Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Mit jelentsen ez a felháborító...

Mit jelentsen ez a felháborító viselkedés?

Figyelt kérdés

A szituáció a következő. Tavaly áthelyeztek hozzánk egy pár új embert, köztük azt a hölgyet is, akiről szó lesz. Mivel nem pusztán csinos, hanem okos is, így úgy gondoltam, hogy megpróbálok vele közelebbi kapcsolatot kialakítani, így elkezdtem vele társalogni. Eleinte mintha nem fogadta volna szívesen a barátságomat, de miután egyre többször beszélgettünk úgy kerültünk egyre közelebb egymáshoz. Én rögtön az elején tisztáztam, hogy magamnak való és hangulatember vagyok, és ezt sokszor a környezetemen verem le. Csúnya tulajdonságom, de ez van. Én ezt tisztáztam, úgy voltam vele, hogy ezt fogadja el, ha velem akar társalogni. Tény és való, hogy előfordult olyan, hogy rajta vezettem le azt, hogy a volt feleségem felidegesített, vagy hogy nem engedte látni a másfél éves lányomat, de apaként jogom van az ilyen dolgok miatt idegesnek lennem. Nekem úgy tűnt, hogy ő megérti, ha felmérgelem magam, sokszor próbált nyugtatgatni, segíteni, több-kevesebb sikerrel. Tényleg úgy éreztem, hogy igazi barátság alakult ki köztünk. Aztán egyszer egy iszogatással töltött este után úgy alakult, hogy lefeküdtünk egymással. Ő minden áron meg akarta ezt beszélni velem, de én mondtam, hogy itt nincs mit megbeszélni, ami történt, megtörtént, ennyi. A szex jó volt, de nem akartam közel kerülni hozzá. Láttam rajta, hogy rosszul esik neki, de úgy voltam vele, hogy meg kell értenie, hogy nekem a volt feleségemből bőven elég volt az életben. Próbálkozott még utána kedves szavakkal, hogy de próbáljuk meg, mert ő más, mint az idegbeteg exem, de tényleg nem akartam elmélyíteni ilyetén módon a barátságunkat. Ebben az időszakban ráadásul az exfeleségem is gyakran szívatott, hamarabb kellett eljönnöm, mert a gyerek beteg lett, vagy mert ott volt az új pasija...stb. Az is tény, hogy ezeket mindet rajta vezettem le, de nem mondtam neki semmi valótlant. Az, hogy ő nyafogott a saját kis piti problémái miatt, az úgy gondolom, hogy nem verte az én problémámat, mert nálam mégis csak a gyerekemről volt szó. Ezt meg is mondtam neki, hogy irigylem a problémáit. Úgy látszik zokon vette, mert ez után már nem feltétlen hagyta, hogy leoltsam, hanem vissza-visszacsípett, és én nem igen tűröm az ilyesmit. Arról nem is beszélve, hogyha tőlem akart valamit, akkor milyen alapon fogadott el egy közös férfikollégánktól neve napja alkalmából bonbont és virágot, ráadásul pofátlan módon, ott az én szemem előtt ölelte át és adott neki puszit, és gondolom mondanom sem kell, hogy a pasi meg majd kiugrott a bőréből, hogy egy ilyen fiatal és szemrevaló hölgyemény ölelgeti. Aztán rátévedt a szemem egy másik kolléganőre, igen szemrevaló volt ő is, és igen, elkezdtem vele flörtölgetni, csapni neki a szelet. Nem akartam én tőle semmit sem, de tetszett. Láttam rajta (mármint azon, akiről a kérdés szól), hogy nagyon nem tetszik ez neki, de könyörgöm, nem tettünk egymásnak fogadalmat, nem kezdtünk el járni, nem jegyeztem el, akkor miért ne flörtölhetnék mással? Főleg, hogy nem akarok a másik nőtől semmit sem. Na de ezen aztán annyira besértődött, hogy azóta nem keres, nem ír, nem néz rám, ha olyat szólok, ami valóban vicces fapofával ül és így tovább. Bezzeg másokkal ugyanúgy nevet, viccelődik, beszélget, engem meg szó szerint levegőnek néz. Egy az egyben keresztül néz rajtam, mintha ott sem lennék. Mivel nem tudtam vele zöld ágra vergődni, így írtam neki egy levelet, amiben számon kértem a viselkedését, és amire ő csupán ennyit reagált: nincs mit mondanom.


Mi az, hogy nincs mit mondania? Jogom van tudni, hogy miért fordult el tőlem. Jogom van tudni, hogy mirefel ez a viselkedés. Nem?


2014. jún. 10. 19:06
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
100%
Ez ugye kamu kerdes?
2014. jún. 10. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
100%
Azért fordult el tőled, mert egy igazi bunkó vagy.
2014. jún. 10. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
100%
A történetben te vagy a főbunkó, szóval csak ne kérd senki számon a viselkedését.
2014. jún. 10. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
100%
Most mégis mit ugráljon egy ilyen öntelt taplóért?
2014. jún. 10. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim válasza:
100%
Most nem azért a zálogba dobott tíz fillérért. Adva van egy nő, aki elfogadna téged volt asszonyostul, gyerekestől, a nem kevés kívánnivalót maga után hagyó viselkedéseddel együtt. Erre te eltaszítod magadtól.Most meg itt értetlenkedsz? Mégis ki vagy te? Te nem akartad őt. Tessék, megkaptad, nem a tiéd. Akkor miért is fáj? Te taszítottad el magadtól, és még te kérsz tőle számon dolgokat? Te tényleg ennyire sötét vagy, vagy csak tetteted? Vagy most jöttél rá arra, hogy mit veszítettél? Eső után köpönyeg. Remélem beledöglesz a hiányába.
2014. jún. 10. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
100%

Ecsém... ez jó kis sztori.

