Hogyan lehet megbarátkozni az elmúlással?

Hat en könnyen. A 70 eves nagyimnak pörgösebb az elete mint nekem, bulizni meg kirandulni jar a klubbal, nekem meg baratom sincs

Mamàm 60 évesen többet keres mint anya(vàllalkozo es népsz), papàmnak tekintelye van es nagy cègek igazgatoi a spanjai ö is vezetö, a szüleim szinten karrieristak.

Ahhoz kepest hogy en vagyok a fiatal en vagyok a legnyomibb.

27 éves vagyok és én is szoktam ilyesmiken gondolkozni...

Eddigi életem tanulásra (és az utóbbi pár évben természetesen munkára is) ment el. Se nem utaztam, se nem sportoltam eleget, se nem foglalkoztam a hobbijaimmal (csak igen minimálisan).

Előreláthatólag még legalább 3 évig tanulok.

A test ilyen korban voltaképp már hanyatlik, ez látszik is rajtam. Bár az én egészségi állapotom megfelel egy hetven évesének. Komolyan amúgy.

Úgy irigylem, aki energikus, egészséges, van ideje sportolni, esténként nem iskolában ül, hétvégente nem tanul (én már 1,5 órája azt csinálom, egy.. mondjuk úgy technikai nehézség miatt/alatt néztem fel ide).

Úgy irigylem, akinek van jövőképe, akinek van pénze, van energiája utazni, programokat szervezni, emberek közé járni.

Az ember él 50-60 éves koráig, nálam ebből 30-31 tanulással telik / fog telni.

Én ilyenkor érzem, hogy telik az idő és múlik a fiatalság, mert egyre kevesebb időnk van vissza, egyre több a hátunk mögött és a kihagyott élményeket már nem lehet visszahozni, ahogy az energiaszint és az egészség se jön vissza sohasem.

Én voltam a 69%-os.

Engem őszintén a saját elmúlásom aggaszt.

Apum áll hozzám közel, természetesen az övé is.

Pocsék egészségi állapotban, láncdohányos, rengeteg sört iszik, sokat idegeskedik.

59 éves.

A COPD-je miatt az orvosok már közölték vele, hogy 4-5 éve van hátra, de én sajnos igyekszem felkészülni lelkileg arra, hogy még ennyi se. :(

Neki sincs semmi energiája az élethez, nem jár szinte sehova. Jó, otthon legalább hobbizik.

Egyébként az egyik egészségügyi problémája miatt akár... Még le is bénulhat...