Fogalmam sincs mi lesz, hogy viselem el? Mit tegyek?

Azt hittem egyszerű lesz, de van úgy, hogy nem tudom könnyen viselni a terhet. Volt valaki az életemben, akinek én voltam az utolsó reménye, a hit az emberekben, magában, szeretben. De nem rezegtünk hasonlóan, én voltam az, aki kimondta: felejtsük el egymást, mindenki menjen a saját útjára. Tényleg nehéz volt vele, neki is velem, problémásak voltunk, mégis olyan kapocs volt, amit a távolság se bont fel. Most viszont, hogy nincs, nem az zavar, hogy nem az életem része, nem is hiányzik, az nyomaszt, hogy mivel én voltam az egyetlen ember mellette, egy olyan útra löktem, ahonnan nehezen tér vissza.