"Nem érdekelnek a piti problémái, milyen jogon fogad el bonbont virágot más kollégádtól virágot", stb.

Ilyen önvallomás után, amiből süt az önzés és az arrogancia, ne várd el, hogy bárki is a te oldaladra áll ebben az ügyben.

Különben meg teljesen mindegy, hogy ki mit ír, mert ismerek ilyen embereket, és ebből a tapasztalatomból kiindulva tudom, hogy soha a büdös életben nem fogsz belegondolni abba, hogy nem neked van igazad, mert az önzés ezt nem engedi meg.

Amennyiben kamu kérdés: k* sok időd lehet.

2014. jún. 10. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:

Alkoholt ne fogyassz egyáltalán szerintem, így is nagy a baj. Pont ezt a fajta leépülést lehet megfigyelni más intelligens(-nek induló) embereken is: béna sablonszöveg (valami regényszerű, csak hiányzik a szórakoztatás), öncélúság, nulla empátia, meg mellé persze a jó öreg 100% önátb*szás. Ülj neki egy szép folyóparton vagy erdei tisztáson, és rakj rendet a fejedben, mert csak egyre jobban kitolsz magaddal. Kezdd szerintem az első tévedéssel: "magamnak való hangulatember vagyok, és ezt sokszor a környezetemen vezetem le". Attól, hogy elhitted, még nem kötelező rád nézve semmi sem. Minden adott, hogy azt csinálj "odabenn", amit akarsz. Nem te vagy a hangulatoké, hanem a hangulatok a tieid. Megteheted, hogy csak tudomásul veszed őket, és kívül nem látszanak. Megteheted, hogy ignorálod őket (csak később cseles kis betegségekként visszanézhetnek, ha szokásoddá válik eltekinteni az érzéseidtől). Megteheted, hogy a meglevő rossz hangulatod helyett inkább boldog leszel, mert úgy döntesz, hogy nem kell neked semmi hozzá ott és akkor. És így is lesz.


Azért fordul el tőled, mert te is hátat fordítottál önmagadnak. Ha valóban önmagad lennél, annyira szeretetreméltó lennél, mint egy gyerek. Valamiért azt hallucinálod (az emberek többségéhez hasonlóan sajnos), hogy félelmetes dolog megnyílni mások előtt. Úgy értem valóban megnyílni. Annyira, hogy előtte végre megnyílsz saját magad előtt.


Erre jó a vízpart vagy az erdő. És persze a minőségi idő.

2014. jún. 10. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
Hol itt a felháborító viselkedés? Te közölted vele, hogy nem kérsz belőle, ő is közölte veled, hogy nem kér belőled. Kis zökkenőkkel tökéletesen lekommunikáltátok a lényeget, happy end, nincs min háborogni.
2015. okt. 20. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:

Na ide figyelj.

Attól még, hogy te "hangulatember" (mondjuk ki: hisztis) vagy, másnak nem kötelessége ezt elviselni. Tanuld meg kontrollálni magad, vagy ne akarj beszélgetni senkivel, de ne várd, hogy ezt majd elfogadják.

Nincs jogod leverned az idegességedet más embereken, mert ők nem tehetnek róla.

"Mi az, hogy nincs mit mondania?" Ez kicsit viccesen hangzik azután, hogy "meg akarta ezt beszélni velem, de én mondtam, hogy itt nincs mit megbeszélni". Csak nem visszanyalt a fagyi?

"nem feltétlen hagyta, hogy leoltsam, hanem vissza-visszacsípett, és én nem igen tűröm az ilyesmit" - Szóval ő tűrje, hogy te oltod, de te nem tűrheted, mert... mert miért?


Bunkó vagy, és mást se tudsz hajtogatni, csak hogy jogod van ehhez, jogod van amahhoz. Hát nincsen.


Vagy kamuzol, ez esetben gratula a jól felépített sztorihoz és a helyesíráshoz.

2015. okt. 21. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 A kérdező kommentje:

A felháborító a viselkedésében az, hogy itt én vagyok a férfi és ő a nő. Egy férfi mindig több joggal rendelkezik mindenben, mint egy átlag nő. A férfi az, aki eljár dolgozni és eltartja a családot, keresi a pénzt, míg a feleség otthon van és neveli a gyereket, vezeti a háztartást. Egy jó házasságban a férfi szava a döntő, és ezt már a kapcsolat kezdetén meg kell alapozni, hogy később ne érje meglepetésként a nőt, hogy hol is van a helye.

Nekem egy nő ne szájaljon, ne akarja megmondani a tutit, addig amíg az ő helye a konyha és a gyerek mellett van.

2015. okt. 21. 22:17
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!