Senki nem támogat a céljaimmal kapcsolatban. Néha arra gondolok, hogy csak le kéne lépjek az eddigi életemből és újra kezdeni. Más is gondolt már ilyenre? Vajon van értelme?
27 éves vagyok. Jó voltam iskolában, sok téren tehetséges voltam, de nem tudtam eldönteni, mit kezdjek magammal. Mindig azt éreztem, hogy a lehetőségeim "nem az igaziak". Ettől függetlenül jó munkáim voltak, csak sokat váltogattam őket (pont azért, mert egyik sem volt annyira jó, hogy kötődjek hozzájuk), de sose volt anyagi gondom. Pár hónapja azonban megtaláltam életem karrierlehetőségét, amit életemben először tényleg szeretnék csinálni. Ez nem konkrét munkahely, hanem egy hivatás. Tehetségem van benne úgy látszik, sok ötletem is, és mióta felfedeztem magamnak, azóta rengeteget tanulok a téma kapcsán.
A családom, a barátaim viszont egyáltalán nem vesznek komolyan. Gyakorlatilag ignorálják ezt az egészet. Nyilván nem azt akarom, hogy dicsérgessenek (nincs is miért), de látszik, hogy gyerekes hobbinak tartják csupán. Egyáltalán nem érdekli őket. Magamtól nem igen hozom szóba, mert nincs miért, de ha például az anyámnál szóba került, akkor csak forgatta a szemét. Egyedül a párom bíztat és őt érdekli, de vele meg párkapcsolati gondjaink vannak.
Nem tudom, lesz-e értelme ezzel foglalkoznom (direkt nem írom, mi az), de jól esne valami támogatás a családomtól, barátaimtól. Miért nem veszik komolyan? Egyébként nagyon határozott ember vagyok és nem hiszem, hogy okot adtam volna arra, hogy úgy könyveljék el, mintha valami múló szeszély lenne. Már játszottam a gondolattal, hogy megpattanok és külföldre megyek, egyedül, mert annyira destruktív nekem ez a közeg. Ti mit tennétek a helyemben? Szerintetek én csesztem el valamit, hogy így állnak hozzám? Tapasztalt már valaki ilyet?
válasza: válasza:Nagyon hasonló helyzetben vagyok, a jó munkahelyeket leszámítva. Az én hivatás álmomra meg azt mondják, hogy hobbi, ami nagyon sértő. Még az is lehet, hogy egy dolgot szeretnénk. :D
Szóval átérzem ezt és szurkolok. Vannak, akik csak az eredmény elérésekor hisznek neked, de azokra koncentrálj, akik már most is hisznek benned. Ne add fel és csináld, amire vágysz.
Egyébként nem úgy kell érteni, hogy félredobok minden fizető állást ezért, ezt mellette is tudom gyakorolni.
A kettes válaszoló kérdését többször is elolvastam, de továbbra sem tudom értelmezni... :D
Köszi hármas, viszont kívánom ugyanezt! :)
válasza:Szerintem hülyeség meglépni. Máshol is találkoznál olyan emberekkel, akik lehúznak. A lehúzó erőből kell motivációt gyűjteni és csak azért is megcsinálni. Ha rendben van az önértékelésed, akkor nem a külvilágtól vársz támogatást. Ennek valójában nagyon egyszerű a pszichológiája. Gondold el, hogy egy szakadék felé sétálsz. A család visszahúz, pedig te hiszel benne, hogy hidat tudsz építeni a szakadék felett. Ők nem hisznek benne, meg akarnak védeni. Tulajdonképpen hálás is lehetnél nekik, mert csak óvni szeretnének (minden nézőpont kérdése). Na de aztán elérkezel a szakadék szélére. Ott két lehetőség van. Vagy a visszahúzó utánfutókkal együtt sétálsz át az általad felépített diadalíven, vagy valóban a szakadékba zuhansz.
Ha a szakadékba zuhansz és ők még támogattak is ebben, akkor is kérdőre vonhatod őket, hogy miért támogattak, amikor messziről bűzlött az egész!?!?
Vannak emberek, akik mindig úgy alakítják az életüket, hogy a környezetüktől függnek. Én pedig azt mondom, hogy csak is önmagadtól függj. Ha valamit elakarsz érni, bízz magadban és küzdjél meg érte önerőből. Ha belebuksz, akkor csak is magadat hibáztathasd, ha pedig sikerrel jársz, akkor csak is saját magadnak bizonyítottál.
válasza:Lelépni külföldre? Ott ki fog megérteni?
Ha határozott vagy - ahogy írod - miért vársz biztatást?
Én ha tudtam, hogy mit kell csinálnom, csináltam. Mindegy, hogy jó vagy rossz véleménnyel voltak róla a közeli ismerősök, vagy a rokonok.
Hát attól tudom, hogy nem fog senki megérteni, hogy elmegyek, inkább azon lenne a hangsúly, hogy új embereket behozni az életembe, akik nem így állnak hozzám. Persze ez is valószínűleg hülyeség.
Amúgy ettől ugyanúgy teszek az "álmomért", mármint attól függetlenül, hogy nem támogatnak benne, csak rosszul esik. Sokszor bizonyítottam már, hogy el tudok érni valamit akkor is, ha nem hisznek bennem. De valahogy a mostani helyzet annyiban másabb az eddigieknél, hogy egyáltalán nem is érdeklődik senki erről, mintha minimum valami agyament dolog lenne. Lehet, hogy ez már csak paranoia, de pár közelebbi rokonnál konkrétan úgy érzem, hogy az erre az újonnan felfedezett tevékenységemre szánt időmet ők lazsálásnak és semmittevésnek könyvelik el.
Tudom, igazából hülyeség, hogy bosszant, vagy hogy egyáltalán foglalkozok vele. Semmiképp sem adom fel, csak jól esne, ha legalább látnám rajtuk, hogy nem néznek totál hülyének miatta és nem semmittevésnek könyvelnék el a ráfordított időt. Meg nekem is ez valahol új terep, de szakmai elismeréstől még mérföldekre vagyok (már ha lesz ilyen valaha egyáltalán) és addig is jól esne néha egy kis biztatás. Tudom, hogy hülyeség, csak valahogy ezzel úgy tetőződött ez az érzés, hogy hányszor nem hittek bennem és úgymond hiába látták, hogy elértem a céljaimat, most még rosszabbul reagáltak erre az egészre, mint az eddigiekre.
Így leírva egyébként tényleg most szembesülök vele, hogy lehet, hogy határozottnak tűnök, de ezek szerint valamiért mégis van bennem egy belső bizonytalanság, ha ennyire zavar. :/
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!