Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Másnak is szakadt már meg a...

Másnak is szakadt már meg a barátsága ilyen "gerinctelen" módon?

Figyelt kérdés

Unokatesóm volt egyben a legjobb barátnőm. Két héttel korábban születtem, mint ő. Olyanok voltunk, mint az ikrek. Éjjel-nappal együtt voltunk, mindenhova együtt mentünk. Általánosban "hozzánk csapódott" még két lány. Négyen voltunk nagy barátnők. Minden este kint voltunk, programokat találtunk ki, együtt mentünk moziba, vásárolni, biciklizni. Nem kell szerintem bemutatnom, szóval mindent együtt csináltunk.


Aztán 15 évesen nekem lett egy barátom. A barátnőimmel kicsit unalmasak lettek a találkák, mindig ugyanoda mentünk. Mondtam nekik, hogy keressünk valami másik helyet, és holnap ne ide jöjjünk, de csak oda mentünk. Így kevesebbet lógtam velük. Eljött a 16 szülinapom, kérdeztem barátnőmet, mikor fog jönni? (mindig megajándékoztuk egymást és már vártam, hogy jöjjön) Az volt a válasza, hogy majd megyek. Másnap az anyjától kellett megtudnom, hogy egyáltalán nem fog jönni, ajándékot sem vett, mivel én elhanyagolom őket a barátom miatt. Szó szerint ezt mondta. Barátnőm persze nem mondott semmit a szemembe, én ezután is ugyanúgy tettem, mintha nem történt volna semmi. Ugyanúgy beszélgettem velük, elhívtam ide-oda. De már ő egyáltalán nem keresett és szép lassan eltávolodtunk egymástól.


Én még pár hónap után is kerestem. Akkor is elhívtam pár helyre. De már nem volt olyan, mint régen. Nem tudtunk miről beszélgetni. Hogy lehetett ilyen gerinctelen, hogy nem tudta a szemembe mondani mi bántja? Főleg, hogy barátomnak semmi köze nem volt hozzájuk, mert mindig úgy intéztem mindent, hogy ne szoruljon egyikőjük se háttérbe. Nem azért mentem ki velük kevesebbet, mert a barátommal voltam, hanem unalmas volt. De én ezt el is mondtam nekik..


Azóta nekem nincs igaz barátnőm. Sok ember vesz körül mégis magányosnak érzem magam. Itt a faluban már nincs senkim. És nagyon rossz, hogy ki sem tudok mozdulni, mert nincs kivel. Innen a faluból őszintén szólva nem is szeretnék senkit. Sokat csalódtam ezekben az emberekben régen, meg mindenkinek meg van már a maga társasága. De a szomszéd falukban olyan jól elvagyok a többiekkel, bárcsak ott laknék..


Mit lehet ilyenkor tenni? Arról szoktam néha álmodozni, hogy ideköltözik a szomszédunkba egy új lány, akivel legjobb barátnők leszünk és legalább nekem is lesz valakim.


19L



2013. aug. 6. 12:57
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
Ne várj a csodára, költözz át.
2013. aug. 6. 13:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 miau99 ***** válasza:

Hát én kicsit fiatalabb vagyok tőled, de velem is hasonló dolog történt. Engem is csak úgy ott a otthagy a barátnőm féltékenység miatt, hiába hívtam, nem jött, mással mondatta el nekem, hogy mi a problémája,annyi különbséggel, hogy azután, hogy hónapokig nem szólt hozzám, most vissza akarja könyörögni magát, mert elhagyták az új barátai.

Szerintem elég szánalmas, hogy nem volt képes a szemedbe mondani, hogy mi a baja, hiszen meg lehetett volna beszélni. Lehet, hogy féltékeny volt, mert rajta kívül a barátodra is sok ídőt szántál (de ez természetes).

Miért nem költözöl el, oda, ahova szeretnél? Biztos találnál magadnak barátokat, én is sulin kívül találtam (még iskolába járok), és most ők a legjobb barátaim.

