Ez csak rajtam múlik? Nálatok ez hogy múlt el, akinek volt?
Jelenleg nem ez a legnagyobb problémám de azért kiírom a kérdést mert már sokszor elgondolkodtam ezen.
Szóval ha gyakran hasonlítom magam másokhoz, az csak rajtam múlik, hogy ez elmúljon és máshogy tekintsek magamra vagy azért ezt körülmények is befolyásolják?
Például egyik dolog, hogy külsőleg néha meg vagyok magammal elégedve, néha meg nem. Van barátom, akinek tetszem ahogy vagyok de például ismerek egy nőt, aki régen tetszett neki és őt szebbnek látom. Az arcát főleg. Amúgy az öltözködése számomra nem túl érdekes meg az alakját se irigylem, csak az arca... Meg volt, hogy egyetemen a csoporttársaimat is ha megláttam vagy velük voltam, akkor is azon gondolkodtam, melyikünk a szebb vagy miért szépek vagy nem szépek. Meg van egy pasi akivel amúgy sose jártunk, csak barátok voltunk egy ideig, már nem is beszélünk, mégis az ő barátnőivel összehasonlítva magam, volt hogy azt szebbnek láttam mint saját magam. De olyan is volt, hogy tudtam, vagyis én úgy gondoltam, hogy amúgy teljesen átlagos a csaj, azt leszámítva, hogy sok pénze van és sokszor van rajta smink. Ha a barátom nő ismerőseit látom esetleg képen (például facebookon, mert beajánlja a facebook ismerősnek vagy mert meg van jelölve valahol vagy valami) vagy személyesen, akkor azokat is kategorizálom. Vagy nem tartom egyáltalán szépnek vagy kifejezetten szexinek tartom. Persze ha meg szép, akkor magamat kezdem méregetni hozzá.
Viszont más téren is megnyilvánul ez a hasonlítgatás. Egyetemista vagyok, a barátomnak sok PhD-s ismerőse van (ilyen körökben mozog) meg mondjuk én is ismerek néhányat. Előfordult, hogy azért nem éreztem magam elég jónak mert mondjuk egy doktorandusz ismerősének több publikációja volt, mint nekem, pedig én nem vagyok PhD-s, bár szeretnék jelentkezni, 1 év múlna aktuális is lenne. Hasonlíthattam volna magam olyanokhoz is, akik csak bejárnak az órákra és nem mentek TDK-ra meg nem publikáltak folyóiratba, hozzájuk képest több eredményem van, én mégis doktoranduszokhoz hasonlítottam magam, akiknek persze több publikációjuk van. Tudtam, hogy valójában ennek semmi értelme, hiszen aki idősebb és több éve végez mondjuk tudományos munkát, annak értelemszerűen több eredménye is van de hiába tudtam, hogy ez hülyeség, akkor is zavart az egész. Addig nem enyhült a helyzet, amíg nem értem még több mindent és nem éreztem úgy, hogy "megközelítem" valamelyik másiknak a teljesítményét.
Meg, volt, hogy például ha azt láttam, hogy valaki volt külföldön Erasmussal fél évig, akkor úgy éreztem, nekem is kell. Hogy én is "érjek annyit", mint az, aki volt külföldön. Mondjuk egyetemen csoporttárs vagy a barátom ismerősei.
Amikor rokonéknál voltam látogatóban családdal, akkor is volt, hogy kényelmetlenül éreztem magam, mert, mivel anyagilag is igen tehetősek, ezért náluk a gyerekeik perfekt tudtak angolul, valami nagyon minőségi suliba jártak, ezért például mikor kérdezték, minden gúnyos szándék nélkül, hogy én hogy állok a tanulással, akkor úgy éreztem, mintha hátránnyal indulnék.
Még a külföld, az egy dolog mert tényleg hasznos és ez nem nagy dolog, csak pályázni kell ösztöndíjra és menni. A kinézetemmel viszont nem tudok mit kezdeni, az arcomat nem tudom megváltoztatni. Igaz, gondolkodtam már azon is, hogy új frizurát próbálok ki.
