Csoda hogy utálom magam?

Nem tudom mit mondjak. Nem tudom mit érzek. Nem tudom mit gondoljak. Szomorú vagy mérges vagyok éppen, nem tudom. De tényleg egy marék sz*rt se érek? Senkit se érdekeltem sose és nem is hiszem már hogy valaha is. Az ember egyáltalán képes túltenni vágyain? Vagy csak nekem nem ment sose? Egy igaz barátot se tudnék mondani életem során. Az hogy sulikban voltam már kiközösített, megalázott, okos tojásnak nyilvánított személy mindig csak egy plusz súly volt. De akárhányszor újrakezdtem a sulikat új lapokkal mindig ez volt. Most is van 3 olyan személy az “életemben”, akik már válaszolni se méltatnak lassan. Egyedül ez a három ember volt életemben eddig, akik később is legalább válaszoltak nekem ahogy elváltak útjaink, de már ez is olyan hogy ők nem mondják hogy nem érdeklem őket, vagy hagyjam őket békén. Semmi, néha válaszolnak és ennyi. Bennem van a hiba, hogy ezt valaminek tartom. Kicsit ilyen félrecsúszott korcsnak érzem magam, aki kapar a valamiért is ami egy semmi tulajdonképpen, csak számára érződik valaminek is. De még arra se vagyok felkészülve, hogy én mondjam meg nekik, hogy vége.