Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Érdemes küzdeni ezért a...

Érdemes küzdeni ezért a fiúért, vagy felesleges és felejtsem el?

Figyelt kérdés

Október 7-e óta kezdtünk el beszélgetni instán. November 10-én úgy volt, hogy találkozunk iskola után, de ő inkább gyorsan elhúzott a korábbi busszal és azt mondta, hogy keresett engem, de nem talált, pedig találkoztunk a buszmegállóba, és rám is nézett, aztán gyorsan elfordította a fejét. November 16-án megbeszéltünk egy újabb időpontot, elmentünk egy étterembe enni. Hazafele a buszon fogtuk egymás kezét végig, és ő simogatta az én kezemet. Majd utána instán irogattunk egy-két napig, és utána elkezdte azt csinálni, hogy később válaszolt az üzeneteimre, és ez így volt 1 hétig. Aztán írta nekem egyik nap, hogy részeg, be van rúgva, és hogy nagyon szeret és szerelmes belém. Utána is beszélgettünk pár napig, aztán megint később válaszolt az üzeneteimre, és volt, hogy nem válaszolt. December elején, amikor álltunk a buszmegállóba, akkor mondta neki az egyik osztálytársa, hogy ott vagyok én. Erre megvonta a vállát, és beszélgetett tovább. Ez nagyon rosszul esett nekem. Aztán januárban ismét elkezdtünk beszélgetni, február 8-án pedig azt írta nekem, hogy szerelmes belém, és elmondta, hogy volt egy kapcsolata, és ott sérült lelkileg, és én azt a kapcsolatot el tudnám vele feledtetni. Február 16-ától március 3-ig minden megbeszélt időpontot lemondott, pedig én minden programot lemondtam miatta. Majd nem válaszolt az üzeneteimre, és március 10-én ráírtam az egyik barátjára, hogy nem tudja-e, hogy mi baja van. A barátja meg elküldte neki, hogy én mit kérdeztem tőle. Erre kiosztott, hogy mit képzelek magamról, hogy ráírok a barátaira vele kapcsolatban, és ne rángassak bele másokat, meg bolond vagyok és leszíjjazva fogok kikötni a pszichiátrián. Erről írtam egy könyvet wattpadon, és május 16-án kitettem insta storyba. Gondolom magára ismert. És május 17-én rámírt és újra elkezdtünk beszélgetni. Aztán július 22-én meghívott magukhoz, sok lemondott találkozás után. Bemutatott a szüleinek. Bementünk a szobájába filmet nézni, majd megcsókolt. Csókolóztunk, a filmet szinte egyáltalán nem néztük. Majd beszélgettünk a szexről, elmondta, hogy mit szeret, stb. (Ő már nem szűz, én még igen.) Aztán mondta, hogy milyen jó lenne, ha ott aludnék nála, de mondtam neki, hogy ezt apám nem engedné, főleg úgy, hogy nem is ismerik a szüleim őt. Aztán kikísért a buszmegállóhoz, megölelt és megpuszilt. Azóta nem is keres többet.

Meg akarom beszélni vele, hogy most mi legyen, de osztálytársaim szerint csak hülyít engem. Szerintetek?


2020. aug. 29. 11:45
 1/6 anonim ***** válasza:
100%
Hülyít, szóval szerintem felejtsd el. Nem érdemled meg, hogy így szórakozzon veled valaki, aki maga sem tudja, mit akar. Nem miattad van és nem rontottál el semmit, mielőtt még így gondolod. Vannak olyanok, akik egyszerűen nem alkalmasak arra, hogy hosszútávú kapcsolatban legyenek bárkivel is. Elég zavart, éretlen srác lehet.
2020. aug. 29. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
95%
Tényleg zavart srác lehet
2020. aug. 29. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%

El se olvastam végig csak az elejét a kb febr8-ig...


Hagyd a picsába, nem ér annyit. Max csak dugni akar " azért szeret téged" ez a hülyítő duma általában... Én is mennyit mennyit bedőltem az ilyeneknek...

Szard le a faszba, ne írj neki vissza, ne reagálj. Egyértelműen látszika viselkedésén, hogy nem érdekled.

2020. aug. 29. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%
A hármas válaszolónak teljesen igaza van. Hagyd őt, találsz jobbat.
2020. aug. 29. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
100%
Ez a srác csak szexet akart tőled. Sztem ne alázkodj meg többet, ne írj rá, ne keresd, ha ő rádír, akkor pedig illedelmesen közlöd vele, hogy nem leszel a játékszere.
2020. aug. 29. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
100%

A srác nem normális.

Hagyd el minél hamarabb.

2020. aug. 29. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!