Ez rajtam múlik, hogy hogy látom magam vagy ez a környezetemen is múlik?
Aki csúnyább, átlagosabb emberekkel van körülvéve, az inkább látja saját magát szépnek, mint aki sok gyönyörű csajt ismer? Vagy mondjuk, aki szakmailag sok sikeres emberrel van körülvéve, az könnyebben érzi magát "nem elég jónak" vagy fordítva?
válasza:Szia!
Én úgy gondolom, hogy az önértékelés leginkább fejben dől el, akármilyen is a környezet, amiben felnőtt, vagy amiben jelenleg él, mert ezekre nem biztos, hogy ugyanúgy reagál mindenki. Lehet, hogy ha valaki átlagos emberekkel van körülvéve, nem fogja magát különlegesnek érezni, mert eleve hajlamos önmagát rosszabb színben látni, és ugyanúgy lehet, hogy gyönyörű emberek között ő is gyönyörűnek fogja érezni magát. Ráadásul nem mindegy, hogy ez a környezet hozzá hogyan viszonyul, hogyan bánik vele. Az a baj, hogy a környezeten túl sok az egyéni tényező, így nem lehet konkrétumot mondani.
Viszont tényleg rengeteget számít az, hogy te hogyan látod magadat, mindenféle külső hatás nélkül. Fontos, hogy megtaláld magadban azt, amit te értékesnek tartasz, és ami nem függ mások elvárásaitól, teljesítménytől, anyagi helyzettől, még kinézettől sem. Azt kell megtalálnod, ami nem a jövőben van, nem mások által formált vágy, hanem amit te akarsz, amivel te ebben a pillanatban rendelkezel, és ami senki másnak nincs. Nehéz megfogalmazni, mi ez, de úgy gondolom, valami belső jellemvonás lehet. Egy érték. Én hiszek abban, hogy mindenkinek van egy értéke, és az önmagáról alkotott képében hatalmas szerepet játszik, hogy ismeri-e ezt az értéket.
Remélem, nem lett nagyon kusza a válaszom :)
válasza:Altalaban azok az emberek szoktak igy erezni, akik valamilyen szempontbol nincsenek magukkal megelegedve. Ebben az esetben ket lehetoseg van: a) elfogadod a helyzetedet es onmagad olyannak amilyen vagy
b) ugy erzed tobbre vagy kepes es valtoztani fogsz.
A lenyeg, hogy ez rajtad mulik, nem a kornyezeteden, hiszen a legtobben lattak mar gyonyoru lanyokat, es nagyon sikeres embereket, es ettol meg nem erzik ezt a frusztraciot. Csak a limitalt gondolkodasu emberek nem tudjak atlepni a kornyezetuket, es csak onnan meritenek peldat, ezert sokszor elofordul, hogy tobbnek vagy kevesebbnek latjak magukat (de ez mar nem ide tartozik). A lenyeg, hogy a kulsoddel meg kell baratkoznod, az meg egyeltalan nem segit ha masokhoz hasonlitod magad. Hiszen akarmilyen szep is valaki mindig lesz valaki aki szebb, es akarmilyen csunya is valaki, mindig lesz aki csunyabb, mert ez igy normalis, es ha valaki szeret akkor olyannak fogad el amilyen vagy, fuggetlenul, hogy a volt partnere szebb vagy csunyabb mint te.
Szakmai teren pedig azt mondhatom, hogy nem erdemes hasonlitgatni, es titokban irigykedni ha valaki tobbet er el. Inkabb peldakepkent kell tekinteni azokra az emberekre akik a sajat munkajuk aran valtak sikeresse. Es az ok sikeruk motivaljon, hogy arra torekedj, hogy minel tobb celt tudjal megvalositani az eletben.
