Voltatok már hasonló cipőben? Esetleg tudnátok tanácsot adni, esetleg saját történetet megosztani velem, hogy van remény újra normális életet élni?

Mivel saját tapasztalatot kértél, elmondom az enyémet. Nem csak barátokkal, de nőkkel is rengeteg csalódásos élményem volt, mert érzékenyen érintenek ezek, mely érzésű voltam. Nem láttam értelmét annak, miért osszak meg bármit bárkivel, miért lógjak emberekkel, ha bármikor elhagyhatnak, ki beszéljétek, leszarhatnak.

Amikor valami nem megy, máshogy kell próbálkozni, s a dolgoknak új értelmet kapni. Ami fájdalmat okoz, az azt mondja: ezt nem jól csinálod, nem jól látod. Különben nem okozna fájdalmat, legalább is az én rendszeremben.

Már a jelenben élek. Úgy beszélek olyan emberekkel, akik kedvesek nekem és közel állnak hozzám, hogy tudom, bármikor elveszíthetem őket. Nem csak egy oldalról nézem: én is bármikor elhagyhatom őket, akármilyen ok miatt. Ezt függetlenedésnek hívom.

Azzal, hogy tudom, bármikor elválhatnak utjaim, megbecsülöm azt az időt, amit együtt töltünk. Az érzések vezetnek a pillanatokban, amikor velük vagyok, s nem egy képzet, hogy mi jó barátok leszünk, a jövőben, és ez meg az lesz köztünk. Párkapcsolatok téren ez hatalmas fejlődést nyújtott. Hagyom, hogy legyen ami van. Ha nem akar a másik, nem akar. Ha félre ért, félre ért, s ha olyan, kibeszél. Bár, engem nem szoktak nagyon, csak jo indulatból, mert annyira jól meg tudom válogatni, kivel beszélek. Akinél nem érzek jót, azzal nem beszélek. Soha nem erőltetek semmit.

Számodra új érv kell, vagy új érzési meglátás, miért jó emberekkel lenni. Más érv, mint ami ezelőtt volt. Jó lesz újra kezdened, új nézőpontból látni az emberi kapcsolatoknak a jelentését.