Hogyan mondjam meg neki, hogy már nem szeretnék vele barátkozni? (bővebben lent)

Az ember rengeteget változhat akár 1 év alatt is, főleg, hogy még csak nemrég csöppentetek bele a kamaszkorba. Nekem is van egy hasonló élményem, ami már pár évvel ezelőtt történt. Én akkor 6.osztályos voltam. Tudni kell, hogy volt egy barátnőm, akivel óvodás koromban lettem nagyon jóban, akkor találkoztunk. Annyira szoros volt a barátságunk, hogy még egy iskolába is mentünk tovább, ráadásul még osztálytársak is lettünk. Aztán ez a lány másodikban tagozatot váltott, és az iskolánk B épületében folytatta a tanulmányait. Ezután pár alkalmat leszámítva évekig nem is találkoztunk. Felsőben úgy alakult, hogy megszűnt az a tagozat, ahova ő eddig járt, ezért az ő osztályát összevonták a miénkkel. Én legbelül hirtelenjében azt sem tudtam, hogy örüljek-e ennek az egésznek vagy sem. De gondoltam rá, hogy mi lenne, ha megint annyira jóban lennénk, mint a régi szép időkben. A 6.-os évnyitó borzalmasan sült el. A lány mellém ült. Én meg, mint valami idióta tökfej, meg sem bírtam szólalni. Annyira zavarban voltam, és váratlanul ért a találkozás, pedig tudtam, hogy látni fogom. A furcsa az, hogy először ő is úgy közeledett hozzám, mint aki szeretné újrakezdeni a barátságunkat, de aztán mégsem lépett semmit, nem próbálta meg oldani bennem a feszültséget és helyettem beszélgetést kezdeményezni. Azt hozzám teszem, hogy ő is elég visszahúzódónak látszott még akkor, de őszintén szólva, én nem ismertem. Az elkövetkezendő 3 évben gyötrődtem magamban, hogy mi lett volna ha másképp alakulnak a dolgok. Mindig a múlt emlékei elevenedtek fel előttem, hogy milyen sokat játszottunk együtt, mennyire örültem neki, mikor eljött hozzánk és ő is nekem. Lehet, hogyha nagyon akartam volna, rendbe hozhattam volna a kapcsolatunkat, de nagyon ritkán beszélgettem vele kettesben, mások előtt meg egyszerűen nem mertem megszólítani, mármint az osztálytársaimra gondolok. 3 éven keresztül úgymond, csak kerülgettük egymást. Sokszor azt éreztem, hogy úgy érzi, én haragszom rá valami miatt, miközben nem. El akartam neki mondani többször is, hogy én valójában nagyon kedvelem őt, és még mindig jófejnek tartom, de sosem éreztem úgy, hogy itt a megfelelő alkalom, vagy talán csak nem volt elég önbizalmam. Ki tudja...

Azóta már rég elballagtam általánosból. Most fogom kezdeni a 3. évemet gimiben, de még mindig szinte ijesztő, hogy mennyi mindenre emlékszem ezzel kapcsolatban, és lehet, hogy soha nem is fogom elfelejteni.

Gondoltam leírom az én kis történetemet, hogy lásd, mással is előfordult már, hogy elhidegült egy barátjától és már semmi nem működött úgy, mint régen. Remélem azért sikerül majd egy új barátnőt találnod, akivel jól érzed magad és bármit megoszthatsz vele.

Egyébként, véleményem szerint nem kellene ezt így kerek perec a szemébe mondanod, hogy nem szeretnél már a barátja lenni. Egyszerűen csak próbálj meg távolság tartó lenni, kevesebbet szólni hozzá és előbb utóbb ő maga is rájön majd, hogy már nem úgy viszonyulsz hozzá, mint eddig. Szerintem a szülők között attól még ugyanúgy megmaradhat a jó kapcsolat, szóval miattuk ne aggódj!

Elnézést, ha nagyon hosszúra sikeredett az írásom. 16/L