P.S. (azokkal a lanyokkal sem erdemes osszehasonlitani magad akik 100 plasztikai muteten estek keresztul, es azokkal a szemelyekkel sem akik nem a sajat munkajuk altal arattak sikert, ok nem erdemelnek figyelmet, rajtuk nincs mit irigyelni, mert aki tudja mit akar, aki tud kuzdeni celjaiert, az mindig esszeruen cselekszik, es nem a legkonnyebb utat valasztja.
válasza:Szia!
Csatlakoznék az előttem szólókhoz!
A leírásból - legalábbis én - arra tudnék következtetni, hogy valamilyen okból kifolyólag megfelelési kényszered van a külvilág felé, és úgy érzed, hogy minden szintet el kell érned, amit bárki a környezetből elért.
Ennek valószínűleg konkrét oka van, úgy értem, hogy talán volt az életedben egy olyan esemény, ami ezt kiváltotta, ami arra késztetett, hogy igenis mutasd meg azt, hogy bármire képes vagy.
Például nekem van egy olyan ismerősöm, aki csak azért is elvégezte a tanárit, mert gimiben a tanára azt mondta neki, hogy soha nem lesz belőle tanár. József Attila jut közben eszembe, a Születésnapomra c. verse.
József Attilának szintén egy tanára mondta azt, hogy sosem lesz belőle tanár (nevezetesen Horger Antal), majd versében így dacol:
"Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!"
Tehát ezzel azt akartam mondani, hogy minden ilyen teljesítési és bizonyítási kényszerérzetet (kinézet, tudás stb.) valami vagy valaki kiváltotta, kevés az esély arra, hogy ez pusztán személyiségből fakadjon.
Ha személyiségedből fakad, akkor próbálj szemléletet váltani: nem azt nézem, hogy mások miben jobbak tőlem, hanem hogy én miben vagyok jobb tőlük (persze nem rosszindulatúan😃).
Ha pedig valami/valaki kiváltotta ezt nálad, akkor nézz szembe vele és próbáld feldolgozni magadban. Nyilván függ a környezetedtől is, de legfőképpen rajtad múlik.
Ami pedig a szépséget illeti - hidd el, ha eljön annak az ideje, hogy találkozzatok az igazival, az ő szemében te leszel a legszebb a világon! :)
Köszönöm mindenkinek a válaszokat! A megfelelési kényszerre már a párom is rávilágított, szerinte túlzásba viszem. Szerintem neki is meg akarok felelni, magamnak is. Amúgy régen azért tettek megjegyzéseket a szüleim, meg ismerőseim erre-arra, meg most egyetemre járok és az oktatók közt is van, aki simán megmondja, ha valami nem elég jó, hogy jobbat várt tőlem. Sőt, többen is. Házinál, vizsgánál.
De amúgy inkább arról lehet szó hogy én nem vagyok elégedett magammal.
Például azon gondolkodtam, hogy sminkkel és más frizuval szebb lennék, lehet meg kellene próbálnom. Nyilván az arcom ugyanolyan lenne, nem lenne kisebb vagy nagyobb az orrom vagy a szemem de másabb lenne. Viszont az se jó ha nekem ez kell majd mindig. Mikor ritkáb elmentem fodrászhoz, utána jobban tetszettem magamnak de azért az luxus lenne ha hetente járnék, otthon meg eddig nem volt időm a hajam megcsinálni. Igazából akármilyen hétköznapra felesleges is lenne, esetleg ha találkozok a párommal és kimozdulunk, akkor talán.
Ami a barátomat illeti, ő semmi okot nem ad rá, hogy elégedetlenkedjek. Csak jókat mond rólam, látszik, hogy vonzódik hozzám, megdicséri a külsőm, nem is az a fajta, aki flörtölne csajokkal mindenütt, lány ismerőseivel se találkozott már évek óta. Szóval nem ő tehet erről, ebben biztos vagyok.
Valamiért jobbnak tartok másokat, ez lehet az oka.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!