Középiskolásként titeket is azzal riogattak a felnőttek, hogy most örüljetek, mert a munkahelyen csak rosszabb lesz majd?

Nekem szerencsére jó osztályom volt. Szerettem iskolába járni. A tanulással se volt gondom. De a társaság is jó volt. Nekem az egy felhőtlen kor volt. Nem volt semmi felelősségem. Csak a tanulás. De az nem okozott különösebb nehézséget. Viszont pénzem nem volt. Meg nyilván otthon éltem, mint más gyerekek is.

A munka olyan szempontból jobb, hogy van normális fizetésem, ezért önálló, független lehetek. Viszont sokkal több a felelősség. A munkában is, és az életben is. Meg több a feladat is, nemcsak a munkát kell elvégezni, otthon is mindig van mit csinálni, és mindent nekem kell intézni is.

Szóval megvan mindkettőnek a szépsége, meg a nehézsége is.

Szerencsére a legtöbb családtag van annyira értelmes, hogy nem akart ilyen hülyeségekkel manipulálni. Persze, hallottam egy-kettő embertől ezt a buta sablonszöveget, de már akkor sem tudtam vele azonosulni.

Természetesen kinek hogy sikerül az élete... lehet, hogy sokaknak tényleg középiskola után minden keserűbb és rosszabb. De ez azon is múlik, hogy akkor hogy alapozza meg a jövőjét. Akinek a züllés, lógás, felelőtlenség a középsulis lét lényege, és a tanulástól meg úgy fél, mint más a pestistől, neki midnen bizonnyal sanyarú lesz a felnőttkora.

Én viszont egyáltalán nem érzem így. Hogy az iskolában "csak tanulni kell"? Igen. Köztük rengeteg irreleváns, unalmas dolgot. Nem vagyok az az ember, aki habzó szájjal fröcsögi, hogy mi a fenének megtanulni a Pithagorasz-tételt, nem azt fogom használni, amikor a boltban bevásárolok. Ez ostoba hozzáállás. De a másik véglettel sem tudok azonosulni. A tanárok fele korrupt és tehetségtelen volt, ami meg igazán érdekelt volna, arra jutott a legkevesebb idő. A tanulás meg sokszor minden szabadidőmet elvette.

Ezzel szemben most azt csinálom, amit szeretek. Legalábbis az időm 90-95%-ában. Ha ledolgoztam a 8 órát, utánna azt csinálhatok, amit szeretnék. Nem kell még este 9-ig a könyv fölött görnyednem, és rettegve készülnöm a másnapi számokérésre.

Hogy most több a felelősség? Szerintem igen. De most abban kell jónak lennem, amit szeretek, értek, tudok.

Hogy gyerekként sokkal szabadabb lettem volna? Egy frászt. Annál bekorlátozottabb időszaka nem volt az életemnek. Sokan mondják, hogy "de felnőttként meg nincs választásod, dolgozni kell". Miért, diákként mondhattam azt, hogy nem akarok iskolába menni? Dehogy mondhattam... Ehhez képest most ha akarnám, mondhatnám azt, hogy holnaptól nem jövök dolgozni. Nyilván lennének kellemetlen vonzatai, de nagyságrendekkel nagyobb szabadság felnőttnek lenni. Legalábbis nekem. Aki élete első 20 évét elszúrta, és kényszerpályára került, kiszolgáltatott lett, annak nyilván nem tűnik olyan kecsegtetőnek a felnőttkori szabadság.

#1 "Ez igaz, viszont kevesebb szabadidő."

Heti 40 óra munka. A többi szabadidő.

Gimis koromban volt naponta átlagosan 7 órám, azt mondjuk vehetjük 6 óra elfoglaltságnak. Meg azután napi átlag 3 óra tanulás. (Volt, hogy kevesebb; dolgozat előtt meg volt, hogy ennek a duplája.) Meg egy végigtanult vasárnap délután, amire mondjunk 5 órát. Így 50 óra jön ki egy hétre a mostani negyvennel szemben. Vagy ha azt nézzük, heti 2 teljesen szabad nap szemben az 1-gyel. Ez így még akkor is kellemesebb, ha suliban volt 2 és fél hónap nyári szünet. (A télit meg a tavaszit ne vegyük bele... adtak 2 hétre 3 hétnyi házit, aztán "kellemes ünnepeket".)

ez a proli nézőpont: a munkát csak utálni lehet. mert be kell menni (na ne, nem fizetnek ha otthon lógatod a lábad? szemetek!), a főnök mindig kötelezően säggfej (erre biztos külön figyelnek mikor kiválasztják a főnököket), a munkatársak vagy lusták és helyettük kell dolgozni, vagy ellened áskálódnak (más opció sajnos nincs). az ilyen emberek ezt fogják mondani a saját gyerekeiknek, mert nekik is ez a tapasztalatuk. ha valakitől azt hallják, hogy szeretik a munkájukat, akkor azok biztos valamit rosszul csinálnak, mert az lehetetlen, hogy a munkát/munkahelyet szeretni is lehet.

amúgy én is sokkal jobban érzem magam mióta dolgozom és keresek. még úgy is hogy sok megy belőle alapvető dolgokra (albérlet, rezsi), de imádom, hogy én döntöm el, milyen alapanyagokat veszek, abból milyen kajákat főzök, új dolgokat tudok kipróbálni, hogy akkor és annyi édességet veszek és eszek amennyit akarok, hogy én rendezem be a házamat. és nem kell folyamatosan agyalnom, hogy milyen dolgozatra/tz-re/zh-ra/szakdolgozatra kell készülnöm és jaj mindjárt itt van én meg még sehol se tartok. szabadnak érzem magam.

Nekem is sokkal jobb lett, mióta dolgozok. Igen, kevesebb a szabadidőm, viszont a munkahelyemen emberszámba vesznek, az eddigi főnökeim is, ami nem volt igaz sem a középiskolában, sem az egyetemen a tanárok/oktatók és előbbiben egyes diaktársaim részéről sem.

Akkor azzal is riogattak, hogy ne rinyaljak, ha úgy bánik velem a tanár vagy az osztálytars, mint egy kapcaronggyal, mert az az életre készít fel, a főnököm is lehet majd ilyen. Nos, ma ennek az ellenkezőjét látom, nagyon rossz, ha valaki ezt így megtanulja, mert az olyan munkahelyekről, ahol az iskolához, egyetemhez hasonló lelki terror van, menekülni kell, és olyan helyen érdemes dolgozni, ahol normális a légkör. Az iskolát kevésbé válogathattuk meg.