2013. aug. 6. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim válasza:
nekem durvább volt...10évig legjobb barátnőm volt multkor voltak lent pasijával (mióta együtt vannak alig látom többi barátja is elfordult tőle) és mondtam h kérdezte "expasija neve" h mivanvele mert rég hallott róla (azóta is joba vannak) persze itt is pasijával volt rögtön kérdezte h az ki...én annyit mondtam hogy egy közös ismerősünk, barátnőm meg elkezdett dicsekedni h első pasija vele volt elsőnek szex is meg minden...elis mentek 10percel később jött vissza egyedül h én magyarázzam meg pasijának mert most miattam balhézik vele és mivel miattam ment tönkre kapcsolata laposra lesz taposva a pofám...nemmentek szét de azóta is hameglát rögtön "dögölnél meg" stb beszólások...szerintem ez azért szánalmasabb....direkt annyit mondtam h közös ismerős,ő eldicsekszik és énvok a sz*r szemét..
2013. aug. 6. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 A kérdező kommentje:

Mivel születésem óta ismerem, tudom milyen. Azért csinálta mert irigy és féltékeny. Ahányszor én kaptam valamit a szüleimtől, neki is egyből az kellett. Soha nem zavart, ha neki ez így jó, én mindig a legjobb barátnőmnek tartottam. Aztán, hogy lett barátom, ezt már nem tudta annyival megoldani, hogy szólt a szüleinek vegyenek neki egy barátot. na mindegy, elmúlt, nem bánkódok már ezen, amúgy sincs már közös téma, teljesen mások lettünk mindketten. Az zavar, hogy nincs senkim.


Elköltözés?? 19 éves vagyok és még tanulok. Munka nem jött össze, mégis hogy költözzek el? tényleg abban reménykedem, hogy ideköltözik egy lány, ami lehet sosem fog valóra válni. Középsuliban egyébként volt egy legjobb barátnőm, de elköltözött Pestre a szüleivel, azóta ő is úgy megváltozott, már alig keres. Ez is egyoldalú lett. Sosem lesz már barátnőm?

2013. aug. 6. 13:35
 5/18 anonim ***** válasza:

Ha unalmasnak találod a barátnődékkel az időtöltést, most miért akarod őket újra előszedni?

Szerintem ne erőltesd a régi barátságokat, keress újat.

2013. aug. 6. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
Tulajdonképpen merre felé laksz? Ha kiírod ide, lehet, hogy pont találkoznátok is.
2013. aug. 6. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:

Dehogynem lesz barátnőd, még nagyon fiatal vagy, rengeteg barátod lehet!

Ha van hobbid, azon keresztül is ismerkedhetsz, hiszen már lenne is egy közös téma, ha sportolsz, gondolom azzal kapcsolatban is találkozol emberekkel. És mondtad, hogy sok van, esetleg azoknak a barátait is megismerheted, vagy rokonok ismerősei is szóba jöhetnek, esetleg unoka tesó, ilyesmi. Vagy ott van az internet, bár ott nagyon óvatosnak kell lenni.

2013. aug. 6. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
Szerintem kicsit sem ő a hibás hanem te, neked volt ő unalmas és nem fordítva. Gondolom most se pali, se barátnő, hát ez szívás. És hiába mondod hogy nem a pali miatt volt mert de, miatta volt.
2013. aug. 6. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 A kérdező kommentje:

Ötös! Félreértettél valamit. Ez az egész több, mint három éve történt. Írtam is, hogy mindketten nagyon megváltoztunk. Én már nem akarok vele barátkozni meg semmi. Egyszerűen magányos vagyok. Néha rámtör. Épp ma van a névnapom és olyan jól esne ha lennének barátnőim akik megleptek volna valamivel, vagy csak itt lennének velem. Helyette felköszöntöttek szüleim, barátom, akiknek nagyon örülök és facebook-on páran, ami hidegen hagy, mivel ha nem lenne facebook eszükbe sem jutottam volna..


Egyébként Borsod megyében lakom. Mikor rámtör a magány (mint most) szoktam privit írni pár csajnak, hogy ismerkedjünk, de mindenki messze lakik, és én nem "szájberbarátnőt" szeretnék.

2013. aug. 6. 14:06
 10/18 A kérdező kommentje:
Nyolcas! Miért lett volna a barátom miatt?? Barátommal péntekenként meg szombatonként találkoztam délután. Barátnőimmel pedig minden este együtt voltam. És ha minden egyes este ugyanoda a helyre mész, ugyanazokkal az emberekkel találkozol, neked is unalmas lett volna. Nem csak nyávogtam, hogy jaj ne menjünk már oda, hanem mondtam, hogy hova menjünk. Rávágták, hogy oké és nem változott semmi. Mit kellett volna tennem? Barátom már nincs meg, azóta másik van. De köszönöm a segítő válaszodat.
2013. aug. 6. 14:09
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!