Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Mennyire normális viselkedés...

Mennyire normális viselkedés ez egy barátságban (lány-meleg fiú barátság)?

Figyelt kérdés

A legjobb lány barátommal nemrég közös albérletbe költöztünk. Mindig is jóban voltunk, és most is nagyon jól megvagyunk, de van néhány dolog amit nem tudok hová tenni. Sokszor ölelget, csak úgy ok nélkül és ilyenkor mindig mondja, hogy mennyire szeret, mennyire fontos vagyok neki. Én is szeretem őt, mint barátot, mondhatni olyan mintha a testvérem lenne. Ezt ő is tudja, azt is hogy a férfiakhoz vonzódom.

Szoktunk együtt filmezni. Ilyenkor mindig hozzám bújik. Tegnap egyszerűen elaludt az ágyamban és végül együtt aludtunk. Reggel pedig, amikor zuhanyoztam simán bejött a fürdőbe fogat mosni. Amikor szóvá tettem, csak nevetett, hogy ugyan már hiszen "b-zi" vagy.

Már komolyan nem tudom hová tenni az egészet. Ezek tényleg beleférnek egy ilyen barátságba? Amikor vele próbáltam erről beszélni csak nevetett és elviccelte a dolgot.



2015. júl. 19. 11:51
 1/10 anonim ***** válasza:
100%

Az én lány barátom is hasonlóan viselkedik, bár mi nem lakunk együtt. Gyakorlatilag olyan gesztusai vannak, mintha járnánk, pedig erről szó sincs.

Ha neked kényelmetlen vagy zavar, beszéljétek meg.

Egy jó barátság megér annyit, hogy szóvá tedd az aggályaidat.

2015. júl. 19. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
56%

Hát, ez lány-függő. Vannak, akik egymással is (tehát lány barátok) ezt csinálják.


Nekem ez nőként nagyon sok lenne egy baráttól...

2015. júl. 19. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%

Szia. Szerintem belefér. Én meleg srác vagyok, és nálunk ezek az ok nélküli, csak úgy ölelések mindig meg vannak. Az is, hogy mondjuk egymásnak, hogy szeretjük a másikat, hiszen pontosan tudjuk, hogy milyen értelemben kell érteni.

A bújás is ebbe tartozik, semmi gáz nincs abban, csak pusztán van egy olyan jó kapcsolat köztetek, ami valószínű egyik haverjával sincs.

A fürdéses dologról sem tudok rosszat mondani, mi van, mikor együtt fürdünk, vagy közösen készülődünk.

Bár, az meglep, hogy ha téged ez zavar, és beszélni akarsz vele erről, ő miért nevet ki, miért zárkózik el ettől, hogy meghallgasson.

Ugye nálunk nincs ilyen gond, mert egyikünket sem zavarja, de nálatok téged nyomaszt, tehát kicsit más helyzet.

Szerintem nem is ez a fura, hogy ölelget, benyit, satöbbi, hanem, hogy megbeszélés helyett elnevetgéli.

2015. júl. 19. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:
Az az igazság, hogy nekem is sok. Vagy legalábbis nagyon szokatlan. A fürdőbe bejövéstől pedig tényleg kényelmetlenül érzem magam. De egyszerűen nem vesz komolyan. Szerintem nem is érti, hogy engem hogyan zavarhat ez.
2015. júl. 19. 12:08
 5/10 anonim ***** válasza:
ha téged zavar, akkor nem fér bele a barátságba
2015. júl. 19. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:
Igen azt hiszem nem is az amiket csinál zavar a legjobban, hanem hogy ha én ezt szóvá teszem, akkor meg sem hallgat, nem vesz komolyan, így meg sem tudjuk beszélni.
2015. júl. 19. 12:17
 7/10 anonim ***** válasza:
Amúgy nem lehet, hogy egyszerűen nincs fogalma a barátságról? Félre ne értsd, de számomra az jött le, hogy ő egy éretlen lány. Vannak rajtad kívül barátai? Lehet, hogy csak te vagy, és nagy-nagy szeretethiánya van. De ugyanakkor az is megfordult a fejemben, hogy ő egy túl nyitott lány, nem igazán van saját maga által írt erkölcsi kódexe, és ezért pl úgy gondolja, hogy simán helyes, ha benyit a fürdőbe, mikor bent vagy. A megbeszélési szándék hiánya pedig ismét az éretlenséghez vezet.
2015. júl. 19. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
46%
Hát basszus, rohadtul örülnék ha olyan problémáim lennének mint neked. Együtt kéne élni egy csajjal aki csak úgy mindig meg akar mindig szeretgetni, borzalmas lehet :)
2015. júl. 19. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
Ő alapvetően nagyon közvetlen lány, ugyanakkor felelősségteljes és komoly is. Egy helyen dolgozunk és olyan a munkánk, ami ezt megköveteli. A magánéletben tud komolytalan lenni, de ez akkor sem vall rá, hogy ne lehessen megbeszélni vele ezt a dolgot. Ezért sem értem.
2015. júl. 19. 13:20
 10/10 anonim ***** válasza:

Szerintem a fürdőszobába bemászkálás nem normális, főleg, ha téged zavar, de a többi nem utal semmi "rosszra."

Az én legjobb barátom is egy meleg fiú, és én is sok olyat teszek vele, amit, ha hetero lenne, nem tennék. Pl. megölelem, meg egyszer szunyókáltunk összebújva egy egyszemélyes ágyon helyhiányban (természetesen felöltözve.) Egyszerűen az az oka, hogy tudom,a legkevésbé sem tekint rám szexuálisan, és én sem őrá. Ha megnézel egy lány-lány barátságot, ott is sokszor vannak olyan dolgok, amik ellenkező neművel zavarónak tűnnének.

De pl. pucérkodni nem pucérkodnék előtte, és annak sem örülnék, ha ő tenné.

2015. júl. 27. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!