Más is félelmetesnek tartja a felnőtt életet?

Nem kicsit túldramatizálod ezt a "felnőtt élet" dolgot.

Elég sokat voltam már felnőtt, nem egyszerű gyerekkorból kerültem át a felnőtt létbe. Egyszerűen totál felesleges paráznod olyasmin ami mindenképpen megtörténik akár akarod akár nem.

Felnőtt vagy/leszel, ez nem kérdés.

Ha mindenképpen megtörténik akkor minek idegesíted fel magad vele? Mi ez a világvége hanglat? "Egy hatalmas, erőn felüli, vérre menő küzdelem, ahol egy rossz mozdulat, egy rossz döntés elég a halálhoz." Már bocsi, de ezt egy bombaszakértő vagy kommandós mondhatja el, na de egy bolti eladó, mérnök vagy hivatalnok? Mégis mi lenne vérre menő egy szimpla munkahelyben? Nem érsz időben oda a helyedre vagy nem leszel kész a 12547-ik darabbal? ÉS????

"Az ember elveszítheti mindenét akár. A harc azért folyik, hogy ez ne történjen meg."

Ha te anyagi dolgokban keresed a boldogulásod és azokhoz görcsösen ragaszkodsz, az anyagi javak mennyisége jelenti neked az életet - akkor igen, bármikor mindent elveszíthetsz. De valójában nem veszítenél semmit, mert ha csak anyagi dolgaid vannak - akkor nincs is semmid.

Legyenek emberi kapcsolataid, barátaid, társaid, szeretteid. Ápold velük a kapcsolatot, segítsd, támogasd őket és akkor gazdagabb leszel mint valaha is képzelted.

És ezt nem tudod csak úgy elveszíteni.

Ne harcolj, hanem élj! Ne venni akarj magadnak boldogságot hanem tedd magad boldoggá! Vedd észre a szépséget magad körül egy napkelte színeiben, a kopasz fák formáiban, a gyerekek nevetésében, egy közös játékban, beszélgetésben!

Ahogyan menj és nézd meg milyen az amikor valaki tényleg elvesztette mindenét, amikor tényleg harcol az életéért! Menj el segítőnek idősek otthonába, kórházba, és majd szembesülsz azzal hogy milyen nagyon szerencsés is vagy te amiért van kezed, lábad, tudsz beszélni, járni, látsz és hallasz. Mert rengeteg embernek még ezek sem adottak, mégis sokkal boldogabbak és egyáltalán nem érzik rettegésnek a felnőtt életet.

Mert nem is az.

Nem igazán.

Nem hinném, hogy általános tendencia lenne, ami veled történik.

Nem, nekem például nagyon felszabadító a gyerekkor után.

A magam ura vagyok, nem ordítanak velem minden egyes nap, otthon béke van.

Végre nem nekem kell fizetnem azért, hogy egész nap egy meghatározott helyen üljek és mások által kiadott feladatokat teljesítsek, hanem még én kapok érte pénzt. Amiből utána én magam gazdálkodok, nem másnak kell könyörögnöm, hogy vehessek valamit amire szükségem van.

A küzdelmet sokkal kevésbé érzem, sulifolyosón fellöktek anno, most munkahelyen a folyosón mosolyogva köszönünk egymásnak a kollégákkal.

Milliószor jobb.