Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Idővel elmúlik vagy segítségre...

Idővel elmúlik vagy segítségre lenne szükség ?

Figyelt kérdés

Röviden véget ért az utolsó párkapcsolatom már több mint más fél éve. Akkor úgy éreztem ő az akire vártam, úgy mondván "az igazi". Semmiből semmibe vége lett egyik napról a másikra. Akkor összedőltem legbelül szó szerint. Ez tartotott fél évig és a másik fél évig tartott összeszednem magam. Az idő alatt voltak más nők is az életemben. Én intuitív személyiség vagyok, sokszor be is jött amit éreztem, hogy be fog. A probléma az, hogy mai napig valahogy ezt nem tudom magamból kiverni, hogy volna e más akivel el tudnám képzelni. Már szinte mindenhonnan kitöröltem mindent ami vele kapcsolatos. Vele kelek s fekszem mint ha egy részemmel ez már ott volna. Sokszor ő jön bennem elő, ha éppen nem csinálok semmit. Az eszem már szinte tudja, hogy ennek vége és soha többé de nem tudom a szívvel lélekkel mit kezdhetnék.


Szakemberhez, pszihológushoz vagy egyéb máshoz kéne fordulnom ? Esetleg van aki tudna segíteni véleményével, tapasztalatával akár egyéb tanáccsal ?



2020. aug. 3. 23:28
 1/4 anonim válasza:
90%
egy pszichologus sosem rossz otlet. ki kell beszelni magadbol mindent az hatha segit. probald meg elfogadni hogyha tenyleg o lett volna az igazi nem lett volna vege a kapcsolatnak, foleg hirtelen. majd jon valaki olyan aki elfeledteti veled ezt es tudni fogod, hogy az elozo paroddal nem voltatok tokeletes egyutt. ha beszelsz szakemberrel igazabol nem veszitesz semmit, sot remelhetoleg jobb lesz. ugyhogy sok sikert kivanok neked!
2020. aug. 4. 00:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim válasza:
100%
Tudom mit érzel. Amúgy nem jó dolog, ha egy pasi nagyon szerelmes tud lenni és ennyire kötődik. Én is ilyen vagyok. Haverjaim meg egyikse, 2 havonta váltogatják a nőket. Én nem tudok ilyen lenni.
2020. aug. 4. 00:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:

#1 es talán elmegyek egyhez meglátom segít e. Ezeket már én is mondogatom egy jó ideje magamnak

#2 én sem vagyok kötődő típus mert, ahogy írtam ismerkedem és aktívan élek sexuális életet, de ez bennem vagy még ha nem is vágyódok rá..

2020. aug. 4. 00:52
 4/4 anonim ***** válasza:
86%
Ha ez már ennyire kialakult benned valószínűleg nem fog túlságosan hamar elmúlni. Szeretted és Ő ott hagyott, ez elég súlyos sérülést tud okozni valakibe, tudom hiszen ugyanezt megtapasztaltam. Ha úgy érzed egy pszichológus tudna segíteni keress fel egyet. Én megtettem ugyanezt de igazából semmivel sem lett jobb tőle, bár lehet rossz helyen voltam rosszkor és azért nem jött össze. Ami érdemben segíteni tudott az nem más mint az idő múlása és majdnem tíz évvel később egy új szerelem ami egyébként végig itt volt mellettem csak annyira elvakított a csalódás, hogy az miatt egyszerűen nem vettem észre. Talán első lépésként a leghelyesebb, ha megbékélsz saját magaddal, nem kizárólag magadat okolod mindenért és megpróbálsz tenni valamit a saját magad érdekében. Tudom közhelyes mondás de igaz: ha nem szeret senki szeresd magadat, akkor előbb–utóbb mások is könnyebben megszeretnek majd és nem lesz annyira nehéz felejteni. De sajnos nem tudok semmi bíztatót sem mondani, meg kell várni ameddig ez elcsendesül benned. Lehet, hogy hónapok, lehetnek akár évek is. Amit tenni tudsz az annyi, hogy megpróbálod ezt az időt jól kihasználni. Én pl. ez idő alatt megtanultam gitározni, fejlesztettem az angol tudásomat és körüljártam turistautakon teljesen egyedül a Balatont ami tényleg gyönyörű volt. De kinek mi jön be, nem vagyunk ugyanolyanok, mindenkinek más igényei vannak... Kényszeresen erőltetni egy új kapcsolatot teljesen felesleges, értelmetlen energiapazarlás, a lányok megérzik ha még valaki mást szeretsz...
2020. aug. 4. 13:25
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!