Gazdag emberek hogy lehetnek öngyilkosok vagy csak rossz kedvűek?

Nagyon nem függ össze a jólét a boldogsággal. Egyrészt a szegénységen kívül számtalan okod lehet boldogtalannak lenni, másrészt bármikor kiébredhetsz az önsajnálatból, amikor úgy egyébként nettó minden rendben, pocak nem üres, nem fáj, még csak nem is viszket semmi, tehát nagyjából minden klappol ahhoz, hogy egy futó, meditatív boldogságfürdőt vegyél egy hétköznapi jó pillanatban, a saját, elengedett lelkeddel. Magyarul semmi nem kell hozzá, ami ne lenne teljesen hétköznapi.

Nyilván amikor a jövődön tűnődsz, akkor már jelentősen árnyalhatja a helyzetet, hogy kell-e aggódnod a gyors nullára futás miatt, vagy annyira tele vagy, hogy nem reális az esélye annak, hogy külön gondoskodnod kelljen a létfenntartásról, vagy akár csak az alapnak tekintett, jórészt kényelmi szükségletekről. Eleve ha nagy dolgokat valósítottál meg, amikből bőségben élhetsz, akkor van egy jól felépült képességhalmazod arra, hogy jó megoldással keveredj ki a mindenféle bonyodalmakból. Vagyis ha tényleg süllyed a hajó, akkor is képes vagy megismételni a hatalmas sikert máshol. Ez a tudat önmagában megadja, amit ennek híján a lottónyertesnek idővel a nyeremény (maradéka) sem: a tényleges magabiztosságot, az ebből eredő rendkívüli életerőt, és kissé paradox módon a jó beletörődést, vagyis a hatáskörödön kívül eső dolgok elfogadását. Jó esetben legalábbis. Mert elég sok esetben szinte csak megesik valakivel, hogy sokat hajt, jól csinál ezt-azt, piacképes dolgokkal foglalkozik, megtanul nagyban gondolkodni, sokra viszi. A valódi felnövés meg hiányzik a növekedés mögül, és a mezei lottónyertes sztoriját ismétli minden napja, tele félelmekkel és kétségekkel, meg rendszerint ellenállhatatlan kísértésekkel, amikre sokszor nem is tudatos emberünk. Aki nem a megoldások hatékony megtalálását és a helyzetfelismerő készségét edzi, az könnyen válhat boldogtalanná akkor is, ha fut a szekér, mert nyilván csak a feje fölött összecsapó hullámokból áll az észlelése, és fogalma nincs, hogyan deríthetné ki, hogy mi miből áll, hogy működnek ezek a dolgok, hogy lehetne jóra fordítani.

Azért mert az ember olyan, hogy megszokja a jót gyorsan. Ha neked havi 500 ezret adnának csak úgy, de mindig életed végéig (azonos értékben), akkor mikor jönne el az a pont, hogy nem ad hozzá semmit a boldogsági szintedhez? Eleinte természetesen boldoggá tenne, megvalósítanád pár álmod, kipipálnád amit ki kell és utána? Biztos, hogy ugyanolyan boldog lennél ettől a pénztől az első évben, mint az ötödikben? Én nem hiszem. Ugyanolyan dolog, mint a fizetésemelés, eleinte minden dolgozó boldog, majd pár év és várják a következőt. Ilyen az emberi természet, hogy hozzászokik a jóhoz és a jóban látja, hogy a másik nem 500 ezeret kap havonta, hanem 1 milliót, 5 milliót, sőt 10 milliót. Akkor pont olyan szegénynek fogja magát érezni a többihez képest. Természetesen, amikor valaki annyira szegény, hogy alapszükségletei nincsenek kielégítve, akkor örömet okoz, ha igen. Egy ponton túl már nem jelent akkora örömet, mint korábban. Másrészt, az az ember, aki évek óta vagy egész életében a pénztelenséggel küzd, nem érti meg, hogy akinél ez ki van pipálva miért nem elégedett, de az életnek rengeteg más aspektusa is van, mint a pénz.

A példámat igazolva szeretném felhívni a figyelmet, hogy rengeteg ember boltkóros. Mindig veszi a következőt cuccot, amire vágyik és azt hiszi attól majd boldog lesz. Aztán eltelik pár nap és rájön, hogy nem utána keresi a következő tárgyat, ami majd elhozza a boldogságot. Ez a jelenség már a középosztályra is jellemző lehet. Pont, így működik a gazdagoknál is.

Ha pénzed van,tudsz az egészségedre költeni,de olyas mértékben,hogy biztos van megoldás elég sokmindenre. Tudsz a külsődre is költeni,pl legdrágább leghatásosabb arckrémek,stb...azért az álszentségnek is van határa emberek.

A betegség,ami gyógyíthatatlan,az nem az,csak érdekek miatt nem mondják meg,hogy az,és mivel minket nem tanítanak meg ilyesmire,nem fogjuk tudni sosem. Az se,aki 40 éve szakmában dolgozik... Annak se árulják el...