A tegnapi napon egyértelművé vált, hogy a magyar az egyik legfegyelmezetlenebb, legnemtörődőbb nép? Nem lenne ezekután egyértelműen inkább mindent a március eleji állapotra visszaállítani és nyáron feloldani a korlátozást?
Undorító, gusztustalan viselkedést tanúsítottak a terasznyitás napján az emberek, amikor megözönlötték az utcákat és elmebeteg módjára csordákba verődtek, a járványügyi szabályokra magasról téve. Ezekután mindenképp azt tudnám csak javasolni (amit nyílt levélként meg is teszek legalább a helyi illetékes polgármesternek, hogy terjessze fel), hogy nagyon szigorú kijárási tilalom legyen, bezárva ami csak lehet és SÚLYOS büntetés a szabálytszegőkre.
Esetleg önkéntesek toborzása, akik segítenek a feljelentésekben, ha ilyen nemtörődöm aljanépet lát az utcán.
"És mi köze ennek a teraszhoz?
Boltba menet elkerülöd a teraszt, és kész.
Mi a probléma?"
Úristen baszki, nem hiszem el, hogy egy lépéssel sem tudsz előre gondolkozni, Boborján.
Aki ott bulikázott a teraszon, az is elmegy vásárolni. Lehet, hogy a nagy tömegben valami paraszt megfertőzte, ő meg tovább adja a boltban, patikában, sorban álláskor másnak. Nem olyan bonyolult gondolatmenet ez, te idióta.
Neked feltétlen élni kell ennyi ésszel.
"Aki ott bulikázott a teraszon, az is elmegy vásárolni."
Ha nem bulikázott volna ott, akkor is elmegy vásárolni, te idióta.
"Lehet, hogy a nagy tömegben valami paraszt megfertőzte, ő meg tovább adja a boltban, patikában, sorban álláskor másnak."
A boltban, patikában is megfertőzhet valami paraszt a nagy tömegben te idióta.
Igen, de ott a teraszon egymás seggében nagyobb az esély a fertőződésre, amit utána tovább ad.
Most komolyan, te ennyire ostoba vagy, vagy csak hülyéskedsz? Hogy nem baszott még el eddig busz ennyi ésszel?
Megpróbálom elmagyarázni úgy, hogy még te is megértsd! Ülnek a teraszon négyen. Közülük egy fertőzött van. Megfertőz még valakit. Így a végeredmény két fertőzött, két egészséges. A két fertőzött, a következő héten találkozik száz emberrel, akik közül ötvenet meg is fertőz. A végeredmény 101 új fertőzött.
Ülnek a teraszon négyezren. Köztük van ezer fertőzött. Mindegyik megfertőz még egy embert. Ez eddig kétezer fertőzött. A kétezer fertőzött egyenként megfertőz ötven embert. Hány fertőzöttnél fogunk akkor tartani, te zseni? Nem fogod sokra vinni az életben, ennyi ésszel.
Na, így, hogy ilyen szépen levezettétek, hogy hogyan terjed a vírus, mi lenne ha beszélnénk a Tescoban lévő több száz emberről, vagy a reggel és délután tömött buszokról?
Ez senkit nem zavar, igaz?
Csak a terasz?
De az itt lévő doktorok még mindíg nem magyarázták el nekem átlag embernek, hogy ha az ember be van oltva, és eltelt a 14 nap, akkor miért nem mindegy neki, hogy mi van a teraszon?
Miért foglalkozik mindenki a másikkal, ha ő maga már védett?
Tekintettel arra, hogy a beoltottak számához volt kötve a terasz nyitás, pont az volt a cél, hogy Ti beszariak, és a betegek, már védettek legyenek, és mivel védettek, nem kell azzal foglalkozni, hogy a teraszról hogyan jut el a vírus a boltokig, HA MÁR VÉDETT VAGYOK.
De az emberek ugye nemtudnak mással foglalkozni csak és kizárólag a másikkal.
Gratulálok nektek!
#27 Igen csak az a baj, hogy ebben a félrecsúszott országban mnidenkire ráaggadták a védett szót, aki kapott már egy oltást... Pedig ennek igy még köze sincs a védettséghez.
Elcseszett, eltorzult hazug idiótaság ez az egész.
Unom már ezt az egészet, roahdtul ideegsitő már, hogy a határon is sokszor szivni kell munkába menet, tesztelni kell mint a barom, rakás papirt kell magadnál hordani stb.
Ehhez képest egy kevésbé eltorzult országba ahova járok, még csak most fognak nyitni ezerszer jobb számokkal, és totális kijárási tilalommal. Ott valamiért nem a kamu védettséget nézik, hanem az esetek számát.
Aztán meglátjuk mi lesz. Valahogy úgy érzem nem fogunk jobb számokat produkálni majd, aztán marad ez az egész szar.
Szakmunkás szint... Vezető beosztásban dolgozom, na mindegy :D
Továbbra sem magyarázta el nekem egy doktor sem, hogy aki védett, azt miért érdekli a terasz.
Most az, hogy mi számít védettnek és mi nem, abba én nem mennék bele, maradjunk a hivatalos álláspontnál, hogy aki oltott, az védett.
Na, neki nem mindegy, hogy a Tescoban van-e 25 ember aki a teraszon elkapta a covidot? Nem mindegy, hogy mi lesz azzal a 25 emberrel, ha ő maga védett?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!