdező, a te esetedben is így lehet. Van, akik életreszóló barátságokat kötnek már gyerekkorban, sajnos nekünk nem sikerült. Ez érdekes, összetett téma, amiről amúgy tök szívesen beszélgetnék veled, ha gondolod.

25L

Én is ezt éreztem nagyjából egész életemben.

Ha voltak olyanok, akik a "barátaimnak" mondták magukat, az én kihasználásomban voltak jók csak, másban nem igazán.

Felületes kapcsolataim már csak úgy működnek (1-2 emberrel), hogy én keresem őket, én érdeklődök, én próbálok témát hozni, én vagyok aki a másikat keresi. Ha nem keresném őket, végleg eltűnnének, tudom, mert ha x évig nem keresem őket, x évig nincs felém irányuló kommunikáció semmilyen csatornán...

A fura kapcsolatokhoz az is hozzátartozik, hogy mondjuk hét elején megbeszéltem valakivel, hogy jön hozzám, vagy találkozunk, ezt mindig "elfelejtette" és nem keresett volna hogy mi újság/mégse jön/bármi. Ha valamit meg kellett neki csinálnom, vagy valamiben segítenem kellett, akkor soha semmit sem felejtett el.

Én is ilyen vagyok. Mondjuk nem használtak ki, csak idővel a sulis barátságoknak vége lett, ha kerestem őket, mindig volt valami ok, amiért nem érnek rá, de igazából nyilvánvaló volt, hogy rám nem akarnak többet időt szánni, mert lett új társaságuk.

Nagy ritkán eszembe jut, hogy lehet jó lenne egy barát, de ha arra gondolok, hogy mennyi erőfeszítésbe kerülne szerezni csak egyet is, valahogy már nem éri meg számomra.