Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Hogyan vetkőzzem le a saját...

Hogyan vetkőzzem le a saját magam által magam köré épített képet?

Figyelt kérdés

Arról lenne szó, hogy a középiskolában eleinte visszahúzódó, csendes alak voltam, és mivel volt egy hasonló barátom, kit még az előző iskolából ismertem, ketten el voltunk a kis világunkban. Az utolsó két évben azonban változtak a dolgok, és én is elkezdtem nyitottabbá válni az osztály és az emberek felé.

Itt azonban akadályba ütköztem, amit mondhatni én magam építettem... Talán tudat alatt, talán tudatosan, de megpróbáltam azt mutatni magamról kifelé, hogy nem azért voltam ennyi évig a háttérben, mert valami lelki problémám lett volna hanem azért, mert ilyen a személyiségem, és ez így jó volt nekem (ez részben igaz is volt). Most viszont kezdek rájönni, hogy nem olyan vagyok, mint amilyennek az emberek hisznek engem. Ma már szívesen próbálnék olyan dolgokat, amiket régen nem szerettem, de sokan - köztük a két legjobb barátom - ezt nem tudják.

Szerencsére mér leérettségiztem, és szeptemberben kezdek az egyetemen, amit én az új élet kezdetének fogok fel. A gond csak az, hogy több régi osztálytársam, köztük az egyik barátom is ugyanarra a szakra jelentkezett, ahova én, és ezért megint gátolva érzem magam abban, hogy önmagam lehessek. Tudom, hogy hülyeség, és főleg a barátom előtt nem kéne ilyennek lennem, de hát ez van... Félek, hogy így megint elrontom az első benyomást, ahogy azt a gimi kezdetekor tettem, pedig nagyon szeretném végre úgymond kiélni magam, amire eddig nem volt lehetőségem.

Bocsi, hogy ilyen hosszúra sikerült, és remélem, hogy érthető, miről van szó. Előre is köszönöm a válaszokat. :)

19/f



2014. júl. 29. 14:06
 1/3 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem ne foglalkozz azzal, hogy milyennek ismernek azok akik egy szakra mennek veled, ha változni akarsz változz! Mind fejlődünk és változunk folyamatosan, ők is, te is.
2014. júl. 29. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
100%
Velem is szinte ez volt,mint most veled.Egyszerűen ne foglalkozz azzal,hogy mások mit gondolnak;éld az életed,ahogy neked tetszik.Ha tényleg igazi barátaid vannak,akkor ők elfogják fogadni azt,hogy kicsit kitőrtél a zárkózottságból.Külömben is valamennyire az ember mindeig változik..
2014. júl. 29. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
100%

tul sokat agyalsz azon hogy ki mit gondol rolad.


Ne foglalkozz vele.

2014. júl. 29. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!